Ájurvéda és pilates

Ájurvéda és pilates

Jógaúszás – Csökken a stressz, nő a teljesítmény

2022. november 26. - catmezei

A jóga és az úszás szerelemgyereke a jógaúszás. Energikussá tesz, harmóniát teremt, és még egy sor áldásos hatása van. Ráadásul pofonegyszerű.

uszas.jpg
Az úszás a ritmikusan ismétlődő mozdulatok révén bizonyos mértékig eleve szabályozza a légzést. Ha pedig tudatosan figyelünk a ki- és belégzésre, még többet tehetünk az egészségünkért, ráadásul többet is fogyhatunk. Ennek érdekében érdemes lehet elsajátítani és gyakorolni a jógaúszást, amely éppen erről a fajta tudatosságról szól – ráadásul roppant egyszerű.

A jógaúszásra a mellúszás a legalkalmasabb. Fontos, hogy ne siessünk – megfontoltan, odafigyelve ússzunk.

Az első kartempóval egyidejűleg vegyünk minél nagyobb lélegzetet az orron keresztül, majd rögtön ezután engedjük le a vízbe az arcot.

Tegyünk két tempót – ne kapkodjunk, inkább a pontos, nyugodt kivitelezésre törekedjünk.

A második tempónál, amikor a mell elé tesszük a kezet, kezdjük kifújni a levegőt úgy, hogy mire kiemeljük a fejet, a maradék levegő egyetlen rövid fújással távozhasson.

Ekkor intenzíven lélegezzünk be, ismét engedjük bele a vízbe az arcot, és a fenti módon folytassuk az úszást. Ha elfáradnánk, ne álljunk meg, hanem forduljunk hátra, és a vízen lebegve lélegezzünk egyenletesen néhány percig.

A két tempót idővel háromra, négyre vagy akár többre is növelhetjük. Áldásos hatásait hamarosan érezni fogjuk: a felfrissül a vérkeringés, nő az emésztés hatásfoka, megnyugszanak az idegek, kitisztulnak a gondolatok, az alvás is pihentetőbbé válik. Energikusabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk, miközben a teljesítményünk is nőni fog az élet minden területén.

Kép: Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://ajurvedaespilates.blog.hu/api/trackback/id/tr9817988152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása