9 Nyíl

A darts hercegnője ismét ragyogó dolgot művelt

2020. február 14. 08:28 - Denis Potvin

2020 Unibet Premier League Night Two, Nottingham – összefoglaló.

Csak Rob Cross és Michael van Gerwen tudott meccset nyerni a Premier League második fordulójában. Fallon Sherrock, a PL első női játékosaként majdnem győzelemmel mutatkozott be a nottinghami éjszakában. Michael Smith 6-2-es előnyt adott el, és döntetlen lett a skót rangadó is.

notts-sherrock5_1920.jpg

Nem mondhatni, hogy az történt csütörtök éjszaka Nottinghamben, amire sokan várták. Rögtön az elején – szimpátiától függetlenül – inkább Nathan Aspinall győzelmét várták, mégis Rob Cross vitte el a két pontot. Asp hozta a szokásos négyköröseit, de voltak hosszabb legjei is, Cross pedig ismét régebbi önmagát idézve kapaszkodott végig, 116-os kiszállója is volt, aztán 4-4 után a korábbi világbajnok vette át az irányítást, és hozta az utolsó két leget.

cross_aspinall.PNG

Ennél nagyobb döbbenet, ahogy Michael Smith eladta az előnyét Gerwyn Price ellen. Bár az első leget Price nyerte, aztán beindult a Smith-henger. Előbb majdnem dobott egy kilencnyilast, végül tíz lett belőle. Aztán 140-ről szállt ki. Úgy vezetett 3-1-re, hogy 120 körüli volt átlaga. Döbbenetesen jól játszott, 4-2-re egy újabb tíz nyilassal vezetett. Aztán eljutottunk 6-2-re, és fel sem merült senkiben, hogy Price innen fel tud állni. Felállt. Smithnek 6-3-nál két meccsnyila is volt, meccset eldöntendő, de elhibázta. Ahogy az utolsó négy leget is, az első hathoz képest, így pontosztozkodás lett a vége. Smith így is 101,71-es átlagon zárt.

price_smith.PNG

Ahogy a skótok csatáján is. Ha az átlagokat nézzük, akkor Gary Andersonnak állt a meccs, mert Peter Wright idén talán a leggyengébb, 88,72-es átlagig jutott csak. Ettől függetlenül a vb-címvédő 11 nyilas leget is dobott, és további ötkörösökkel 4-2-re is elhúzott. Aztán viszont jött olyan is, amikor triplát se nagyon dobott, vagy éppen 32 pontról két nyíllal sem tudott kiszállni. Máris 5-4-re vezetett Anderson. De aztán ő is hibázott, így a végére igazságosnak mondható döntetlen született.

anderson_wright.PNG

Jött a történelmi pillanat, az első női versenyző a Premier League színpadán. Bizony, sokan fabatkát sem adtak arra, hogy Fallon Sherrock bármire is képes lesz a kiváló formában lévő Glen Durrant ellen, és láss csodát, majdnem megnyerte a meccset. A női versenyzőkhöz képest kiváló, 87,36-os átlagig jutott és Duzzának igencsak össze kellett kapnia magát, hogy legalább egy pontot begyűjtsön. Sherrock nagyon bátran játszott, és 3-3-ig mindig hozta a kezdését. Igaz ehhez egyszer az is kellett, hogy Durrant két körön nem boldogult a 20 ponttal. Aztán jött egy fantasztikus leg az angol hölgytől, 140, 137, 132 pont, majd bullal a 92 pontos kiszálló, 12 nyílból. 5-3 lett a javára, majd saját pályáról behúzta a hatodik leget is. 6-4-es vezetése után nagyon rezgett a léc Duzzának, aki aztán beerősített, és legalább az egyik pontot megtartotta.

durrant_sherrock.PNG

A végére maradt egy erődemonstráció, Michael van Gerwen-módra. A holland ismét nagyon odatette magát, a nap legjobb átlagával mosta le Daryl Gurney-t. A holland 105,05-ön fejezte be, és a 7-1-et nem tükrözi teljesen az, hogy Gurney-nek is 93,92 jött össze. Rögtön hozzá kell tenni, a 11-6-os kiszálló lehetőség, azért nagy különbséget tükröz. Van Gerwen egyszer 104 pontról fejezte be. Háromszor 13, kétszer 14 nyíl is elég volt a leghez. Ez azért így sima volt.

gurney_gerwen.PNG

eqskrepwaauytdn.jpg

eqsifhuxsaaha7z.png

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1015474040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása