9 Nyíl

Néhány óra, és indul a banzáj

2019. december 13. 15:54 - Denis Potvin

PDC-világbajnokság, beharangozó

Kissé rendhagyó módon zárjuk le a világbajnokság résztvevőinek a bemutatását. Amolyan felvezetőnek szánjuk a pénteken kezdődő vb elé. Hiszen azért, mint minden sportban, itt is lehetnek óriási meglepetések, de a mostani mezőnyt végignézve nehezen elképzelhető az, hogy ne a legjobb 16 helyre rangsorolt közül kerülni ki a világbajnokság győztese. Bár – és ez most teljesen szubjektív okoskodás – akár Glen Durrant, vagy az utolsó vb-jén szereplő Raymond van Barneveld lehet, hogy odacsap, de tényleg szenzáció lenne, hanem is a top16ból, de ha nem a legjobb négyből kerülne ki a végső győztes.

pdc_1_1_1.jpg

Ha már rögtön cáfolni is akarom magam, éppen két éve történt, hogy az akkor 20. helyről startoló Rob Corss lett a világon legjobb, ráadásul egy búcsúzó legendát, Phil Taylor taszított le végképp a trónról. Azért most olyan kvalitású játékost nem nagyon lehet találni a mezőnynek a hátsóbb régiójában, mint az a két évvel ezelőtti Cross volt.

Szóval. Michael van Gerweb, vagy Gerwyn Price? Vagy Rob Cross, vagy a tavalyi döntős, Michael Smith, netán Adrian Lewis, esetleg Dave Chisnall? Lehetetlen megválaszolni, de azért rögzítsük, a címvédésre lehet legnagyobb sansz (már, ami a fogadóirodákat is illeti). Michael van Gerwen kis túlzással, idén is letarolta a mezőnyt.

A világbajnokság után 35 tornán indult, amelyből 14-et megnyert. Számolatlanul sok meccset megnyert, és csak 21-et veszített el. Készítettünk egy kis statisztikát, kik voltak azok, akik 2019-ben le tudták győzni, és ők hanyadik helyre rangsorolva indulnak a vb-n (aki nem lesz ott azt is jelöltük):

  • Kétszer: Nathan Aspinall (12.), Keegan Brown (26.), Peter Wright (7.), Glen Durrant (27.)
  • Egyszer: Jonny Clayton (16.), Mervyn King (19.), Robert Thornton (–), Ian White (9.), Michael Smith (4.), Martin Schindler (–), Daryl Gurney (6.), Mensur Suljovic (11.), Joe Cullen (15.), Alan Norris (–), Ross Smith (42.), Gerwyn Price (3.)+ a World Cup of Dartson.

Jó látszik, hogy csak három játékosnak sikerült kétszer is nyerni ellene, közte ugye Durrantnak is. Miközben a holland a The Masters, a Premier League, a World Grand Prix, a World Series of Darts, a Champions League (pályafutása során először) és a Players Championship Finals mellett számos más (European Tour, Players, World Series) tornán is nyerni tudott.

Sokak véleménye, hogy Gerwyn Price lehet az egyik nagy ellenfele. Tény, Price talán soha életében nem dobált ilyen jól, mint 2019-ben, és nyilván feledtetné a tavalyi, első körös vereségét is Aspinall ellen. Price idén négy tornagyőzelem mellett a Grand Slam sikert is behúzta, éppen van Gerwen ellen, akit 18 vereség és egy döntetlen után november közepén először tudott megverni.

Rob Cross tavaly címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúzott. A European Championship és a World Matchplay sikere jelezte, hogy még komolyan kell vele is számolni a legjobbak csatájában. A vb előtti utolsó három versenyén azonban nem tudott a nyolcba kerülni. Michael Smith a tavalyi döntős szereplése után idén jelentősebb versenyeken a döntőig (World Matchplay), vagy elődöntőkig (UK Open, Champions League, European Championship) tudott eljutni. Anderson már annak is örülni, ha úgy telne el egy hónap, hogy ne a hátfájással kelljen foglalkoznia.

James Wade-ben és Peter Wrightban nem nagyon látszik az erő, ami a világbajnoki címig repítené. Wright néha csodálatos dolgokra képes, majd legalább akkora erővel zuhan a porba, miközben folyton a nyilait cserélgeti.

Az ágrajzot elnézve (és a papírformát feltételezve) Michael van Gerwen majd a harmadik körben találkozhat Jonny Claytonnal, ami az első komolyabb csatát hozhatja. James Wade és Ian White pedig megküzdhet azért, melyikük negyeddöntőzzön van Gerwennel.

Gary Andersonnak már Aspinall, vagy Adrian Lewis is komoly gondot okozhat, közülük kerülhet ki az újabb negyeddöntős. Rob Crossnak a 15. helyre rangsorolt Joe Cullen, Peter Wrightnak pedig Dave Chisnall okozhat fejtőrést. Míg a legalsó ágon Price elvileg könnyebben masírozhat a negyeddöntőbe, ahol Daryl Gurney, vagy Mensur Suljovic érkezhet.

Ez, persze a papírforma, ami azért van, hogy boruljon, és erre akár már péntek este is sor kerülhet. Már csak néhány óra vár ránk és csodálatos két és fél hétben lesz részünk. Egyből érkezik a világbajnok is, máris dörzsölhetjük a tenyerünket is.

A világbajnokságot kövessétek továbbra is velünk (is). Köszönjük megtisztelő figyelmeteket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5115351028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása