9 Nyíl

Két negyeddöntő lement, de vajon mi lesz még?!

2019. november 16. 10:44 - Dart Major

Boyle Sports Grand Slam of Darts - negyeddöntők, pénteki összefoglaló

Szinte még alig történt meg a sorsolás, máris arra ébredtünk, hogy a nyolc között jár a mezőny. Nem hiszem, hogy sok panasz érheti az idei versenyt, leszámítva a sokszor néma és hangulatot teremteni képtelen közönséget. Ám ezt inkább felejtsük is el, inkább nézzük meg mi történt a tegnapi két negyeddöntőben.
74838727_113078373470381_8398099946443636736_n.jpg

Peter Wright - Dave Chisnall 16-12
A meccs két hat körössel kezdődött, majd jött Wrighttól egy tizennégy nyilas break. Ez felpiszkálta Chisnallt és két öt körössel fordított 3-2-re. A szünet után Wright megint nyert kettő leget, de ez inkább az angolnak tett jót. Ugyanis 4-3 után Chizzy három leget behúzott, kettőt ráadásul öt körből, így 6-4-el mehetett pihenni. Sőt, növelni is tudta előnyét, előbb 7-4-re majd 8-5-re is vezetett. Ráadásképp a tizenharmadik leget négy körből, 100 feletti kiszállóval hozta Chizzy. De ekkor Peter Wright bekapcsolta a "god mode-ot" önmagában. Két öt körössel feljött 8-7-re és elmentek pihenni. Szünet után egalizált a skót és meg sem állt 12-8-as vezetésig. Vagyis nyert hét leget egymás után. Dobott 12, 13, 15 nyilast is, kiszállt 131-ről, míg Chisnall csak próbált nem megzuhanni. Wright a nyolcadik leget is behúzta zsinórban, miután végre Chisnall is nyert egyet és lett 13-9 az állás. Ettől a sikertől éledni látszott az angol, aki egy 114-es kiszálló majd egy öt körös után két legre feljött. És az üzlet nem állt meg, zsinórban a negyediket is nyerte Chizzy és 13-12-re kozmetikázott. Ezután megint rálépett a gázra a skót és három tizenöt nyilassal lezárta a mérkőzést. Remek csata volt, a statok önmagukért beszélnek. Wright egészen átszellemült játéka, a maximális koncentráció és a fegyelmezettség újra kifizetődő volt. Korábban nem ez volt rá a jellemző, ám a Danny Noppert elleni meccse óta mintha egy másik Snakebite állna a dobólécnél. Dave Chisnall pedig újra jól játszott, ám nem volt szerencséje. A Players Championship Finalsra és a vb-re nézve viszont bíztató az angol formája.
wr_8.jpg


Glen Durrant - Michael Smith 16-12
Pikáns kis meccsre volt kilátás, lévén, hogy Smith korábbi "beszólását" Durrant nem hagyta szó nélkül, szóval érdekesnek tűnt a parti. Ám a meccs előtti kézfogás abszolút normálisra és barátira sikerült. Maga mérkőzés Smith számára indult jobban, két öt körössel ellépett. Durrant azonban ezt egalizálta gyorsan. A szünetre egy újabb öt körös után Smith 3-2-es előnyével mentek el a játékosok. Durrant egy szép 103-as kiszállóval egalizált, de utána zsinórban három leg lett Smithé. Ebből egy ugyan csak mázlival, mivel Duzza rontotta a duplákat. A szünet előtt a háromszoros BDO világbajnok faragott a hátrányból így 6-4 volt az állás. A pihenő után Durrant igencsak magára talált. Konkrétan 5-0-ra hozta le ezt az etapot. Dobott két tizenegy nyilast, két öt köröst és egy 110-es kiszállót is. Smith pedig csak egyszer tudott kiszállóra leérni, de abban sem volt köszönet. 9-6 után sok izgalom nem volt, a következő öt legben mindenki hozta a saját kezdését így 12-8 volt az állás. Annyi izgalom volt csak, hogy Smith megint hibázott kiszállón és nem tudott közelebb férkőzni. Pedig a 11-9 mennyivel más lett volna. A következő három leg ismét első pályáról ment le, ám ezután Durrant csinált egy tizenhárom nyilas breaket és már 14-9-re vezetett. Smith nem adta fel, nyert két leget egymás után, és ő is dobott tizenegy nyilast. 14-11 után azonban nem tudott hátsó pályáról nyerni Smith ez pedig azt jelentette, hogy a regnáló BDO világbajnok Glen Durrant ott van a legjobb nyolc között. Smith húsz duplát rontott el, míg Durrant 55% felett kiszállózott. Ez pedig egyenlő tömegnél el szokta dönteni a mérkőzést. Ez történt most is.
gd.png

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2415308526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása