9 Nyíl

Gary Anderson visszatérhet az ET-tornákra, így akár Érdre is

2019. szeptember 17. 18:00 - Denis Potvin

A kétszeres világbajnok, Gary Anderson idén nagyon sok versenyt kihagyott hátfájása miatt. Bár azt tervezi, hogy 2020-ban visszatér a European Tourokra is, de jobban átgondolja, milyen ranglista pontokat szerző tornákon induljon. Ha tényleg látjuk ET-tornákon, talán még Érdre is eljön, de ezzel egyelőre óvatosan kell bánni. Phil Taylor visszatéréséről is beszélt a Live Dartsnak adott interjújában.

20190917125825_83.jpg

Fotó: Live-darts.com

A Repülő Skót 2019-ben elődöntőig jutott a vb-n, majd a UK Openen hamar kiesett, néhány Players Championship-tornán részt vett, aztán három hónapra eltűnt a szemünk elől. A Premier League-ben sem láthattuk. Aztán júniusban Peter Wrighttal megnyerték a PDC World Cup of Dartsot, de később csak a World Series of Darts, illetve a PC-n indult el. Egyetlen European Tour versenyen sem vett részt idén.

„Ez nem olyan egyszerű dolog, mint gondoltam, így le is mondtam róla. Most azt tervezem, hogy jövőre a European Tour versenyeken indulok, és kihagyom a Players Championshippeket, mert egyszerre kettőn nem tudok részt venni. Ha viszont bejutok a Premier League-be, akkor nem hiszem, hogy tudok Európába jönni. Nem tudok szerdától hétfőig távol lenni az otthonomtól, aztán szerdán kezdeni újra.”

Anderson még hozzátette, hogy ha aggódni kell a ranglista helyezésével, akkor muszáj az European Tourokon részt venni. Ha nem kell aggódni, akkor pont elég lesz a Players Championship.

„A legtávolabbi Pro Tour helyszín Barnsley. Ha beülök az autómba, három óra alatt ott vagyok. Pénteken odautazom, vasárnap este már otthon vagyok. Nem tudok megígérni semmit. De elgondolkodok azon, hogy Pro Tour, vagy European Tour.”

Idén a Pro Touron sem áll jól Anderson, hiszen nyolc Playersen indult, egy elődöntő volt a legkomolyabb eredmény. 5500 fontot gyűjtött eddig, amellyel 102. helyen áll az Order of Meriten. Nagyon nehezen elképzelhető, hogy be tud már férni a legjobb 64 közé. Bár szerinte még ez sem lehetetlen: „Jó lenne eljutni oda, de ha nem sikerült, nem az lesz a világ vége. Az év hátralévő része teljesen hektikus, természetesen a világbajnokság a legfontosabb.”

2348_champslge-sf-anderson10.jpg

Fotó: Live-darts.com

Anderson arról is megkérdezték, amit a napokban Phil Taylor mondott. A legenda esetleges visszatérésével kapcsolatban így vélekedett:

„Amikor visszavonult, tudtam, hogy ezt nem lehet csak úgy megtenni. Ő a darts, erről szól Phil. Lehet, hogy arra gondolt, hogy öregszik, és elege van a sok utazásból, de most otthon ül, nézi a dartsot, és közben viszket a tenyere, hogy megint ott lehessen. Nem lennék meglepve, ha visszatérne. Mit fog csinálni például Raymond van Barneveld? Évtizedek óta ez az élete. Lett új hobbija? Horgászik, vagy golfozik? Nem lehet azt mondani, hogy nyugdíjba vonulok, és sosem játszom többet. Az ember menjen el, pihenejen egy kicsit, egy évet, aztán térjen vissza. Nekem is gyorsan eltűnt tíz év a PDC-ben, 38-39 évesen néztem magamra így, jövőre pedig már 50 leszek.”

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7915113564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása