9 Nyíl

Egy sima után jött a többszörösen fordított

2018. november 17. 08:35 - Dart Major

2018 Grand Slam of Darts - negyeddöntők, pénteki összefoglaló

A mai napon elkezdődtek a negyeddöntők az idei Grand Slamen. Ugye már tudtuk, hogy angol játékos nem került be a legjobb nyolcba és brit is csak három, szóval szép sokszínű mezőny jött össze. És ha azt nézzük, hogy a TOp 10-es játékosok közül Wright, Cross, Wade és Smith már kiesett, Gurney ás Chisnall pedig ki sem jutott, megállapíthatjuk, hogy nem eseménytelen a torna és nem lehet a medve bőrére előre inni. Lássuk mi történt a negyeddöntők első felvonásán.
45464838_2251323718421214_6524845759815221248_n.jpg

Mensur Suljovic - Dimitri van den Bergh 16:9
Az első etapot 3-2-re az osztrák játékos nyerte, kellően hullámzó színvonallal. Mensur dobott egy szép tizenkét nyilast 167-es kiszállóval, ezen kívül viszont csak két hat körös sikerült neki, igaz ezekkel ment 3-0-ra. Innen jött vissza a fiatal belga egy tizenkét és egy tizenhét nyilassal. A második szebbre sikerült mint az első.  Három break leget hoztak össze a felek, ezek alatt a belga dobott egy újabb négy köröst. Mensur 5-3-nál hozta a saját kezdését egy tizenegy nyilassal és újra három leggel vezetett, amit a második szünetig még meg is fejelt. A harmadik részben két első pályás öt körös után van den Bergh dobott egy tizenhárom nyilas breaket és felzárkózott 8-5-re. Ekkor viszont dobott két öt köröst és újra öt leggel ment. A harmadik ötös etap után tehát 10-5-re az osztrák vezetett. Ezen az álláson még kétszer szépített a junior világbajnok belga de a négy leges hátrány volt a legtöbb amit a meccs hátralévő részében fel tudott mutatni. Próbálkozott ugyan, de az osztrák egészen jól dobta a kiszállókat és így azért nem könnyű ellene. 13-9 után Mensur nem engedett leget az addigra elfáradó és sok tripla nélküli kört dobó belgának és magabiztosan nyerte a mérkőzést. Suljovic impozáns 50% fölötti kiszállózást mutatott be, ami 98 feletti átlagával gyilkos kombónak bizonyult.
ms_1.jpg


Simon Whitlock - Gerwyn Price 15:16
A mérkőzés első része nyugodtan mondhatjuk, hogy a kezdésre fókuszálásról szólt. (Némi kis túlzással persze.) Mivel Whitlock kezdett ezért ő mehetett el 3-2-es előnnyel szünetre (rögtön az első legben 146-ról szállt ki a Varázsló), de ehhez kellett némi mázli is. Price szépen dobott két öt köröst a kezdéseiből, és neki volt igazán komoly break sansza a meccsen: az ötödik legben két nyilat dobott el a kiszállóra, de hiába. Whitlock pedig ezt köszönte szépen. A szünet után jött két break leg, mivel aki kezdett nem tudott kiszállni a másik pedig köszönte szépen. A harmadik leg is break volt, de ezt Whitlock tizenegy nyílból hozta ami ellen kevés orvosság van. Aztán elvitte a maradék két leget is, ami 7-3-as viszonylag kényelmes előnyt jelentett számára. A második szünetben lemásolták egymást a felek, vagyis Price két öt körösére Whitlock is dobott két öt köröst. A szünet előtti utolsó leget tizennégy nyílból hozta a walesi és ezzel 9-6-ra alakította az állást. A pihenés jót tett Pricenak hiszen két leget elvitt egymás után, kihasználva Whitlock rontásait. Az ausztrál aztán dobott egy breaket, de sok öröme nem volt eztán, mivel a hátralévő két leget megint a walesi vitte el, az egyiket megint Whitlock "segítségével".  10-10 után felébredt Whitlock és elment 12-10-re, amihez kellett egy tizenegy nyilas is. Price nem zuhant meg és dobott egy tizenhárom és egy tizennégy nyilas kört és egalizált. 13-13-ig elmentek együtt szépen, de utána jött egy újabb négy körös az ausztráltól, majd egy tizenhárom nyilas break. Price itt verhette volna a fejét falba, hiszen mielőtt a ausztrál behúzta huszonnyolcadik leget ő dobhatott duplára. De volt ennél nagyobb baja is a korábbi rögbisnek, hiszen Whitlock két meccsnyílhoz jutott. Ám ezek kimaradtak és Price élt a lehetőséggel és feljött egyre. De elrontotta az egyenlítéshez szükséges duplát és megint imádkozhatott, hogy ne szálljon ki ellenfele. Jól imádkozott, Whitlock megint nem találta el a duplát, jött a döntő leg. Mondanom sem kell mi történt: Whitlock 73 pontról nem tudott kiszállni ez és a korábbi meccsnyilak elrontása a bukásához vezettek. Price nem adta fel, nem állt hadilábon a szerencsével sem, és hajszállal jobb volt. Óriási meccs volt, aki nem látta nézze meg. Aki meg látta az nézze meg újra.
dskdwnmxcaaybpz.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5414376915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása