Alig néhány nappal ezelőtt napvilágot látott egy új könyv. Tél Berlinben a címe, ami egy olyan írónő legújabb szerzeménye, aki különös helyeken, időkben érzi jól magát. A fiatal szerző úgy mozog a történelem legsötétebb korszakaiban, mintha csak otthon járna. Ő Tomcsik Nóra, akit különleges alapossággal megírt történelmi regényeiről ismernek az olvasók.  

Először is fogadd gratulációmat a legújabb könyvedhez! A Tél Berlinben egy II. világháborús regény, ráadásul nem mindennapi karakterekkel és nézőponttal. Főszereplőid két ellentétes oldalon állnak, hiszen egy német és egy orosz fiatalember barátságát követhetjük végig egy olyan időszakban, amikor sem az élet, sem a barátság nem volt egyszerű. Nem könnyed téma, bár tőled ez egyáltalán nem áll távol. Mesélj kicsit a könyv születéséről! Miért a világháborút, és a harcban állók közötti kötelékeket boncolgatod a történetben?

Nagyon szépen köszönöm!

Az alaptörténet jó néhány éve egy főiskolai féléves feladatra készült. Az volt a feladat, hogy egy felolvasott novellát gondoljunk újra és adaptáljuk filmtervvé. Már nem emlékszem sajnos a novellára, de tudom, hogy egy diákról szólt, és talán a felnőtté válásról. Ehhez jött hozzá az akkori erős érdeklődésem a filozófia iránt – merthogy az eredeti történetet ez mozgatta volna, olyanok elméleteit boncolgatva, mint Nietzsche vagy Heidegger. A háború mellesleg jött, pusztán azért, mert a két általam választott filozófusnak elég sok köze volt a Harmadik Birodalom eszméinek kialakulásához. Szóval annyira nem is a háború érdekelt, az csak a hátteret szolgálta. Az pedig, hogy a főszereplők szembenálló felek, és ennek ellenére barátok, csupán azért van, mert kedvelem az efféle kapcsolatokat filmekben és könyvekben is.

A nehéz időszakokban érzed otthon magad. A változások kora könyvsorozatod az 1910-es években indul útjára, és magába foglalja az I. világháború időszakát is. Fogsz valaha „boldog idők” típusú könyvet írni? Vagy a sötét korszakok megörökítésében látod az igazi kihívást? 

Eredetileg egyáltalán nem akartam elmerülni ezekben a sötét korszakokban, sőt a történelem sem érdekelt olyan nagyon. Egyszerűen megtalált az első világháború. A változások kora újra írásakor úgy éreztem, hogy a történetbe kellene valami olyan esemény, ami alapjaiban változtatja meg a karakterek sorsát, független a cselekedeteiktől és kikerülhetetlen. Mivel a cselekmény a 19-20. század fordulóján játszódott, a háború adta magát. Innentől pedig egyszerűen beszippantott, és mostanra tudatosan is keresem ezeket a témákat. Viszont mindenképpen szeretnék békésebb történeteket írni, van is néhány tervem, sőt terveim szerint, a következő könyv, aminek nekiállok, az is ilyen lesz. Jól esne egy kis lelki feltöltődés a további véres kalandok előtt.

Az olvasók gyakran dicsérik a korhű leírásaidat. Ha valaki nyomon követi a közösségi oldalaidat, láthatjuk, hogy te ezzel kapcsolatban biztosra mész. Rengeteg szakkönyvet olvasol, jártál világháborús helyszíneken, kipróbáltál korabeli fegyvereket. Jól gondolom, hogy ez a te esetedben több, mint egyszerű érdeklődés? A történelem nálad életforma?

Mostanra az lett, és talán azért is, mert mint említettem, ez az egész nálam nem tudatos volt, hanem valahogy belülről, ösztönből jött. Egyébként a mai napig nem az események tényszerű adatai érdekelnek, hanem maga az ember. Az, mennyit bírunk el, milyenek vagyunk valójában, hogyan tudunk helytállni az igazán nehéz időkben stb. Ehhez az kell, hogy én magam is, amennyire lehet, belehelyezkedjek az adott történelmi eseménybe. Persze ez csak részben lehetséges, de nekem rengeteget segített, hogy járhattam a könyv helyszínein. Egy augusztusi este például ugyanazon a templomlépcsőn ültem Münchenben, ahol Franz, amikor találkoznak Borisszal. Apróság volt, de számomra hatalmas élmény. A lövészetet szintén nagyon élveztem, habár, valahol sokkoló, milyen ereje van egy fegyvernek, de kellett a tapasztalat, mert már tudom, milyen érzés. De ezeken kívül is sok mindent megnéztem, kipróbáltam, és azt hiszem az efféle élmények sokkal többet képesek tenni a hitelességért, mintha ismerjük a száraz adatokat, ezért nagyobb hangsúlyt is fektetek rájuk.

Hiteles történelmi regényt írni óriási munka, speciális képességeket igényel. Talán éppen ezért nem is tud mindenki jól megírni egy ilyen könyvet. Szerinted mi jellemez egy jó történelmi regényt, és milyen tulajdonsággal kell rendelkeznie az írónak, aki ebben a zsánerben minőségi könyvet akar kiadni a keze közül?

Elhivatottság és egy kis őrület. Ezek komoly témák, amiket nem vehetünk félvállról, mert például a két világháború a mai napig érezteti a hatását az emberiségen, még ha ennek nem is vagyunk mindannyian tudatában. Már emiatt sem kezelhetjük félkomolyan. És akkor nem beszéltem a több millió áldozat vagy a hősök iránti tiszteletről. Ráadásul, ha az ember történelmi regényt ír, társadalmi kötelezettséget is vállal, hiszen a szórakoztatás mellett tanítani és emlékeztetnie kell.

És, hogy miért kell az őrület? Mert, ha valaki már beleásta ennyire mélyen magát ilyen témákba, az hatalmas lelki megpróbáltatás is lehet. Már eleve szörnyűségekről olvasni, vagy épp ellátogatni a helyszínekre. Auschwitz például életem egyik legmegrázóbb élménye volt. Rendszeresen vannak háborús rémálmaim, ha írok, sokszor rám telepszik a komor hangulat. Persze ezekre van gyógyszer. Amióta ilyen témákkal foglalkozom, jellemző lett rám a fekete humor, és igyekszem időről időre szünetet tartani, felüdülni egy kicsit.

Egyszerűbb, vagy könnyebb annak az írónak a dolga, aki egy teljesen kitalált történetet vet papírra fiktív helyszínekkel, eseményekkel?

Ha egy író komolyan veszi magát az írást, akkor semelyik zsáner nem egyszerűbb a másiknál. A fiktív helyszíneknek és szereplőknek az a nehézsége, hogy ott a semmiből kell felépíteni egy komplett, logikus, működő világot, amihez semmiféle támpont nincs. Talán ez sokszor még nehezebb is.

Eddigi történeteid szereplői angol, német és orosz fiatalok, külföldi helyszínekkel. Hogy állsz a hazai történelemmel?

Lesznek magyar vonatkozású regények. Az egyik természetesen második világháborús, és azért különleges, mert egy családi történetet dolgoz fel. Ezen kívül nagyon szeretnék olyan könyvet írni, ami a Kiegyezés és a Millennium közötti években játszódik. Annak idején ez volt a kedvenc témám idegenvezetés órákon.

Hat könyved jelent meg eddig. Öt magánkiadásban látta meg a napvilágot, utolsó könyveddel azonban letetted a voksod egy kiadó mellett. Ha valaki, akkor te ismered a különbséget a magánkiadás útja, és aközött, amikor ott áll egy kiadó az ember mögött. Mit tartottál szem előtt a kiadóválasztásnál? Mennyiben találtad másnak a kiadásnak ezt a módját, mint amikor saját magad intézted a kiadás ügyeit?

A magánkiadás azért volt számomra praktikus, mert alapvetően elég bizalmatlan típus vagyok, nehezen adom ki a dolgokat a kezemből, főleg, ha az ennyire sokat jelent számomra. Viszont nagyon zöldfülűként vágtam bele, elkövettem jó pár szarvas hibát, és kicsit bele is csömörlöttem. Volt egy jó félév, amikor beszüntettem a közösségi oldalak használatát, végig kellett gondoljam, csinálom-e tovább, vagy változtatok. Azt kellett szem előtt tartanom, mi szolgálja a könyveim érdekét. Végül a kiadó mellett döntöttem. Szerettem volna biztosra menni, és a Mogult már ismertem. Örültem, amikor bekerültem a csapatba. Eleinte azért küzdöttem magamban amiatt, hogy bizonyos folyamatokba nem látok bele folyamatosan, mert nem nálam fut össze minden szál, ezt még meg kell szokni. Viszont rengeteg lehetőséghez jutottam, amiket magánkiadósként csak nagyon nehezen értem volna el, sok terhet levesz a vállamról.

A Tél Berlinben már megtalálható a boltok polcain is. Ez az első könyved, amelyik így kerül kereskedelmi forgalomba? Milyen érzés ez a számodra?

Annak idején már vittem be boltba A változások kora első részét. Habár ezt azóta nagyon elhamarkodott döntésnek érzem. Az a könyv túl korán került ki a kezeim közül.

A Tél Berlinben esetében viszont hatalmas boldogság. Ezt a könyvet abban a tudatban írtam, hogy amiről szól, az nagyon fontos, és megérdemli, hogy a legjobbat hozzam/hozzuk ki belőle. Nem állítom, hogy valaha is eljött volna az a pillanat, amikor tökéletesen elégedett vagyok vele, viszont érzem, hogy túlnőtt az első írásaimon és különösen fontos a szívemnek. Csodálatos érzés volt először látni Franzot és Boriszt a könyvesbolt polcain.

Van neked egy másik írói oldalad is! Erről, a komoly kutatómunkát követelő könyveid mellett, „A hercegnő és a sárkányok dala” című meseregényed árulkodik, amely egy 9-14 éves korosztálynak szóló kalandos olvasmány. Ez akkora kontraszt, amit nem lehet kérdés nélkül hagyni. A sok komoly mű mellett honnan jött a sugallat egy mesére? Egyszeri kitekintés volt vagy ebben is megtaláltad magad?

Ebben az az érdekes, hogy eredetileg sokkal közelebb állt hozzám a mesék világa. Gyerekkoromtól imádtam mesélni, főleg az öcsémnek. Aztán, mint látszik, másként alakult. Viszont semmiképp sem egyszeri kitekintés, olyannyira, hogy idén szeretnék végre nekiállni a könyv folytatásának. Már régóta alakul a fejemben a történet, felüdülés lesz elmerülni benne.

A hercegnő és a sárkányok dala ráadásul azért is kedves nekem, mert gyakorlatilag karácsonyi ajándékba írtam egy nagyon kedves barátnőm, akkor tíz éves kislányának. Ő kért egy saját könyvet, hát ez lett belőle.

Az eddigi írásaid alapján arra tippelek, hogy következő műveddel is valamilyen jelentős világtörténelmi eseményt veszel majd célba. Van már erre vonatkozó terved? Mit olvashatunk tőled legközelebb?

Épp a napokban fejeztem be egy kézirat első változatát. A téma különösen nehéz, az orosz forradalom és polgárháború idején játszódik. Egészen idáig csak keveset tudtam erről az időszakról, és hihetetlenül megrázott, amikor elmerültem benne. Mindenesetre hiánypótlónak ígérkezik, mert jóval kevesebb irodalom szól róla, mint mondjuk a második világháborúról, pedig tulajdonképpen egy olyan eszme megszilárdulásának története, ami évtizedekre meghatározta a világot, sőt, sok országot a mai napig is.

Köszönöm szépen az interjút, és további sok sikert kívánok neked!

Nóra könyvét keressétek a könyvesboltokban vagy a KönyvMogul.hu webáruházban.

Az interjút készítette: Nyíri Abigél