Könyvkritika: Mörk Leonóra: A porcelánlány (2018)
2018. május 21. írta: Nagy Judit Áfonya

Könyvkritika: Mörk Leonóra: A porcelánlány (2018)

Ősanyáink bennünk élnek tovább

porcelanlany.jpg

Két nő két időben, mégis összetartoznak. Rokonok, lelki társak. A porcelánlány valójában könyv a könyvben, történetei pedig nemcsak párjai, de ellenpárjai is egymásnak. A kibontakozó két szerelmi történet kétféle végletét mutatja meg annak, miképpen alakul egy emberi sors. Leghitelesebben akkor, ha nem az ember, hanem egyfajta eleve elrendeltség alakítja a végkifejlethez vezető ösvényt. 

A XX. és a XXI. század nőalakjait épp annyi generáció választja már el egymástól, hogy az utód ne ismerhesse kellő részletességében az előd hányattatásait, ám egy véletlen folytán belső kényszert érezzen arra, hogy felkutasson egy soha el nem mesélt, családi történetet. Mörk Leonóra ezzel az alapszituációval teremtette meg a két fiatal nő közötti kapcsolatot, és alapozta meg azt a kettős atmoszférát, amely külön-külön is elvarázsol, hiszen az egyik a magasztos múlt homályába visz, a másik pedig mély szolidaritást vált ki belőlem, mint jelen kori, gyermektelen, még mindig útkereső 30-as nőből.

A szöveget olvasva számomra mégis úgy tűnik, hogy Mörk Leonóra kezdettől fogva egy miskolci, századfordulós történetet akart írni, amelyhez egy hozzákapcsolt másik szál, az ükunoka életképei valójában csak keretként szolgálnak. A XX. század eleji Miskolcon játszódó cselekmény menthetetlenül bújt a bőröm alá, egy rendkívül szépen bemutatott, aprólékosan kidolgozott, korhangulatot idéző elemekkel kellően megtöltött miliőbe invitált.

morkl.jpg

Nemcsak az egykori tanulóvárosom felé nyújtott nosztalgikus érzéseket, hanem a beleélés mély képessége is megragadott olvasás közben. Őszintén remélem, hogy mások is felfedezik ezt a vonalat majd a regényben, mert ezzel együtt válik igazán elképzelhetővé, személyessé a történet. Máig változatlanok bizonyos hangulatteremtő sémák a városban, ezért a keleti-tengeri utazásra buzdító jelen-történet mellett (amelynek képeit szintén festői képzelettel tárta elénk a szerző) bátran javaslom, hogy aki teheti, induljon el a könyv nyomán, és fedezze fel ezt a történelmi, észak-magyarországi várost is. Az egymás mellé ékelődő boltsorokkal hívogató fő(sétáló) utca polgári házainak alsó szintjei ma is látványosak, és pihenésképp most is el lehet kortyolni egy kávét a hangulatos Déryné utcában a színház mellett; fel lehet szállni a Tiszai felé menő nosztalgiavillamosra a Szemere utcában, és lehet sétálni a gesztenyefák alatt a Népkertben, miközben a villanegyed régi házaiban is gyönyörködhetünk. A kíváncsibbakat pedig várja a helyreállított diósgyőri vár, ama bizonyos zöld cserepes kályhával együtt, mely a szövegben is megjelenik.

A Porcelánlány minden lágyságával, törékenységével együtt nagyobb részben Miskolc regénye. Az emlékezésről, az emlékekről szól, miközben ország- és világjárásra inspirál. Úgy nyúl hozzá a háborús témához, hogy nem foglal állást, viszont kitér az utóhatásokra, a nem múló testi és lelki sebekre. Generációs probléma volt ez a maga idejében, amelyet évtizedeken át nem lehetett kiheverni se kulturálisan, se társadalmilag. Ahogy szinte minden miskolci család elsiratott egy 10-es honvédot, úgy valószínűleg sokunknak akadhatna felmenői között egy-egy elmeséletlen világháborús (rém)történet, ha szorgos geneológiai kutatásokba kezdenénk. Ki tudja, talán kincseket tárnánk fel magunkról, a származásunkról, az őseinkről, múló lábnyomaik mentén akár saját magunkról is. Abban viszont biztos vagyok, hogy Mörk Leonóra könyvét elolvasva sokan szeretnének majd családfát rajzoltatni a régi emlékkönyvükbe. 

 8/10

A könyvet a Jaffa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr913978438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása