filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

Az 5 legigazibb jelenet a teljes Harry Potter szériából

2018. március 16. - Szoke_Kiss_Marton

Akármekkora Harry Potter rajongó is vagyok (spoiler: elég nagy!), azért azt mindig el kell ismernem, hogy elsősorban a könyvsorozattal estem szerelembe. A filmek leginkább csak az élmény meghosszabbítását szolgálták és olyanok voltak amilyenek. Volt köztük egy, maximum kettő igazán jó, de a többség egy biztonságos közepes színvonalon teljesített. Általában nem tudtak saját jogon mozifilmként funkcionálni és megmaradtak szimpla adaptációnak, ami így-úgy felmondja a kötelező köröket, aztán jöhet a stáblista meg a dollár százmilliók számolgatása.

Mit értek tehát az alatt, hogy igazi jelenetek?

Olyan pillanatokat, amik nem azért voltak jók, mert a könyvekből ismertük a szereplőket és a történéseket, hanem színészileg, rendezésileg, forgatókönyvileg olyat nyújtottak, amik elhitették velünk, hogy egy igazi mozifilmet (igazi hús-vér embereket) nézünk. Amik mondani, mutatni akartak valamit azon túl, hogy felmondják nekünk az aktuális regényt. Amik akkor is átélhető és önazonos momentumai voltak az aktuális epizódnak, ha valaki egy barlangban élte addigi életét és még hírbőr sem hallott soha a Harry Potter univerzumról.

aaaaa.jpg

Szigorú voltam és 5 ilyen részt szedtem össze a 8 filmből. Olyan jeleneteket, amikhez nem kellett újranéznem semmit, hanem a mai napig emlékszem rájuk. Ebbe a felsorolásba nem fértek bele azok a részek amik jók kellettek volna, hogy legyenek, de valamin mégis elcsúsztak (Amikor a Félvér Hercegben Hermione kibukik rajta, hogy Ron Lavender Brownnal smárol, vagy amikor a Halál Ereklyéi vége felé Harry a halálba megy, és Ron csak úgy áll bután, mintha amúgy kb azt se tudná, melyik jelenetet forgatják épp) és az olyan jelenetek is kimaradtak, amik egyszerűen csak a trió csapatdinamikájából fakadóan sokszor működnek, mint például a Főnix Rendje egyik elnevetett jelenete, ami végül benne is maradt a filmben, annyira adta magát. Valamint megint csak a tematika miatt nem is a badass jelenetek lesznek felsorolva, így McGalagony szobor idéző mutatványa sem kap itt helyet.

Ennyit a szócséplésről, nézzük az én Top 5-ösömet!

5) Voldemort Vs Dumbledore

(Főnix Rendje)

Ezt a részt ugye alaposan átírták a regényhez képest, hiszen ott Dumbledore megelevenedett szobrokat küld csatába maga helyett. Itt azonban a film a regény fölé tudott nőni: egy kegyetlen, nyers, nagyon intenzív csatajelenetet kapunk, amiben nincsen felesleges pofázás, még zenei aláfestés se: csak a világ két legerősebb mágusának vérre menő "sakkjátszmája", ahogy egymásnak adogatják a labdát oda-vissza. Minden pálcamozdulatnak, minden varászlatnak súlya van, ebben a pillanatban nem két meseszereplőt, hanem két "igazi" ellenséget látunk csata közben. Ehhez képest minden más harc csak gyerekes hadonászás az egész franchise-ban. (Talán Harry Sectumsempráját leszámítva, amit a Félvér Hercegben Malfoyra lőtt)

4) Harry a Tiltott Rengetegben

(Halál Ereklyéi 2. rész)

Ide először nagyon kézenfekvőnek tűnt, hogy Piton Lilyvel kapcsolatos emlékeit rakjam be, de végül úgy éreztem a tematikának jobban megfelel az a rész, amikor a Halál Ereklyéi végén Harry besétál az erdőbe a Feltámadás Kövével és találkozik újra a szüleivel, Lupinnal és Sirius-szal. Harry azt kérdi tőlük fájni fog-e a halál, ami egy elég adekvát kérdés tőle, tekintve, hogy épp halni készül. Az egész szérián át tartó komorodás itt ért a tetőpontra és hála az égnek teljesen igazira és átélhetőre sikeredett.

3) Voldemort beszéde Harry-nek.

(Tűz Serlege)

Van egy rész a Tűz Serlegében, amikor Harry a földön fekszik, Voldemort fölé hajol és tök normális hangon (nem azon a béna Voldemortos nagyon-gonosz tónussal) elmondja Harry-nek, hogy meg fogja ölni. Ettől a váltástól pedig, vagyis, hogy nem az ördögi mesehős hangján szólal meg a főgonosz, hanem egy hús-vér emberként, ezerszer fenyegetőbb és igazibb lett a jelent, mint addig bármi Voldemorttal. Ralph Fiennes nyilatkozta egyszer, hogy az egész temetői jelent sor tulajdonképpen nem szól másról, mint hogy egy felnőtt, ereje teljében lévő férfi megpróbál meggyilkolni egy 14 éves gyereket. Ez pedig elég brutális. Ezt a fenyegető horrort akarta és vitte át végül teljes sikerrel abba a rövidke jelentbe, amikor Voldemort igazi élő-lélegző gyilkos szörnyeteggé válik, akiért hálát adsz, hogy sosem létezett a valóságban.

2) Lupin és Harry

(Azkabani Fogoly)

Sosem titkoltam, hogy az Azkabani Foglyot tartom elejétől a végéig az egyetlen igazán jó Harry Potter filmnek, ami nem csak HP moziként, hanem simán csak mint film is megállja a helyét. Ilyen formán ebből az epizódból kb önmagában meg tudtam volna tölteni az 5-ös listámat, de mivel annak nem lett volna túl sok értelme (talán írok majd egy retro Rövid Véleményt egyszer az Azkabani Fogolyról), ezért kénytelen voltam egyet kiválasztani.

Ez pedig az a rész, amiben Harry és Lupin beszélgetnek Roxfort egyik hídján Harry félelmeiről és a szüleiről. Most azt hagyjuk is, hogy eleve zseniális ez a két perc hosszú vágás nélküli shot és John Williams is egyik legjobb muzsikáját hozta össze a Harry Potter szérián belül, vagy hogy Radcliffe (és társai) se előtte se utána nem játszottak soha ilyen természetesen a kamera előtt, mint itt, de mindent összevetve is a maga egyszerűségében gyönyörű jelenetet kapunk, ahol egy középkorú férfi rég elhunyt barátaira emlékszik vissza.

1) Harry és Hermione tánca

(Halál Ereklyéi 1. rész)

Ha valamiben biztos voltam, mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, az az volt, hogy az első helyre ez a jelent fog kerülni, ami az egész széria egyik legjobb meglepetése volt anno számomra. Ez a rész ugye nincs benne a könyvben, és David Yates 4 évnyi áldatlan tevékenysége után már semmilyen úgynevezett ötletet vagy fantáziát nem vártam a rendezőtől és akkor bumm...! előáll egy mélyen emberi, átérezhető, igazi momentummal ami virágnyelven érzékeltet valamit a két elveszett fiatal lelkivilágából és egymáshoz fűződő ellentmondásos kapcsolatából. Ha a végén azt hitted, hogy elcsattan egy csók, nem hitted olyan rosszul, pár éve már Rowling sem volt benne olyan biztos, hogy nem Harrynek és Hermione-nak kellett volna-e inkább egy párt alkotnia.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr1013739840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása