180 éve Miskolc szolgálatában a Pfliegler család - interjú Pfliegler Péterrel
2018. június 19. írta: Reiman Zoltán

180 éve Miskolc szolgálatában a Pfliegler család - interjú Pfliegler Péterrel

A régi miskolci családok sorozatom második beszélgetőpartnere Pfliegler Péter, aki a nagy hagyományokkal rendelkező, városunknak és polgárainak sok-sok szolgálatot tevő Pfliegler család leszármazottja. A lokálpatriotizmusuk mit sem változott az évszázadok folyamán. Azt érezni, látni lehet rajta is, mennyire szereti, mennyire rajong városáért, melynél - méltóan utódaihoz - vezető szerepet tölt be.

 

image001.jpgPfliegler Péter - balról az első - Dr. Kriza Ákos polgármester társaságában a nemzeti összetartozás napján az országzászlónál a Népkertben

 

- Milyen származású a család, illetve hogyan kerültek Magyarországra?

- A család eredetileg Baden-Württembergből, Németországból származik és a 16. század folyamán került Ausztriába, egészen pontosan Alsó-Ausztriába, Kleinhadersdorf nevű településre. És milyen furcsa az élet - és milyen jó, hogy van internet -, mert egy bő évtizeddel ezelőtt az internet segítségével érdekes módon ők találtak meg minket, ők vették fel a kapcsolatot velünk. Azóta minden második évben találkozunk a kleinhadersdorfi Pflieglerekkel. Most voltunk náluk, Pünkösdkor jöttünk haza tőlük, ahol gyönyörű három napot töltöttünk el. Tényleg megdöbbentő a hasonlóság, mind gesztusban, kopaszodásban, mind a férfiaknál a kinézetben. A család “őshazában maradt” ágával egyébként, a II. Világháború végéig, sőt azt követően is volt még kapcsolat, ha gyér is. Ez éledt most újra fel és erősödött meg. Számos régi írásos dokumentum (keresztlevelek, levelek) is megmaradt. Tehát Baden-Württembergből származunk, utána Ausztriába került a család, majd a 19. század elején jött át Magyarországra ükapánk, tehát tőlünk számítva a 4. generáció. Mátyásnak hívták, előbb Sopronba, majd Eszterházára, végül Edelénybe került, majd az 1850-es években Edelényből Miskolcra. Mátyás “útközben”, de már Magyarországon (Pozsonyban) nősült, Móga Máriát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc első fővezérének az unokahúgát vette feleségül, vagyis ükanyámat.

 

- Mátyás milyen okból települt át Magyarországra?

- Nagyon prózai okból, a családnak nem volt akkora vagyona, hogy - akkoriban sok gyerek volt, igaz sok el is halálozott sajnos - olyan tőkét adjon neki, amiből meg tudott volna élni. Az ipari forradalom akkor már "elég jól mozgolódott", emellett a napóleoni időkben az angol kontinentális blokád, amely többek között lehetetlenné tette a karibi térségből a cukornád importját, nagy lendületet adott a nem sokkal korábbi felfedezés, nevezetesen a répacukor gyártás fejlődésének. Ükapám előbb Sopronban, majd Eszterházán - ma Fertőd -, az Esterházy birtokon felelt meg a kor kihívásainak, vagyis főzte a cukrot. Mint elismert cukorfőző mestert, a Coburg hercegek átcsábították edelényi uradalmukba, ahol már önállóan építhette fel az új cukorgyárat. Talán nem volt ez véletlen, hiszen Kleinhadersdorf környéke is Coburg-uradalom volt. Nemesemberként jött át, ugyanis 1593-ban volt a sziszeki csata - Sziszek Horvátország területén található -, ami után a török ellen vívott csatában ez egyik ősünk hősiességéért, úgynevezett armális nemességet kapott a család, tehát kifejezetten a bátorságáért, a sikeres ütközet után. Őrizzük is természetesen a címert a mai napig.

 

- József Ferenc többek között naplóíróként került be Miskolc helytörténetébe, Imre pedig főorvosként, kórházalapítóként. Milyen emberek voltak ők, őriznek róluk valamilyen kis történetet a családi legendáriumban?

- Mindketten a koruknak kiemelkedő egyéniségei voltak, kiemelkedő városi polgárok, illetve mindketten a Ferenc József-rend lovagjai. Pfliegler J. Ferenc, akit Ön is említett, egy naplót írt, pontosabban diktált, mert idős korára teljesen megvakult. Ő ezt azzal magyarázta, hogy négy éves korában a napfogyatkozáskor belenézett a napba, a valóság azonban az, hogy zöldhályogja alakult ki, amit akkoriban még nem tudtak kezelni. Egy igazi várost fejlesztő, ipart alapító polgár volt. Az Ipartestület elnöke és alapítója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke volt. Miskolcon az Erzsébet téren található a Magyar Akadémiai Bizottság székháza - amely korábban az Iparkamarának volt a székháza - annak a létrehozásában is tevékenyen részt vett. Céheknek volt elnöke, tiszteletbeli elnöke, különböző egyleteknek, egyesületeknek, számtalan civil szerveződésnek meghívott, vagy rendes tagja és valamilyen vezetőségi tagja, tehát korának egy nagyon elismert, adakozó, és jó miskolci polgára volt. Nagyapám, Imre, Budapesten végzett, orvos lett és valóban városi főorvos volt, amellett most már elég sokan tudják róla, hogy az első világháború vége felé a kolerakórháznak a főorvosa is volt. Ami egyrészről azért volt nagy- és tiszteletreméltó dolog, mert nem nagyon vállalta más, másrészről azért, mert már felesége, gyermekei voltak és így is elvállata ezt. Az ottani néhány fős személyzettel, segítőkkel, ápolókkal együtt, határtalan szeretettel, türelemmel, számtalan beteget tudott meggyógyítani. Végtelen öröm számomra az, hogy a tavalyi évben és az idén, a magyar kormány segítségével - többek között - a koleratemetőt is fel tudtuk újítani. Majd az apróbb munkálatok végeztével szeretnénk, ha az egyházak által megáldásra és újra felszentelésre kerüljön. És ha már sztori, a családban az idősebb testvérem még ma is őrzi azt a levelet, amelyet egy osztrák katona írt nagyapámnak a gyógyulása után, hazatérvén Ausztriába. Valószínűleg egy kukkot sem beszélt magyarul, de nem is volt rá szüksége, hiszen a Monarchiában majdnem mindenki beszélt németül. Egy receptet vitt magával és úgy írta meg a hálás köszönetét kifejező lapot Miskolcra, hogy “dr. Pfliegler Imre úrnak, rendelés hétfőn reggel 7-8-ig, Miskolc”. Ugye fogalma sem volt arról hogy mi a cím, vagy melyik a címe, pontos neve. De nagyapám így is megkapta a levelet. Annyira tisztelték Miskolcon őt, hogy bárhol megállt neki a villamos. Sajnos villamosbalesetben hunyt el. Az történt, hogy egyszer egy ködös időben nem vette észre a vezető és elütötte. Apánk kezei között halt meg a kórházban.

 

pfliegler_villak.jpg

A Pfliegler villák az Avason festve..

 

- Pfliegler Kálmánról, az Ön édesapjáról is emlékezzünk meg!

- Ő 1990-ben ment el sajnos örökre. 1901-ben született, mondhatjuk, hogy én késői gyerek vagyok, de hála a jó Istennek még elég sok emléket őrzök tőle. Kifejezetten vidám, jókedélyű, nagyon sok embert segítő orvos és polgár volt Miskolcon, akit hívtak a szegények orvosának is, az ,,öreg doktor úrnak" nagyapa 1943-as halála után. Orvosszakértő is volt és magánrendelése is volt. Azokban az időkben is, amikor ez nem nagyon volt divat. Az egész megyére kiterjedően is végzett boncolásokat, orvosszakértői munkákat. Akkoriban valóban csupán egy-két magánorvos volt Miskolcon. Ha kellett, ingyen, ha kellett, néhány forintért dolgozott, mindenkinek segített. Egy sztori vele kapcsolatban is eszembe jut. Egyszer kvázi berontott hozzá egy férfi a rendelőbe - aki korábban járt nála -, letérdelt elé, csókolgatta a kezét, hálásan köszönöm főorvos úr - mondta. Nyilván rengeteg ember megfordult nála, először nem biztos, hogy beugrott neki, őt éppen mivel/mire kezelte. Aztán később kiderült, hogy máshol hetek, hónapok óta kezelték már és fogalmuk sem volt az orvosoknak, mi baja van, a férfi viszont egyre rosszabbul lett. Amikor - nem Miskolcon élt - meghallotta édesapám hírét - aki nagyon jó diagnoszta volt -, eljött hozzá, és a bajai, panaszai alapján édesapám azt mondta neki, nyissa ki a száját. Elcsodálkozás volt a férfinek a válasza, dehát már mindent megpróbált, ezért kinyitotta a száját. Kiderült, van egy rossz foga és ez a rossz, tályogos fog óriási problémákat okozott a szervezetében, ennek az eltávolítása után viszont kutya baja sem lett. Egy góc volt a szervezetében. A férfi így fejezte ki a háláját, beszaladt, berohant apámhoz a rendelőbe és összevissza csókolta a kezét.

 

img_20180613_115250.jpg... és fényképen

 

- Szűkebb családját bemutatná az olvasóknak?

- 1984-ben nősültem, feleségemmel élek és két fiunk van. Az idősebb molekuláris biológus, a Debreceni Egyetemen adjunktus. A másik fiam pedig nemrég tette le az ügyvédi esküt, úgyhogy mind a ketten doktorok, de egyikőjük sem lett orvos. Már van két fiú unokám a nagyobbik fiamnál. Ebben nekünk az az érdekes, hogy bár adott a sok temetőbe járás, a családfa képe a falon, nagyapák, dédapák, ükapák festményei a falon, de nem biztattuk fiunkat arra, hogy ezen nevek közül válasszon. És amikor megtudtam, hogy fia lesz és megkérdeztem, hogy fogják elnevezni, akkor határtalanul jó érzés volt megtudni a Mátyás nevet. Ő lett az első unoka, akit az első Magyarországra érkezett őse után szintén Mátyásnak kereszteltek. Két fiú testvérem van, az egyikük orvos Debrecenben, ritka betegségekkel foglalkozik és ennek nagy tudósa. Három lányából egy orvos, egy gyógyszerész, a harmadik jogásznak tanul. A másik testvéremet szintén sokan ismerik Miskolcon. 48 éve dolgozik ugyanott és éppen idén szándékozik nyugdíjba menni. Úgy gondolja, hogy lányával és az unokájával való együttlét az fontosabb most már, mint a munka. Nem tudom hány olyan polgár van, aki 48 évig egy helyen dolgozott, de ez nagyon nagy dolog szerintem.

 

- A Pfliegler villák az Avason. Mi lett a sorsuk ezeknek az építményeknek?

- Mutatok is róla Önnek képet, gyönyörű villák voltak az Avason. Nagyapám és testvére, Imre és Bertalan építtette. Én, mint gyerek, még az egyikre, olyan félig romos állapotban emlékszem, a másik már akkor sem volt meg, legfeljebb abszolút romjaiban. Aztán az idő kikezdte a maradékot is, ma már semmit nem látni belőle. Végső lerontásakor édesapám az ún. alapító követ, s az abban levő rövidke írást elhozta onnan, most a kő a víkendházunk kertjében van. A második világháború után, ahogy az akkoriban volt szokás, államosították. Ha jó célra használták volna és gyermekotthon, idősotthon, vagy nem tudom én milyen ispotály lett volna belőle, akkor azt mondanám, hogy rendben van. De sajnos semmilyen célt nem szolgált, hagyták az enyészetnek, azaz tönkremenni. Ez meg is tette hatását, lerombolta mindkettőt. Ha az Avassal szemben állunk, a bal oldali helyén ugyan építettek egy sörözőt - amire szintén emlékszem még - ez a Panoráma söröző volt. Azt azért el kell mondanom, hogy ha valaki megnézi a volt villát, vagy villákat és ránéz a Panoráma söröző egykori képére fényképen, - anélkül, hogy tudnám ki tervezte a Panoráma sörözőt és nyilván akkor ez a stílus volt a "divat", ha szabad így fogalmaznom - túl nagy szakmai kihívást nem jelenthetett megtervezni, holott a villa meg egy gyönyörű építmény volt. De sajnos hallottunk már ilyen esetet máshonnan is. Így aztán semmi sem maradt belőlük, csak a régi képek és az emlékek. Az Avasról pedig annyit mindenképpen érdemes megemlíteni még, hogy egy csodálatos polgári környezet volt ott a 19. század végén és még a 20. század első évtizedeiben is, én azt gondolom, ezt most vissza fogjuk tudni hozni. Nekünk is volt pincénk az Avason, pontosabban borházunk volt, és gyermekkorunkban szőlőnk is Borsodgeszten. A bora az úgynevezett “Geszti szerelem”. Igazi családi ünnep és családi kaláka volt a szüret, szeptember végén, október elején. Testvéreim, apám, nagybátyám, nagybácsik, unokabáttyak, unokaöccsök jöttek és együtt szüreteltünk - nyilván kellett hozzá borsodgeszti kéz is, amely mindig meg is volt. Ezek hatalmas élmények voltak, soha nem törölhetőek ki egyikünk agyából sem. Nomád körülmények között, szalmán aludva, de végtelen jókedvvel, idősebb rokonokkal, vicceket mesélve, a szüret végefelé és estefelé a tábortűz mellett, hihetetlen élményeket szerezve maradtak meg bennünk.

 

pfliegler_kalman.jpg

Dr. Pfliegler Kálmán

 

- Gyermekkoráról beszélne pár szóban, ha már a gyermekkori emlékeknél tartunk?

- Gyermekkorom óta ugyanabban az utcában lakom, ez a Petőfi utca. Korábban a páros oldalon, ott volt a családi házunk, édesapám ott rendelt, hihetetlen jó élményeim vannak azokból az időkből is. Egy elég jól összetartó utca volt, és mint fiú, természetesen a foci, a biciklizés és a fáramászás volt a leggyakoribb szabadidő tevékenységem. A Palóczy utcai általános iskolába jártam, jó emlékeim vannak onnan, jó tanáraink voltak, szeretettel készítettek fel minket a továbbtanulásra. Utána a Földes Gimnázium következett, soha nem számoltuk, de úgy 20, vagy inkább 20 fölött van azoknak a rokonoknak a száma, akik ott végeztek, szerencsére még mindig nagyon jó gimnázium. Illetve még egy dolog, amely nem sok gyereknek adatott meg, mégpedig az, hogy jártunk apámmal boncolásra. Ő, mint mondtam, az egész megyében végzett boncorvosi tevékenységet és egy-egy ilyen vidéki útra magával vitt akár minket is. Ez lehet, hogy így első hallásra nagyon furcsának vagy keménynek hangzik, de ő tudatosan igyekezett minket is az orvosi pálya felé orientálni. Ez a legidősebb bátyámnál be is jött, ő is orvos lett. Én viszont érdeklődtem a műszaki irányba, illetve a kereskedelem, a külkereskedelem irányába is. Egy unokanővérem indíttatására - aki ugyancsak külkereskedelmet végzett Budapesten - elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskolát, így lettem külkereskedelmi szaküzemgazdász. Természetesen azt hozzáteszem, a családban - a testvéreim közül - mindenki beszél, vagy legalábbis valamilyen szinten ért németül, ez magától értetődik. Szeretnék is megemlékezni mindhármunk tanárnőjéről, Marichen néniről, aki egy Németországból ide férjhez jött német hölgy volt és aki - nem emlékszem pontosan - 40 vagy 50 évet élt Miskolcon, de ha egy pohár vizet kellett volna kérnie magyarul, bajban lett volna. Ami nekünk - akkor ezt nem igazán fogtuk még fel - hatalmas segítséget adott ahhoz, hogy a német nyelvet minél magasabb szinten elsajátítsuk.

- Egyébként még hadd mondjam el azt, a családban már gyermekkortól azt az elvet valljuk meghatározó gondolatként, és minden igyekezetünkkel ennek megfelelően élünk, hogy azok az őseink, akik a városért, az emberekért tettek és már nem lehetnek velünk, ha fentről néznek, legyenek büszkék ránk, ahogy mi is büszkék vagyunk rájuk. Olyan a nevünkre ne vetüljön, amely a Pfliegler nevet csorbítaná.

 

img_20180613_115649.jpg

A Pfliegler család címere

 

- Mi a kedvenc helye Miskolcon?

- Azt mondanám, hogy van egy kedvenc utcám, ez a várhoz vezető sétány, gondolom nem vagyok vele egyedül, hiszen csodálatos utca. Nagyon szép és hála a jó Istennek nagyon jól rendbetett házakkal. Az a gesztenyesor, amely odavezet, az olyan hihetetlenül szép és hadd használjam ezt a szót, megható érzés benne sétálni. Nagyon szeretem az Avast is. Oda nagyon sok szép emlék köt, mint jeleztem, édesapámmal és testvéreimmel, ,,mi férfiak" jártunk fel oda és végeztük el azokat a munkálatokat, amelyek márciustól kezdődtek és egészen az év végéig a szüret után is tartottak. Ott mindig eszembe jut néhány családi emlék, történet. Nagyon szeretem a Belvárost is. Az az élet, ami visszaköltözött mostanában a főutcára, hatalmas örömmel és jó érzéssel tölt el. Bármilyen nem magyar, vagy nem miskolci barát, partner jön, nagyon szívesen hozom ki a főutcára és büszkeséggel mutatom meg neki(k).

 

- Mit szeret a legjobban városunkban?

- Azt az összekötő kapcsot, azt az összetartó, miskolciak által sokszor bár meg nem fogalmazott, de átélt, átérzett erőt, a lokálpatriotizmust, ami - éltem másütt is, más városokban - nagyon erős az itteni lakosokban. És bárhol a világban, ha az ember találkozott hazánkfiával, vagy adj' Isten miskolcival, akkor ezek az érzések, amelyeket nehéz szóban megfogalmazni, nagyon hamar feltódulnak az emberben. Ja, te is miskolci vagy? Ekkor rögtön történeteket mesélünk, felemlegetünk olyan emlékeket, olyan helyszíneket, amelyekről valamilyen kedves történet jut eszébe a másiknak is. Ez az összetartó erő az én véleményem szerint az elmúlt években egyre erősödött. Most már nemcsak, hogy erősödött, hanem merünk is róla beszélni. Ez felemelő érzés.

 

- Milyen szerepe van most Önnek a város vezetésében?

- 2010 óta alpolgármesterként dolgozom a Városházán, Dr. Kriza Ákos úr felkérésére és megbízásából. Úgynevezett külsős alpolgármester vagyok, nem vagyok választott képviselő, a közgyűléseken azonban természetesen részt veszek.

 

img_20180613_115823.jpgPfliegler Imre a zene területén is maradandót alkotott

 

- Milyen tervek vannak a városfejlesztéssel kapcsolatban a következendő időkben?

- Egy szóval: hatalmasak, több szóval mondva, már említettem az Avas fejlesztését. Szeretnénk elsősorban az infrastruktúrát, az esővíz és a szennyvízelvezetést megoldani, pontosan annak érdekében, hogy azok a korábbi partfal csúszások, súvadások teljes mértékben megszűnjenek és teljes mértékben biztonságos legyen e tekintetben is az Avas. Ma már nyugodtan sétálhatunk ott, a világítás elég jó, de még ezen is van mit fejleszteni. Szeretnénk wifivel ellátni az avasi utcácskákat. Leginkább pedig azt szeretnénk, hogy a városi vállalkozókkal közösen visszahozzuk a régi fényét. Egy jó értelemben vett vigalmi negyedet szeretnénk létrehozni, amelyre még én is jól emlékszem, cigányzenével, jó hangulattal, egy-egy fröccsel, vagy egy jó pohár borral. Jó lenne minél több olyan, ma még elhagyatott pincét megnyitni, ahol kulturált körülmények között, baráti társaságok leülhetnek és egy kicsit beszélgethetnek. Minden alkalommal, amikor csak tehetem, elmondom: valóban nagyon sok országban jártam a világban, és szívesen nézem meg az adott városnak a lehetőségeit. Ilyen lehetősége azonban, mint Miskolcnak, a tekintetben, hogy a Belvárostól néhány perces sétára egy ilyen terület, mint a zöld Avas a maga 900 pincéjével van nekünk, sehol máshol nincsen. Ezt meg kell ragadni és kiaknázni adottságait.

- A Diósgyőri vár továbbfejlesztése meghatározó eleme lesz a miskolci turisztikai attrakcióknak, noha már most is az. 2015-ig durván 30-35 ezer ember látogatta a Diósgyőri várat, most pedig már a legutolsó statisztikák alapján évente 150 ezer ember a látogatószám. Én azt gondolom, hogy ezt akár meg is tudjuk duplázni, ha azok a tervek, amelyek megvannak, megvalósulásra kerülnek. Elsősorban a vizesárokra, illetve a bástyák közötti folyosók cserépfedéses tetőjének kialakítására gondolok. Ezek olyan hangulatot fognak varázsolni Diósgyőrbe, amely Európában nem sok helyen talalható. Egyébként én is nagyon szeretem a várakat és a történelmi területeket.

- Ott van Miskolctapolca is, amely szintén egy gyöngyszem a városban. Szintén közel van, autóval egy pár perc alatt elérhető. Ennek a fejlesztése, a strand fejlesztése is egy jelentős mérföldkő lesz, ez tovább erősíti Miskolc turisztikai pozícióját.

- Emellett fontos pontja lesz a városfejlesztésnek a kerékpárutak bővítése is. Több 10 kilométer fejlesztését határoztuk el.

 

- Köszönöm szépen a beszélgetést, köszönöm, hogy rendelkezésemre állt és további sok sikert kívánok Önnek a magánéletben és a közéletben egyaránt!

 

- Én is köszönöm az érdeklődést és a lehetőséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr10014045172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása