Fogalmam sincs, hány éves lehettem, amikor először láttam A hegedűs a háztetőn-t filmen, azt sem tudom, mitől fogott meg azonnal, ahogyan azt sem, hányszor láttam azóta színpadon, mozivásznon, tévében - de egy biztos, nekem a Hegedűs a háztetőn a musicalek között a káposztás cvekedli. Bármikor, bárhol bármilyen mennyiségben és tálalásban jöhet, mindig imádom.
Az csak hab a tortán (sok finom bors a cvekedlin), hogy Szegeden, és Alföldi-rendezésben... Öt éve járunk rendszeresen - itthon és külföldön - szabadtéri koncertekre, operákra, musicalekre, Szegedre minden nyáron, akár többször is, de az időjárás eddig mindig kegyes volt hozzánk. Előfordult, hogy zuhogott az eső előtte, kitört a vihar utána, fullasztó meleg vagy éppen barátságtalanul hűvös volt az este, de még soha nem mosta el csöndes, kitartó eső az előadás felét.
Már az első rész alatt kétszer eredt el az ég könnye, hogy aztán pár perccel a szünet kezdete után kitartóan és megállíthatatlanul záporozzon ránk. Ha hinnék a sorsszerűségben, azt gondolnám, ez nem lehet véletlen. Nem véletlen, hogy éppen ez az előadás szakad félbe egy szombat estén. Nem véletlen, hogy egy régi elmaradást pótolva éppen ebben az évben néztük meg a szegedi zsinagógát vasárnap délelőtt. Mintha láthatatlan szálak vezetnék a gondolatot.
Alföldi Róbert csak kesztyűs kézzel nyúlhatott a darabhoz, hiszen a jogtulajdonosok kizárólag klasszikus rendezést engedélyeznek. Nehezített volt hát a terep, modern világ, aktuálpolitika, égető jelenkori társadalmi problémák színpadi megjelenítése kizárva - ám éppen ez mutatja meg, képes-e a rendező új, releváns üzenetek átadására a legalapvetőbb, legelemibb, leghagyományőrzőbb színpadi eszközökkel - természetesen amellett, hogy a műfaj sajátosságait figyelembe véve a lehető legmagasabb színvonalú szórakoztatást nyújtja.
És szinte minden tökéletes volt. Stohl András erős és érzékeny, határozott és kételyekkel teli, egyenes és furfangos Tevjéje; az öt lány (Bánfalvi Eszter, Sodró Eliza, Martinovics Dorina, Pájer Alma, Kornis Anna) összetartozása és különbözősége; Csákányi Eszter humoros, önironikus, csavaros eszű Jentéje; Hevér Gábor vérbő, az önuralmat váltakozó sikerrel gyakorló Lázár Wolfja - csupa remekül eltalált, hiteles karakter. És a fiúk: Perchik (Bányai Kelemen Barna), Motel (Szatory Dávid), Mendel (Patkós Márton), Fegyka (Fehér Tibor) is jól illeszkednek a darab szövetébe. Éder Enikő Goldéja ezzel szemben kicsit kilógott, az én ízlésemnek túl harsány, túl erőszakos, túl rideg - de kétségtelenül gyönyörű az énekhangja. Ami kevéssé volt elmondható ezen az estén Tóth Gabiról. Fuma Sáraként rikácsolása nem hogy az együgyű Goldét, de valószínűleg a csendbiztos (Makranczi Zalán) összes verőlegényét elijesztette volna.
Alföldi Róbertnek rendkívüli tehetsége van ahhoz, hogy egyszerű és mégis sokatmondó (és -tudó) színpadképet komponáljon, tömegeket mozgasson, színészeket instruáljon. A rendkívül puritán, ám roppant találékony díszlet (Menczel Róbert), az autentikus, egyszerű, de tömegében látványos jelmezek (Tihanyi Ildi), a hihetetlenül magas színvonalon teljesítő tánckar (Varidance táncegyüttes), a remek színészi teljesítmények együttesen világszínvonalú produkciót hoztak létre.
Július hetedikén kivételesen egy felvonásban. Tevje sok szeretettel, humorral, és nem kevés iróniával mutatja be a falu lakóit és szokásait, életük apró-cseprő, hétköznapi buktatóit és szépségeit. A hegedűs a háztetőn távolinak tűnő, mégis oly' ismerős világa azonnal beszippantja a nézőt. Kérdései, probléma-felvetései az elmúlt 54 évben ideig-óráig megoldódni látszottak, hogy aztán újra meg újra rádöbbenjünk, mennyire aktuálisak ma is.
Hogyan kezeljük közösségünk sokféleségét? Hogyan kezeljük más közösségek másféleségét? Van-e fontos különbség isteneink, vagy tagadásaink között? Mekkora a súlya életünkben a hagyományoknak, mit és mikor engedhetünk el úgy, hogy identitásunk ne vesszen el vele együtt? Amikor változnak a dolgok, meddig ragaszkodjunk a status quo-hoz, és mikor lépjünk? Csak magunkért vagyunk felelősek, vagy a közösségünkért is? Törődjünk bele, vagy harcoljunk ellene? Menjünk, vagy maradjunk?
Mi ezen a különleges estén nem kaptuk meg Alföldi válaszát, a darab drámaian ért véget a képpel, ahogyan a násznép maradéka szomorú beletörődéssel szedegeti a "kötelező házifeladatként" végrehajtott rombolás törött cserepeit. Hazafelé sétáltunk az esőben, és azon gondolkoztam, mi történt azokkal, akiknek a porcelánjait, tükreit, poharait bő hetven éve hasonlóképpen összetörték olyan emberek, akikkel addig békében, saját hagyományaik szerint jól megfértek. Voltak, akik azonnal elindultak, és megmenekültek. Voltak, akik hittek az emberségben, a közös múltban, a közös szenvedésekben, közös ünnepekben, a származástól független emberi értékekben, hittek abban, hogy át lehet vészelni, ha csöndben maradunk. Ha megpróbálunk "jól" viselkedni, az új, és egyre szörnyűbb szabályokat betartani, láthatatlanná, vagy éppen nélkülözhetetlenné válni. Ha parolázunk a hatalommal, és bólogatunk, elismerve saját hibáinkat, és vezeklésünk jogosságát.
Nehezen aludtam el, kopogtak a súlyos esőcseppek, és a fejemben összekeveredtek az esküvői jelenet gyönyörű dallamai; a csendbiztos szinte bocsánatkérő hangja: csak parancsot teljesítek; Tevje első mondata: miért maradunk mégis Anatevkában? Mert ez az otthonunk.
Másnap délelőtt elsétáltunk a gyönyörűen helyreállított zsinagógába. A szegedi Új zsinagóga Magyarország második, a világ negyedik (neológ) legnagyobb zsinagógája. És az egyik legszebb. 1900-1902 között épült Baumholm Lipót tervei alapján, eklektikus stílusban, szecessziós, mór-arab-mediterrán, barokk, gót, román stíluselemekkel. Bár a háború után többször renoválták az épültet, újra látható lenyűgöző szépségét a 2017-ben történt felújításnak köszönheti.
A II. Világháború alatt itt volt a gettó központja, itt gyűjtötték be a szegedi, és szeged-környéki elhurcolt zsidók értékeit. Az előtérben márványtáblákon olvashatjuk az áldozatok nevét. Több ezer név, több ezer megszakadt élet, vagy később megszakadt szív. Ezeknek az embereknek, akik nem menekültek el időben, semmi esélyük nem volt. Sem honfitársaik, sem a nagyvilág nem nyújtott segítséget. Még ha el is indultak volna valamerre, sehol sem fogadták volna be őket.
A filmben Anatevka lakói egy ingatag, tutaj-szerű kompon távolodnak az ismeretlen felé. Napjainkban százezrek menekülnek ingatag csónakokon, milliónyi társukat hátrahagyva éhhalálnak, háborúnak, járványoknak, diktátoroknak. Családok gyűjtik össze amijük van, hogy a legedzettebb, legesélyesebb túlélőket - zömmel fiatal férfiakat -, illetve a jövő zálogait - a legerősebb szülőképes korú fiatal nőket, anyákat - útnak indítsák a túlélés felé. Európa, az öreg kontinens, teszi, amit tud. Próbálja az áradatot szűrni, kanalizálni, az idegen kultúrákat integrálni, de legalábbis békés keretek közt tartani, néha több, gyakrabban kevesebb sikerrel. De próbálkozik, mert emlékszik, és tudja a dolgát.
A mi hazánk pedig kettészakadt. Az ország fele számára elvesztek az európai értékek, szitokszó lett a szolidaritás, a liberalizmus, az emberi jogok, az elfogadás, a sokféleség - a multikulti. Megjelent helyettük a félelem, a tudatlanság, a gyűlölet, a bizalmatlanság; hódítanak az álhírek, az összeesküvés-elméletek, az álkeresztényi, a rejtve, vagy éppen nyíltan vállalt rasszista ideológiák. Mérgezett mondatok programozzák át az emberek agyát. Mit tehet ez ellen a művész? Megmutat, emlékeztet, rávilágít, elgondolkodtat, átfókuszál - miközben persze szórakoztat. Azt remélem, az elmaradt második rész ellenére a közönség többsége az előadás varázsán túl hazaviszi azokat a gondolat-csírákat, amit Alföldi és a társulat hívott életre.
Értékelés: Az előadás első része remek volt, mindenképpen igyekszem még egyszer (teljes egészében) megnézni. Amit viszont fájón hiányoltunk, az a kivetítés. Látszólag a technika adott volt hozzá, Szegeden általában van is, nem tudom, miért maradt el. Kiemelném még a remek zenekari teljesítményt - egy ideig azt hittem, felvételről megy a hangszeres kíséret, mivel a zenekart "eldugták" (karmester: Drucker Péter).
U.I. Annak is van varázsa, amikor az ember elől váratlanul elviszik a fél tányér káposztás cvekedlit. A hiány keltette érzések felértékelik a már kiélvezett ízeket..., de legközelebb szeretném végigenni a vacsorámat.
