Kirándulástippek kisgyerekeseknek az Ír-szigeten (1. rész)
2018. május 22. írta: Kelta Vándor

Kirándulástippek kisgyerekeseknek az Ír-szigeten (1. rész)

(Belfast, Londonderry, Galway környéke)

Egy rövidebb kirándulás tökéletes hétvégi program lehet a gyerekekkel, ha az időjárás is engedi. Bőven van lehetőségük szabadon rohangálni, gyűjthetnek faleveleket, terméseket, a tengerparton csigaházakat és ismerkedhetnek a természettel. Írországban 1-2 óra alatt el lehet jutni gyönyörűbbnél gyönyörűbb tengerpartokra, ami egy-egy sétára vagy homokozásra mindig ideális. (ehhez ötleteket itt, itt  és kifejezetten Dublin környékéről itt és itt gyűjthettek.)

kerry_irl_052_2.jpg

Ugyanakkor érdemes a környező nagyobb kastélyok vagy udvarházak kertjeit is felkeresni, ahol sokszor informatív, interaktív tábla is bemutatja a fellelhető állatokat és növényvilágot, amit így játékos formában ismerhetnek meg a legkisebbek is. Sok helyen játszóteret, tündérösvényt vagy külön gyerekekre szabott felfedező ösvényeket is kialakítottak. Ebben az írásunkban csokorba szedtem nektek a nagyobb ír városok környékén fellelhető lehetőségekből néhányat. (Egyben itt köszönöm meg minden olvasónknak, aki helyismeretével és tapasztalataival hozzájárult ehhez a munkához!) Íme a lista északról délre haladva:

Belfast környéke

1.A belfasti kastélypark (Cave Hill Country Park) egy ideális kombó vegyes korosztályú gyerekekkel is, mert babakocsival is könnyedén el lehet benne bóklászni, ugyanakkor van túraösvény és játszótér is, ami a nagyobbaknak lehet izgalmas (a legnagyobbaknak meg ott a kávézó a kastélyépületben). A kilátás a városra fantasztikus, ráadásul innen indulva komolyabb túrákat is lehet tenni a térségben.

cave-hill-belfast.jpgFotó: http://www.belfastvibe.com

2. A Colin Glen Forest Park-ban (Dunmurry) szintén van túrázási lehetőség egészen könnyű terepen, ráadásul a gyerekeknek a gyaloglást izgalmasabbá teszi a híres 'Gruffalo-ösvény'. Nagyobbaknak szintén találtok egy kalandparkot, de ha csak egy családi piknikre vágytok, arra is van lehetőség.

3. Slieve Gullion Forest Park (Newry): 'The Giant’s Lair Story Trail' tündérek, sárkányok, óriások, boszorkányok  misztikus és mesebeli világán vezet keresztül, ráadásul a történetek és figurák mind a helyi legendákból és hitvilágból nőtték ki magukat. Nagyobbaknak irány a játszótér és a kalandpark, felnőtteknek ott a túraút és a kávézó, ja és persze a labirintust se hagyjátok ki!

4. Maga a Gosford-kastély és parkja (Co. Armagh) nagyon kedvelt kiránduló- és kempingező hely 240 hektáros parkjával és óriási játszóterével. A kicsik a szarvasokat is élvezni fogják. Itt a kastély ma is aktív 'Trónok Harca' forgatási helyszín, így előfordul, hogy csak kívülről lehet megtekinteni.

Londonderry környéke:

1. A Glenveagh Nemzeti Park (Co. Donegal) alapban is az Ír-sziget egyik legszebb látványossága, és Londonderryből 1 óra alatt elérhető. Ez Írország második legnagyobb nemzeti parkja, igy túrázni is mindenkinek ideális terep rövidebb és hosszabb utakra egyaránt. A kastély, a kert, a kávézó, a Lough Veagh tó partja meg a többieknek jelent kikapcsolódást. A kertjét mindenképpen fedezzétek fel magatoknak, egészen labirintusszerű, amit a gyerekek nagyon fognak élvezni, ráadásul a medencénél egy titkos vártoronyba is fel lehet mászni. További infok hozzá itt.

dsc_0202_1.JPG

2. A Mussenden Temple (Co. Derry) a Castlerock városához közeli sziklaperemen magasodik az Atlanti-óceán partvidékén. 1785-ben építették Frideswide Mussendennek dedikálva és a Downhill-birtok részét képezi. Eredeti funkciója nyári könyvtár volt. Az egyik legtöbbet fényképezett téma az egész szigeten. Maga a birtok is számos izgalmas kerti ösvényt rejt a XVIII. sz-i épület maradványaival. Gyerekeknek kérjétek ki bátran az ún. Gyerek Felfedező Csomag-ot (Children’s Tracker Pack), amiben távcső, iránytű és madárazonosító kártyák is vannak. Link itt.

mussenden.jpg

Fotó: Mussenden Temple

3. Ha nem jártatok még az Ards Forest Parkban (Co. Donegal), akkor itt az ideje betervezni, mert tengerparti fekvésével és azúrkék vizű, homokos partjaival ez az egyik legcsodálatosabb az ír erdős parkok közül az egész szigeten. A 480 hektáros parkban 3-13 km-es, patakokkal tagolt túrutakat, kilátóhelyeket, homokos öblöket, sőt még egykori imasziklákat is találhattok. (Vannak fapallós túrarészek is, ugyanakkor inkább hordozót válasszatok, ha kisebbekkel mentek, mint babakocsit.)

ards-forest-park.jpg

Fotó: Ards Forest Park Camping

4. Londonderrytől alig 30 perc és a csodaszép Oakfield Park-ban (Co. Donegal) lehetünk: gyönyörűen rendezett téli és nyári kert, tavak, gőzmozdonyos kisvonat, szóval aki szeret nagyokat sétálni, ide biztosan el kell mennie!

5. A Drum Manor Forest Park (Co. Omagh) Cookstown közelében, a Sperrin-hegységtől délre fekszik a Neagh-tónál. Arborétumával, japán kertjével, pillangóival, erdei ösvényekkel szabdalt parkjával ideális lehet családosoknak. Csak a parkolásért kell fizetni, ami egyben belépő is a parkba. (Ezt a helyet ugyan Londonderryhez tettem (1 óra), de Belfastból is max. 1,5 óra alatt elérhető.)

Galway környéke

1. A Kylemore Abbey (Co. Connemara) hatalmas parkjával, virágos kertjével, kávézójával ideális kikapcsolódási célpont, ráadásul babakocsival is körbejárható. Az ír Benedict-rend nővérei  alakították apátsággá a kastélyt és indították el a katolikus bentlakásos leányiskolát, ami végül 2010-ben a csökkenő érdeklődés miatt bezárt. A funkcióját vesztett kastély azóta - sok jobb sorsra érdemes történelmi jelentőségű épülethez hasonlóan - most éppen egyszerű turistalátványosságként üzemel, a nővérek azonban maradtak és továbbra is kitartóan dolgoznak a birtokon. Találkozhattok velük, ha meglátogatjátok az épületet, ugyanis sokszor ők maguk kalauzolnak végig a látogatható épületszárnyakon. Link és infok itt.

dsc03947.JPG

2. A Ross kastély a Killarney Nemzeti Park egyik tavának (Lough Leane) a partján áll. A közelmúltban restaurálták és vezetett túrával látogatható az áprilistól októberig tartó időszakban. A parkjában és a tóparton persze bármikor el lehet sétálgatni akár babakocsival is, játszótér is van, sőt áthajózhattok Inisfallen szigetére is, vagy lovas szekerezhettek, ami a kisebbeknek biztosan különleges élmény lesz.

3. A Brigit's Celtic Garden nekem személy szerint az egyik kedvencem, mert nem egyszerűen egy kert, hanem egyenesen a kelta örökség és mitológia világába kalauzolja a gyerekeket: tündérvár, felfedező ösvények gyerekeknek, óriás napóra, túrautak, erdők és vadvirágos mezők mind-mind felfedezésre várnak itt. 'Civilizált szórakozáshoz' van kávézó meg játszótér is, meg mindenféle egyéb szervezett programok. Indulás előtt érdeklődjetek a napi programokról. És íme egy videó is róla:

4. Cong városkája ugyan nem park a szó szoros értelmében, de ha még nem voltatok, érdemes felkeresni: hangulatos folyójával, erdős parkjával babakocsival is kényelmesen lehet sétálni, amíg a nagyobbak rohangálással fárasztják le magukat (remélhetően). És ha már arra jártok, ott van nem messze a csodaszép Ashford-birtok is, egy sétára érdemes felkeresni. Ashfordról itt írtunk már nektek részletesen.

ashford-castle-cong.jpg

Fotó: http://www.checkatour.com/

Maradjatok velünk, mert jövő héten jövünk a második résszel, melyben Dublin, Limerick, Waterford és Cork térségét vesszük majd sorra.

A bejegyzés trackback címe:

https://keltavandor.blog.hu/api/trackback/id/tr2213991218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása