Lányos konyhai játékok
2018. május 22. írta: ToyaHSW

Lányos konyhai játékok

konyhaijatekok1.JPG

Mint említettem már a lányos játékokban nem igazán vagyok otthon. Ez köszönhető annak, hogy bár voltak lány barátaim is amikor ők játszottak együtt, akkor én általában távolra menekültem.
Ezért kicsit homályos is számomra ez a terület, de igyekszem tanulni és a nyilvánvaló lányos játékokat beszerezni. Bár ezen a területen van még bőven hiányosság, most ismét néhány lányoknak készült konyhai kiegészítőt mutatok be nektek.

Már 1-2 hónapja kerülgetem a horgomra akadt konyhai kiegészítőket tartalmazó csomagot, amit az egyik aukciós oldalon találtam, de most eljött az ideje, hogy ezekről a játékokról is írjak.
A lányok egyik időtöltése volt a játékkonyhában "főzőcskézni", ez ideális felkészülés volt a felnőtt életre, amikor már anyaként hasonló dolgokkal kell foglalkozni.
Ennek megfelelően a játék konyhai felszerelések szinte minden területet felöleltek. Készültek fémből és műanyagból is és nagyszerűen kiegészítették a Lemezárugyár lemezkonyháját vagy az aprócska étkezőasztalokat.

A csomagban szinte minden megtalálható, ami ezen a területen számít. Találhatóak itt fémből készült edények, sütőforma fémből, vágódeszka, aprócska fából készült tésztanyújtó, tányérok, egy borosüveg, kenyeres kosár, műanyag lavór és pár régi alumínium evőeszköz is.
Eredetileg a fém edények, a tepsi és a sütőforma kék zománcozással készült, de ez az évek alatt lekopott a játékokról - csak valószínűsíteni tudom, hogy ez a pár darab egy készlet volt.

Természetesen ezek a játékok is mennek a gyűjtemény már bemutatott darabjai mellé. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy még az alapnak számító Lemezárugyáras lemezkonyha nincs meg hozzá, de a múzeum megnyitására azt is beszerzem majd.
Addig jönnek a fotók a konyhai játékról, de majd élőben is megnézhetitek ezeket az aprócska csodákat.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr613992124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flashy7 2018.05.23. 07:35:16

a világoskék nagy műanyag szerintem virágalátét volt eredetileg, nem tudom megállapítani a mélységét a képekről, de pont ilyenjeim vannak virágcserepek alatt :) de ez csak még érdekesebbé teszi azt hogy játékok közé került, ha játszottak vele, akkor az már oda való :)
süti beállítások módosítása