Három évvel ezelőtt már járunk Berlinben. Nem lett a kedvenc városom. Most egy születésnapi túra keretében ismételtünk. Tartózkodva a kultúrától, a lazulásra fókuszáltunk. Arra, amiben Berlin verhetetlen.
Bármivel érkezünk, bárhová igyekszünk, majdnem biztos, hogy S-Bahn-ra szállunk. Az első benyomás megszerzésére válasszunk egyet az Alexander Platz és Tiergarten között közlekedő vonalak közül. A magasban haladó szerelvények minden ismert helyet érintenek. Tökéletes ráhangolódás. Ha mégis inkább közút, akkor szálljunk fel a 100-as vagy 200-as buszra. Emeletesek, városnézősek. (1. kép, 3. kép)
Váltsunk járművet és perspektívát! Berlin építészetének legújabb alkotásait zavartalanul élvezhetjük hajókázás közben. Nem rajongok ezekért az épületekért, de látványuk valóban lenyűgöző. Több hajótársaság közül választhatunk, rövidebb és hosszabb túrákat egyaránt kínálnak; nem beszélve az egész napos kirándulásokról, valamint a vacsora- és bulihajókról.
A kirándulás élvezeti értékéből még az sem vont le semmit, hogy lerobbantunk. Egy arra járó hajó kilökdösött minket a partra, majd érkezett a felmentő sereg. Gyors átszállás után folytattuk utunkat.
Ha már a modern épületeknél tartunk: a Reichstag kupolája mindenképp megér egy látogatást. Regisztráció után ingyenes. Millió képet találni róla, így inkább a hangulatra koncentráltam.
Nagyon készültünk rá, hogy benézünk a Brandenburgi kapunál található DZ Bank épületébe. Így néz ki a hátsó homlokzat:
És ezt láthattuk volna, ha nem zártak volna be egy konferencia miatt: (kép)
Az általános áttekintés után, merüljünk el a részletekben. Aki kedden vagy pénteken a városban tartózkodik, ne hagyja ki az ún. török piacot. A neuköllni Maybachuferen 11-től fél 7-ig lehet vásárolni. Vagy enni. Vagy nézelődni. Zárórához közeledve az árak zuhanórepülésbe kezdenek, fél öt körül már kezdik cserélgetni a táblákat. Padlizsán, paradicsom kilója egy euró. 6-kor már ingyen dobják utánad a ládákat.
A mi hétvégénken pont nem volt, de bizonyos vasárnapokon ugyanitt bolhapiacot is tartanak. Van belőlük néhány. Szombaton és vasárnap könyvpiac a Bode Múzeumnál, bonuszként művészeti piac. Mi itt voltunk, de mehettünk volna az Arkonaplatzra, a Mauerparkba vagy a Boxhagener Platzra is.
A Bode Múzeum előtti hídon átsétálva az alábbi kép fogad:
A Monbijoupark csak az egyik Berlin hatalmas zöldterületei között, folyóparton sorakozó nyugágyaival (mint oly' sok helyen).
Sportolók és henyélők, üldögélők és álldogálók; de a legjobbak: a táncolók.
Lehet, hogy tévedek, de mintha a klasszikus tánc tanításnak/tanulásnak reneszánsza lenne. Már a felkészülési szakaszban rátaláltam a Clärchens Ballhaus-ra, ami nem csak étterem, hanem tánciskola és koncerthelyszín is egyben. Klárika báltermében épp tanítás folyt, amikor ott jártunk. (1.kép)
Szívmelengető volt látni időseket és fiatalokat együtt ügyetlenkedni a parketten, de az emeleti tükörterem jobban érdekelt volna. Természetesen csak vezetéssel látogatható, de a honlapon van néhány fotó.
Táncolni a Kulturbreuereiben is tanulhatunk.
Mi a tánc helyett az evést választottuk. A régi sörfőzde épületei között vasárnaponként dél és este hat között Street Food Markt. Lehet, hogy csak szerencsénk volt, de a választott kubai az egyik legjobb kajánk volt.
A Kulturbreuerei, mint kultúra és szórakozás egyvelege finoman átvezet utazásunk valódi céljához: a vendéglátóipari egységek látogatásához. Az összes jelentős városrészt igyekeztünk feltérképezni. Maximális hatásfokkal dolgoztunk. Neukölln, Ankerklause. Először semmi különös, majd a hídról visszapillantva meglátom ezt:
Ha már vízpart: Holzmarkt Pampa. A hely délelőtt fél 11-kor teljesen üres volt. Egy reggelizőhely tartotta a frontot, de szükség is volt rá, mert a szomszédos Kater Blauból épp elkezdtek szivárogni az after-after-after party fáradt arcú, bizonytalan járású vendégei. (Jól sikerült névválasztás, a Kater ugyanis nem csak macskát, de másnaposságot is jelent.)
Ha már reggeli. Berlin szállásárai nem alsó kategóriásak. Viszont legtöbbször reggelit sem tartalmaznak. Ha igen, akkor jelentősen túlárazottak. Nagyon nem sajnáltuk tehát, hogy reggelenként felfedezőútra indultunk. Gyakorlatilag egymásba lógnak a lehetőségek. Olcsón, nagy választékban, elvivősen vagy leülősen akár délután négyig.
Reggeli után ebéd. Török, kubai és német volt már, nézzük az orosz konyhát. A Zöld lámpa (Café Grüne Lampe) nevű orosz irodalmi társaságról elnevezett étteremben dél és négy között büféebéddel várják a vendégeket. Sajnos későn érkeztünk, így a választék kissé megfogyatkozott, de a leves és a kis töltött akármik miatt nem bántuk.
Legközelebb biztos, hogy a vasárnapi kaviár brunch-re mennék.
Az egész város egy nagy Kazinczy utca. Nem volt nehéz dolgunk, ha inni akartunk valamit. Ajánlani képtelenség, annyi van. Mi valahogy a Café Chagallba tértünk vissza többször is. Jó a Mai Tai, a pincérlány tündéri és ahelyett, hogy megkérdezte volna milyen nyelven beszélünk, magyarul köszönt el tőlünk.
Ennél persze lényegesen több helyen jártunk, mindez csak ízelítő volt azoknak, akik Berlinbe készülnek. Bár továbbra is fenntartom, hogy kizárólag konkrét céllal, eseményhez, alkalomhoz kötődően látogatnék újra Berlinbe, de ha ott kellene élnem, nem tiltakoznék.