HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

box2.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

 

erdekessegek_ful_hallas.jpg

Bár a fülnek és a hallásnak sokszor kisebb jelentőséget tulajdonítunk, mint a szemünknek és a látásunknak, valójában a testünk egy nagyon összetett, fontos műszeréről van szó, amit érdemes jobban is megismerni. Hiszen sok mindent köszönhetünk neki: az emberi kapcsolatainkat, a zenét, sőt, az egyensúlyozásban is nagy szerepe van. És talán a fogmosásban, illetve bűnügyek felderítésében is. 

A legkisebb csont 

shutterstock_479354101.jpg

Testünk legkisebb csontjai a belső fülben találhatóak. Amilyen aprók, olyan nagy szerepük van a hallásban: a 8 mm-es kalapács csont, a 3 mm-es üllő és a 3,5 mm-es kengyel továbbítják a dobhártyától a rezgéseket a belső fülhöz. Az egymáshoz kapcsolódó csontokat két izom működteti: a dobhártyafeszítő izom, ami a kalapácshoz rögzülve szabályozza a dobhártya feszességét, illetve a kengyelizom, ami a túl erős rezgésektől védi a belső fület. 

Miért leszünk mind nagyfülű idősek? 

shutterstock_33543109.jpg

Mind látjuk, hogy idős ismerőseink, rokonaink füle nagyobb, mint ahogy azt a fiatalabb korukban készült képeken láthatjuk. Ennek egyszerű oka van: a fülkagylók egész életünkben növekednek. Hogy erre a testünknek miért van szüksége, az pontosan nem ismert. Lehet, hogy a korral járó hallásromlást igyekszik a szervezet a fülkagyló méretének növelésével kompenzálni?  Vagy egyszerűen a bőrünk minőségének romlása, a kollagén termelés lelassulása miatt a gravitáció nyújtja és így növeszti a fület? Ezt még nem tudni, de tény, hogy ez a testrészünk az idő előrehaladtával biztosan csak nagyobb lesz. 

Hallom, hogy tiszta a fogam? 

shutterstock_284497325.jpg

Egy meglepő japán kutatás a fogkefe súrlódásának hangja és a fogmosás hatékonyságának összefüggését vizsgálta. Felfedezték, hogy a fogkefe és a fogunk közti súrlódás hangja hatással van arra, hogy mennyire érezzük eredményesnek a fogmosást. A kutatásban résztvevő önkéntesek mikrofonokkal felszerelt fogkefékkel mostak fogat, a hangokat pedig módosítva játszották vissza az alanyok fülébe. Akiknél növelték a hang frekvenciáját, azok utólag úgy ítélték, hogy sokkal hatékonyabb volt a fogmosás, amit végeztek, és a fogakat is tisztábbnak vélték, mind a módosított hangot halló önkéntesek. 

Belebetegszünk a zajba 

shutterstock_260188838.jpg

Az erős, folyamatos zaj nem csak a fülünkre van rossz hatással. Ha hosszú távon erős zaj ér, például hangos gépek között védőfelszerelés nélkül dolgozunk, az már néhány nap alatt megemel egy kortizon nevű hormon szintet a szervezetünkben, ettől pedig leromlik az immunrendszer és megnő a koleszterinszint. A magas koleszterin pedig egyenes út lehet a szívinfarktushoz. 

A hang alapján eltalált testmagasság 

shutterstock_1077515045.jpg

A Washington Egyetem egyik hallással kapcsolatos kutatásában azt vizsgálták, hogy milyen arányban találjuk el kizárólag a hang ismerete alapján egy ismeretlen testmagasságát. Az eredmény meglepő volt, a résztvevők 62 százaléka találta el csak a hang alapján a hang tulajdonosának testmagasságát. De bármilyen furcsa is, nincs ebben semmi boszorkányság: ez egy hangnak, az úgynevzett szubglottális rezonanciának köszöhető, ami annál mélyebb, minél magasabb valaki. Az eredmény haszna az olyan bűneseteknél jelentkezik, ahol csak hang alapján azonosíthat valaki egy gyanúsítottat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr5914115787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása