Fülesbagoly

Elfeledett dalokat ad elő Mike Patton

2018. május 22. - matesas

A „munka alkoholista” Mike Patton idén sem vádolható azzal, hogy csak a lábát lógatja: hamarosan megjelenik az 1922 című thrillerhez írt filmzene albuma, közeleg a Dead Cross európai turnéja, most pedig egy olasz fesztiválon lép fel régi dalokkal.

mike_3.jpg

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás? Mike Pattonra bizonyosan nem vonatkozik ez az időbeosztás, bár nála a határok alighanem elmosódnak a munka és a hobbi között. Patton imád alkotni, megszállottként ontja magából a muzsikát, követhetetlen tempót diktál. A Dead Cross nevű bandájával nyáron végigturnézza Európát, szeptemberben pedig már Dél-Amerikában koncertezik a Mondo Cane projekttel. De most május végére még maradt ideje arra is, hogy az olaszországi Angelica Fesztiválon tegye tiszteletét, és a jazz-zongorista Uri Caine kíséretében régi dalokat adjon elő. A „Forgotten Songs” című koncerten Pattonék a 19. és 20. században íródott szerzeményeket visznek színpadra, 34 dalból merítkeznek, köztük helyet kap egy Mr. Bungle (Retrovertigo) és egy Slayer (Reign in Blood) klasszikus is, de játszanak Stevie Wondertől, Elton Johntól, Andrew Lloyd Webbertől vagy éppen Nino Rotától is. 

Mr. Bungle – Retrovertigo

 

MIKE PATTON – URI CAINE: “FORGOTTEN SONGS”

  • Gnossienne #1 by Erik Satie (1890)
  • Serenity by Charles Ives (1919)
  • La Première Prière du Derviche by Georges Ivanovitch Gurdjieff & Thomas Aleksandrovič de Hartmann (1925/1927)
  • The Thrill is Gone by Chet Baker (1931) – Music by Ray Henderson, Lyrics by Lew Brown
  • La Femme 100 Têtes (After Max Ernst) – Slowly by George Antheil (1933)
  • Vocalise-Etude by Olivier Messiaen (1935)
  • Begin the Beguine by Sammy Davis Jr. (1938) – Music and Lyrics by Cole Porter
  • Scalinatella by Roberto Murolo (1948) – Music by Giuseppe Cioffi, Lyrics by Enzo Bonagura
  • A Flower by John Cage (1950)
  • Chuncho (The Forest Creatures) by Yma Sumac (1953)
  • Malaguena by Ernesto Lecuona (1954)
  • How Sad, How Lovely by Connie Converse (1954/1956)
  • Una Sigaretta by Fred Buscaglione & Leo Chiosso (1959)
  • Bevete Piu’ Latte by Nino Rota (1962)
  • Drinking Again by Doris Tauber (1962) – Lyrics by Johnny Mercer
  • Oh Death by Dock Boggs (1963)
  • The Homeless Wanderer by Emahoy Tsegué-Maryam Guèbrou (1963)
  • Que He Sacado Con Quererte by Violeta Parra (1964)
  • Wonderful by The Beach Boys (1967) – Music by Brian Wilson and Van Dyke Parks
  • Le Samourai by François de Roubaix (1967) – Orchestration by Eric Demarsan
  • Sotira D’Amore – Adriano Celentano & Luciano Beretta & Miki Del Prete (1969)
  • L’Armée des Ombres – Thème de Gerbier by Eric Demarsan (1969)
  • Heaven on Their Minds (From Jesus Christ Superstar) by Andrew Lloyd Webber (1970)
  • Dirt by The Stooges (1970)
  • Theme from the Persuaders by John Barry (1971)
  • The Tale by Meredith Monk(1973)
  • They Won’t Go When I Go by Stevie Wonder (1973/1974)
  • Theme from the Conversation by David Shire (1974)
  • Better Off Dead by Elton John (1975) – Lyrics by Bernie Taupin
  • Pin Penin by Nino Rota (1976)
  • Reign in Blood by Slayer (1986)
  • Vuelvo Al Sur by Astor Piazzolla (1988) – Lyrics by Fernando E. Solanas
  • Retrovertigo – Mr. Bungle (1999) – Music by Trevor Dunn
  • Chansons D’Amour by Jean-Claude Vannier & Mike Patton (2018)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5913992366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása