Az, hogy Steven Spielberg és Tom Cruise közös filmet készítenek, ráadásul Philip K. Dick írása alapján, egy megvalósult álomnak tűnt, amikor bejelentették. Spielberg ugyan mióta a Schindler listájáért megkapta az Oscart, nem volt egészen a régi, de még mindig annak a mozimágusnak számított, aki a közönséget és a kritikusokat egyaránt képes elvarázsolni. Cruise ekkor szinte bármihez is nyúlt, a mozipénztárak folyamatos csilingelésbe kezdtek. Még a nem kimondottan blockbuster matéria Vanília égboltból is kasszasiker lett, annyira a topon volt. Philip K. Dick, a megbecsült sci-fi író filmes népszerűségét a Szárnyas fejvadász és a Total Recall táplálta. A szerző munkásságán elég sokat kellett az adaptálóknak gyúrniuk, hogy legalább távolról megfeleljen a nagyközönség ízlésének. Ezért van az, hogy a novelláinak és a belőlük készült filmeknek rendszerint nem sok közük van egymáshoz. Ridley Scott és Paul Verhoeven szépen becsomagolták a maguk világába Dickét, és valami hasonlóval próbálkozott Spielberg is, csakhogy a kettejük szemlélete között akkora szakadék húzódott, hogy az bizony elnyelte a film potenciáljának egy jelentős részét.
A Különvélemény számos kézen átment mire Steven Spielbergében landolt. Úgy volt, hogy a Total Recall folytatása lesz, de az írók belerokkantak abba, hogy ezt az elképzelést működőképessé tegyék. Mikor Spielberg átvette a stafétát az eredetileg kiszemelt rendezőtől, Jan De Bonttól, mindent elölről kezdtek. Csak az alapötletet tartották meg, vagyis adva van egy távoli jövő, ahol a gyilkosokat még a bűntett elkövetése előtt elkapják a médiumi képességekkel rendelkező prekogoknak köszönhetően. Ennek kétségbe vonható helyességét a főszereplő, John Anderton a saját bőrén tapasztalja meg, amikor le akarják tartóztatni egy olyan férfi megöléséért, akit nem is ismer. Dick 1956-ban megjelent novellájában Anderton nem csak, hogy, nem épp egy Tom Cruise alkat, de inkább elköveti a gyilkosságot csak azért, hogy megvédje a rendszert, melyet segített kiépíteni. Spielberg természetesen ebből az elgondolásból nem kért, így nála Anderton egy lelkileg megtört, de a munkája iránt elhívatott zsaru, aki fokozatosan ismeri fel a rendszer hazugságait, hogy végül szembeszálljon vele.
Mivel az idealista Spielberg képtelen volt azonosulni Dick paranoiájával, visszanyúlt Hitchcockig. A Különvélemény cselekményváza így a suspense mestere által csúcsra járatott sémát követi, vagyis egy ártatlanul megvádolt férfi menekül a törvény elöl, hogy elkapja a valódi bűnöst. A Különvélemény akkor működik a legjobban, amikor a hajsza kerül előtérbe. A film technikai szemszögből elsőrangú. Janusz Kaminski operatőr és a zenét szerző John Williams egyaránt kiváló munkát végeztek. Az akciójeleneteket Spielberg a tőle elvárható magasfokú profizmussal vezényli le. Anderton összecsapása jetpackkel felszerelt kollégáival illetve a verekedés az autógyárban a Különvélemény csúcspontjai közé tartoznak. Csak azt sajnálom, hogy a rendező ezt a két jelenetet egymás után dobja be, mintha csak túl akarna lenni rajtuk. Annyiból meg tudom érteni, hogy Dick sztoriját sikerült annyira túlkomplikálni, hogy kell az idő, hogy a beleerőltetett újabb és újabb szálakat kibogozhassa. Utólag maga Spielberg is bevallotta, hogy túl sokat akart markolni, aminek eredményeként a történetben akkora lyukak keletkeztek, hogy átgondolva semmi értelme az egésznek.
Innentől kénytelen leszek spoilerezni, aki tehát nem látta a filmet, az ugorjon az utolsó előtti bekezdéshez! Szóval a Különvéleményben John Anderton fiát hat évvel korábban elrabolták és azóta is tisztázatlan, hogy mi történt vele. Azért, hogy a fájdalmát átérezzük, Spielberg a létező legelkoptatottabb húzással él: a főszereplő régi családi felvételeket néz a lakása magányában. Egy olyan rendezőtől, mint ő, ennél több eredetiséget várnék, de mindegy. Ez a klisébe átmenő tragédia igen fontos lesz a történet későbbi szakaszában, ugyanis kiderül, hogy az ismeretlen Leo Crow, akinek jövőbeli megölésével Andertont megvádolják, nem más, mint a fia gyilkosa. Ez önmagában egy kimondottan okos csavar, ami érzelmileg is betalál, csakhogy Spielberg nem elégszik meg ennyivel, pedig itt akár véget is érhetne a film. Anderton úgy dönt, hogy nem öli meg Crowt, diadalmaskodik a szabad akarat, ám Crow ekkor bevallja, hogy a találkozásukat megrendezték. Crow lelöveti magát, Andertont nem sokkal később elfogják, majd egy abszurd szökés után leleplezi főnökét, aki felültette. Nem mellesleg eközben igazolja, hogy végig megvolt a választási lehetősége, ezzel pedig a tesztfázisban lévő Pre-Crime alakulatot is kivonja a használatból.
Mi is a gond mindezzel? Vegyük elsőnek azt, hogy a csapda, amit a főnöke Andertonnak állít kivitelezhetetlen. Csak akkor működhetne, ha a főszereplőnek nem volna választása, ami viszont a film szerint nagyon is van. Azzal, hogy Anderton megtudta a jövőjét, a jóslatot máris érvénytelenítette. Nem csak, hogy előtte áll a döntés lehetősége, hogy ne ölje meg Crowt, de a jóslat ismeretének egy új eseménysort kellene egyből beindítania, ami akárhová elvezethetné. Ehelyett pont a jóslat az, ami elindítja egy úton, ami Crowhoz tereli. Az, hogy lehet-e változtatni az előre meghatározott jövőn, a film központi kérdése, csakhogy ellentétben azokkal az időutazós filmekkel, amikben ez a paradoxon szintén előkerül, a Különvélemény nem a végzetet nevezi meg az események irányítójának, hanem egy hétköznapi embert, Anderton főnökét, akit Max von Sydow játszik meglehetősen átlátszóan. Neki is jóstehetségre lenne szüksége, hogy úgy alakíthassa az események láncolatát, hogy az Andertont egy adott időben egy adott helyre sodorja, aminek ugye híján van! Az, hogy ez mégis bekövetkezik, már nem paradoxon, hanem a film saját logikájának totális önellentmondása.
Crow és Anderton tehát egyáltalán nem is találkozhatnának akkor és ott, ahogy a prekogok látták. Ellenpéldaként a Donnie Darkot lehet felhozni, melyben a címszereplőt felsőbb erők folyamatosan manipulálták, hogy megtegye, amit elrendeltek számára. Egy ennél is közelebbi példa a Total Recall, ahol a főszereplőt a rosszfiú egy sor eszközzel és emberrel terelte egy adott irányba. Anderton főnöke itt nem tett mást, mint felállított egy végpontot, ám a hozzá vezető útról elfelejtett gondoskodni. Ha volt terve, abban benne kelljen, hogy legyen szinte mindenki kezdve Agathaval, az elsőszámú prekoggal, azonban erre még utalás sincsen, úgyhogy kilőhetjük. Már abban is ott az ellentmondás, hogy a jóslat hatására történik meg a gyilkosság. A prekogok hogyan is láthatnának előre egy gyilkosságot, ami nem következik be, ha nem jövendölik meg? Elárulom, sehogy. Crow ott ülne a seggén az idők végezetéig várva Anderton betoppanására. Ha tényleg Crow volna Anderton gyerekének a gyilkosa, a történetnek még akár értelme is lehetne, ám ezzel a pongyola összeesküvési szállal egy fikarcnyi sincs. Spielberg kétségbeesetten próbálja elterelni a figyelmünket erről. Az, hogy mi lett Anderton fiával egy ponton simán kiderülhetne, ám ehelyett a rendező egy tömény giccset nyom az arcunkba Agatha látomásával a gyerek lehetséges jövőjéről.
Kínos kérdéseket vet fel Anderton üldözőjének, Danny Witwernek a halála is, aki rájön arra, hogy a férfit csapdába csalták. Ez a szál a hülyeség csimborasszója. Adva van ez az alapvetően intelligens fickó, aki titokban találkozóra hívja Anderton főnökét, hogy tanúk nélkül szembesítse a gyanújával és még a gyilkos fegyvert is a kezébe adja. A folytatást ki lehet találni, Witwer nem sokkal később hulla. Az egy, hogy úgy hal meg, mint egy tyúkeszű, mert nem gondolt rá, hogy a prekogok nincsenek a helyükön, de, hogy utána senkiben még csak fel sem merül, hogy a halálának a körülményei legalábbis furcsák, az már egészen nevetséges. Odáig oké, hogy a Különvélemény részben annak a károsságáról szól, hogy az emberek gondolkodás nélkül készpénznek veszik az eléjük tárt jövőt, ám nem megkérdőjelezni, hogyan lőhettek le valakit egy olyan fegyverrel, amit nem sokkal korábban egy bűntett helyszínén lajstromba vettek, kimeríti az idiotizmus fogalmát. Az a hab a tortán, hogy Witwer a megölése előtt közölte Anderton kollégáival, hogy szerinte ártatlan és a helyszínt megrendezték, így Andertonnak indítéka se volt arra, hogy őt megölje.
Spielberg nagyon rákészült, hogy hiteles jövőt alkosson, ennek érdekében még tudósokkal is konzultált, ám pont a lényegnél volt hanyag. A Különvélemény a régi jogrendszer mellett próbál kiállni, melyben még élt az ártatlanság vélelme és a gyanúsított elítéléséhez egy hagyományos eljárás vezetett. A Pre-Crime rendszerről az alkalmazói többször kijelentik, hogy tökéletes, azonban már egy felszínes pillantásra annyi hibát lehet felfedezni benne, hogy még tesztfázisba se lehetne engedni. Azt még elfogadom, hogy a jövőbeli tetteseket egy jóslat alapján elítéljék, de azt már nehezen, hogy senki az égadta világon ne vizsgálja az esetek körülményeit. Elég egy zavaros vízió, amit figyelemmel kísér két bíró, hogy senkiben ne maradjanak kétségek? Ebben a rendszerben úgy tűnik, hogy nincsenek se nyomozók, se ügyvédek. A tettest kómába rakják a helyszínen, majd megy a tárolóba, és kész. Nettó baromság. Most komolyan, ha a közvéleménynek hazudnak is a Pre-Crimeról, hol vannak az elítéltek hozzátartozói, akik minden bizonnyal tiltakoznának egy ilyen gyorsított eljárás ellen? Anderton felesége is rögtön kérdéseket kezd feltenni, tehát nyilvánvaló, hogy ezeket az ügyeket nem lehetne olyan könnyen lezárni, mint azt a film bemutatja.
Nagy kár, hogy a Különvélemény legfontosabb részét nem dolgozták ki kellőképpen, mert az üzenet, amit közvetíteni akar figyelemreméltó. Spielberg azt mondja, hogy nem szabad feladnunk a jogrendszert azért, hogy nagyobb biztonságban érezzük magunkat. A filmnek vannak részei, melyekben ezt remekül ki is tudja fejezni, mint mikor szkennelő pókok mennek végig egy szegénynegyed lakásain. Spielberg egyetlen hosszú, pazar snittel bemutatja a privát szféra feláldozásának ijesztő következményeit. Ha a történetbe is ugyanilyen ügyesen építi be a mondanivalóját, a Különvélemény egy zseniális sci-fi lehetett volna. Ennek híján csak egy jövőbe helyezett A szökevény, aminek nincs bátorsága ahhoz, hogy azokra a sötét vizekre evezzen, ahol egy Philip K. Dick történetnek lennie kellene. Egyesekben az is felmerült, hogy a film képtelenül naiv befejezését Anderton álmodta, ám ez sajnos nem a Total Recall. A szimpla igazság az, hogy Spielberg kényszeresen ragaszkodott a happy endhez és bármeddig hajlandó volt elmenni, hogy főszereplőjét eljuttassa oda. A Különvéleményből egy bevállalósabb rendező ennél lényegesen többet hozhatott volna ki. Spielberg egy szórakoztató üldözős filmet csinált Dick disztópikus sztorijából, amit addig kavart, hogy megfeleljen a saját nézeteinek, míg nem csak az író szellemisége, de az értelem is eltűnt belőle.
ÉRTÉKELÉS: 60%