A söröskupak története
2018. június 21. írta: Gyökösi Attila

A söröskupak története

A sörösüvegek lezárására használt koronás, sajtolt kupakot mindenki ismeri. Ez is egy olyan találmány, ami gyermekkorunk óta velünk van (függetlenül attól, mikor is voltunk gyerekek) azonban azért mégsem egyidős az emberiséggel, nézzük hát a történetét:
 
 

A kupak William Painter (1838-1906) Egyesült Államok-beli feltaláló nevéhez köthető. Painter Baltimore-ban élt, 1891-ben találta fel a koronás lezárót, melyet egy évre rá, 1892 február 2-án szabadalmaztatott.
 
Akkoriban már elég nagy mennyiségben készültek palackozott italok, azonban a lezárásukra nem volt egységes megoldás. A gyártók különböző megoldásokat használtak, (fa- és üvegdugókat, textillel kombinált megoldásokat, és különböző fém plombákat is) és ezek nem is mindig voltak tökéletesek. Nem volt ritka, hogy az üvegekben tárolt ital megromlott, de az sem, hogy a palackok felrobbantak, pontosabban a nem megfelelő záródás okán a nyitáskor balesetet okoztak.
 
Painter igen termékeny feltaláló volt, hiszen 85 olyan találmánya volt, melyet szabadalmaztatott. A koronás kupak egy igazán korszakalkotó felfedezés, mely nagyban megkönnyítette a sör- és üdítőgyárak dolgát a palackozással kapcsolatban. Ehhez azonban szükség volt arra, hogy megnyerje az üveggyárak támogatását is, hiszen a kupak egy különleges üvegtípust igényel. Az eredeti szabadalom és a ma használatos kupak szinte tökéletesen megegyezik. A legnagyobb változás, hogy a fogak száma 24-ről 21-re csökkent, s a bélés (a szigetelő a sör és a fém kupak között) ma már általában műanyagból van. Az első koronás kupak acélból készült, bélése speciális papírból volt, melyet később parafára cseréltek. Sok sörgyár egészen a 60-as évekig parafát használt, a műanyag azonban lassan de biztosan teljesen elterjedt.
 
 
A parafás tömítésre még én magam is emlékszem, mindenesetre a söröskupak igazán remek találmány, tökéletes megoldás lehet akár gyűjtési szempontból is, hiszen hihetetlen sokféle színben és felirattal bírnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://aperitif.blog.hu/api/trackback/id/tr1014062557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása