A biciklis nyaralás lehet az idei év slágere

TineSTEINTHALER KaerntenWerbung OssiacherSee02
2020.07.03. 06:25
Ez az év több szempontból is rendhagyó volt, és bár a legtöbb ember szeretne kiszakadni a négy fal közül, ezt nem feltétlenül egy tömegturizus által érintett területen képzeli el. A népszerű tengerpartok és kirándulóhelyek, repülőgéppel elérhető úti célok, de még a strandok is kerülendő kategóriába eshetnek a 2020-as szezonban. Ezért is lángolt fel a városi kerékpározás és a kétkerekű turizmus iránti lelkesedés. Mutatjuk, hogy aki nem fér el a Balaton körül, vagy már túl van a tókerülésen, annak miért érdemes Karintiában tekernie.

Borítókép: Kaernten Werbung / Tine Steinthaler

2020 teljesen átrendezte a nyári szabadságról alkotott képünket és felértékelte a hazai, illetve szomszédos országok kínálta úti célokat.

Melyeket kényelmesen elérünk autóval, és több hónapos előre tervezés nélkül is bevállalhatók. A social distance miatt eközben előtérbe kerülnek azok a tevékenységek, melyek esetén minimális kontaktra lehet számítani: ilyen a vízitúra, a lovaglás és természetesen a kerékpározás is.

Biciklizni szinte mindenki tud és a legtöbben szeretnek is – ezért sem csoda, hogy a kétkerekű városi közlekedés népszerűsége rekordokat dönt. Nyaraláshoz is ideális bringát vinni, pláne olyan helyre, ahol rengeteg a látnivaló, biztonságos, jó az infrastruktúra és nincs forróság augusztusban sem. Néhány üdítő kivételtől eltekintve - mint a Balaton, ami idén várhatóan kiteheti a megtelt táblát - kerékpárosként nem igazán mondhatjuk hívogatónak a hazai viszonyokat egy többnapos bringatúrához.

Több szempontból is szerencsésebb inkább a szomszédos Ausztriára szavazni, ahol a sokszáz kilométernyi vadregényes alpesi tájat bringásokra szabott szállásokkal, pihenőhelyekkel és jól kitáblázott útvonalakkal kombinálva találjuk. Elvitathatatlan erőssége Ausztriának a remek infrastruktúra a tisztességesen kialakított kerékpáros úthálózattól és a kölcsönzőrendszeren át a különböző kedvezménykártyákig.

(c)NLWRadfahren-Nassfeld-Kaerenten-Gailtalradweg-Oesterreich-02
Fotó: © NLW

Irány tehát az Alpok, ami a feltöltődés nagybetűs szinonimája is lehetne, hisz harapnivalóan friss a levegő, rengeteg a fürdésre alkalmas kisebb-nagyobb tó, havas hegycsúcsokat koronázó romantikus várkastély és örökzöld fenyőerdő. Ideális úti cél szinte mindenkinek: haladósabb bringásoknak, akik falják a kilométereket, lassabb tempójú örömtekerésre és családi kirándulásokra, országútisnak, downhillesnek és túrabringásnak. Ráadásul autóval, vonattal néhány óra alatt elérhető.

Kalandozások hegyek és tavak között

Európa talán legizgalmasabbja, a Dráva-menti kerékpárút majdnem fele Ausztria déli tartományán, a napfényes Karintián vezet át, ami tavakban, 3000 méteres hegycsúcsokban és szelíd dombokban is bővelkedik. Míg télen a síelőké, nyáron az ezernél is több tavának egyikében fürdőzőké az alpesi táj.

Ennek a változatos vidéknek a bejárására tökéletes eszköz a kerékpár. A szezon már kora tavasszal elkezdődik és egészen késő őszig tart, hiszen az Alpok déli lejtőit folyamatosan süti a nap. Erőnléttől, tapasztalattól és útitársaktól függően bármilyen nehézségű útvonalat kiszemelhet magának az ember a lazább tókerüléstől az izzasztó hegymászásig.

Edward Gröger1819
Fotó: Edward Gröger

A hibátlanul kialakított túrautak összekötik a tavakat, imádni való falvakon és kisvárosokon, panorámautakon vezetnek át vagy éppen szántóföldeket szelnek keresztül. A tengerszint feletti magasság és a sok emelkedő szokatlan lehet, így akár e-bike-ot is érdemes bérelni a meglepetések elkerülésére – ez a karintiai tekerések legjobban fejlődő ágazata. Mivel rengeteg a látnivaló, érdemes ráérősebbre venni a tempót, és belekóstolni a gazdag helyi gasztronómiába, felkapaszkodni egy-egy várba vagy elmerülni az egyik tóparti üdülőváros éjszakai életében.

Karintiában rengeteg kiépített kerékpáros túrautat lehet bejárni az egynapostól az egész tartományon átnyúlóig. A kerékpáros szálláshelyek kimagasló minőségűek, a túrautakat mindenhol kitáblázzák, sokszor GPS koordinátákkal is ellátják a nem túl egyértelmű részeket. Ezen a túrakereső oldalon térképes nézetben lehet keresni a könnyebb-nehezebb túrák közül kedv, idő és erőnlétnek megfelelően. Lássunk most ezekből néhányat!

Felüdítő útvonalakon: tókerülő túrák

Karintia számos apró tava mellett több nagyobbat is számontartanak. Ezek körül vagy akár ezeket összekötve biztonságosan lehet tekerni, majd csobbanni. Ilyen például a legismertebb és egyben legnagyobb karintiai tó, a Wörthersee, mely a tartomány két legnagyobb városa, Klagenfurt és Villach között fekszik.

A Wörthi-tó
A Wörthi-tó
Fotó: Tine Steinthaler

A tó partján mediterránba hajló mikroklíma alakult ki, ezért is nevezik az Alpok Riviérájának. Nagy mélysége (50-80m) ellenére akár 28 fokosra is képes felmelegedni, így fürdésre és vízi sportokra is alkalmas. Golfklubok, futópályák, kikötők, 4 és 5 csillagos szállodák övezik.
A Wörthersee vagy magyarosan Wörthi-tó teljesen körbetekerhető kiépített kerékpárúton. Összesen 440 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a 49 km-es távon felfele és lefele is. Komótosan, több megállóval egy napos túrának ajánljuk, sietve 3 óra szintidővel is teljesíthető.

A szomszédos Millstatti-tó körül egy hasonló nehézségi fokú kerekezés kínálkozik, 48,6 km hosszal és 424 méteres szintemelkedéssel kell számolni. A tó pompás vidéke miatt kaphatta a legromantikusabb jelzőt: délen a partig nyúló erdős dombvidék, míg északon magasabb, hóval borított csúcsok veszik körbe, gleccserekkel tűzdelve. A pezsgő tóparti életet strandolók, bakancsos túrázók és kerékpárosok alkotják. Hotelek, kempingek és muskátlis erkélyű apartmanházak egyaránt találhatók a parton.

RegionVillach MS Photo

A Nagy karintiai tókerülő túra 340 kilométer hosszú, minimum egy hetes szabadsággal érdemes tervezni. Az útvonal nyolcas formában köt össze tíz tavat, valamint a Gail és Dráva folyók mentén található látnivalókhoz és kilátópontokhoz is elvezet. A távot 7 szakaszra osztva ajánlják megtenni, a szakaszok egy-egy nap alatt is teljesíthetők, de akár fel is oszthatók. Kevésbé fittek szerezhetnek online lefoglalható e-bike-okat, hogy tudják tartani a tempót felfele is.
Részletes túraleírás itt található

Országhatáron átnyúló kerékpártúrák

A hosszabb túrák közül kihagyhatatlan a Dráva-menti kerékpárút, mely 510 km hosszan köti össze Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát és Olaszországot. A karintiai szakasz ebből 222 km-t tesz ki, és élményben, nehézségben is változatos utat kínál.

Dráva-völgy
Dráva-völgy
Fotó: Gert Steinhaler

A teljes útvonalon a Dráva melletti folyóvölgyet követi, így hatalmas szintkülönbségek nem várhatók. Viszont letérve az útvonalról, a hegyi ösvényeken többezer méteres szintkülönbséget is leküzdhetnek a kemény legények és leányok. Magasabb hegycsúcsokon található kilátópontokra kabinos felvonóval lehet feljutni, így nem kell lemondani a panorámáról sem. A karintiai szakasz 4 nap alatt teljesíthető, de egy hetesre is lehet bővíteni vártúrákkal, hajókázással, gasztrokalandokkal és ráérős tekeréssel.
Részletes túraleírás itt található

Az Alpok-Adria kerékpárút karintiai szakaszát akkor is ajánljuk, ha vígan lemondana a „belehalós” hegyvidéki tekerésről, hiszen a karintiai szakasz nagyjából lejt egészen az olasz határig, onnan pedig csak bele kell gurulni az Adriába. A túraút Salzburgból indul, és Karintiáig egy jó 1000 méteres csúcsot le kell leküzdeni -ha ehhez nincs valakinek affinitása, akkor jobb, a mallnitzi Tauern-zsilipet követően száll be a tekerésbe. Részletes túraleírást itt találunk, a szakaszokról pedig itt érdemes olvasni.

Tippek és praktikák a karintiai tekeréshez

Akinek nincs saját kerékpárja vagy nem szeretné cipelni, Karintiában 50 kölcsönzőponton tud bérelni magának a túrához megfelelő hagyományos biciklit vagy e-bike-ot. A kerékpárok előre, online is lefoglalhatók, így biztosan nem marad senki drótszamár nélkül.

 

A magyarok átlagosan 3 napra utaztak Ausztriába. Tavaly nyáron a legnépszerűbb szállástípus a 3, illetve 4 és 5 csillagos szálloda volt, ezt követi az apartman és üdülőház. Karintiában az átlagosan eltöltött idő 3,5 fél nap, de ennél rövidebbre nem is érdemes tervezni a rengeteg programlehetőség miatt.

Minden többnapos kerékpáros túrázás nehéz pontja a csomagok szállítása. Több napra való holmi 15-20 kilót kitesz, ennek a folyamatos cipeléséhez az esetleges alpesi emelkedőkön minimum zöldöves kerékpártúrázónak kell lenni. Jó hír, hogy akinek nincsenek ilyen készségei, annak is több lehetősége van a hosszabb túrák teljesítésére. Elindulhat szervezett úton, így a csomagokat kisbusszal fogják szállítani egyik szállásról a másikra, így csak a pedált kell taposni. Lekenyerezheti az egyik barátját, hogy furikázzon a csomagokkal, míg tekernek vagy a társaságból egy fő mindig bevállalja a vezetést.

Családosan kevesebb bonyodalommal jár, ha alapvetően 1-1 napos körtúrákban gondolkodik az ember, így belesűríthet annyi élményt, amennyit csak szeretne – minimális csomaggal.

Többnapos túrák alkalmával kempingek, út menti kerékpáros szállások és pihenők is akadnak, választék bőven akad sátorral és anélkül is, de a vadkempingezés nem ajánlott. Az egynapos körtúrákhoz érdemes előre szállást foglalni és megtervezni az egész napi programot.

Az önálló túratervezést és szállásfoglalást ezeken az oldalon érdemes kezdeni. További programokat, látnivalókat pedig itt lehet keresni.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Karintiai Idegenforgalmi Hivatal megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.