"Ez nem egy trendi zene. Aki viszont ráérez, az nagyon fogja szeretni"

tevagyaveszely.png
2019.07.19. 10:53
Péterfy Bori és a Hősök összeálltak egy dalra, ami szerintük lehetett volna akár sláger is, amiben egyszavas refrén van, de a biztos tuti helyett, valami lüktető, erotikus valamit raktak össze.

Péterfy Bori és Ecküék közös dala a Te vagy a veszély a semmiből jött, nagyjából hat hét alatt készült el, amihez még egy videót is forgattak. A projekt mögött a Samsung áll, de csak annyiban, hogy egy Galaxy S10+-szal vették fel a klipet, amit Miki357 rendezett. Péterfy Bori azt mondta, nagy szabadságot ad, hogy nincs megmondva, hogy miről kell szólnia a dalnak, közben az is elhangzott, hogy egy kívülről érkező presszió - jelen esetben egy közös dalra való felkérés - ad egy plusz löketet, tehát meg kell felelni egy elvárásnak, hogy egy dalnak el kell készülnie.  Az énekesnő így fejtette ki a korábban elhangzottakat:

Az a jó, ha művészileg nem szólnak bele a dalba, mert az a halál, Tövisházi Ambrus is nehezen hajlik, nem tudunk ízlésbeli kompromisszumokat kötni, ezért is tartunk itt. De nyáron, amikor mindenki koncertezik, fesztiválozik és agyhalott minden zenekar, akkor jó egy ilyen kívülről érkező nyomás, hogy csinálni kell, valami jót kell alkotni és nem lehet szarakodni.

Arra, hogy milyen volt egy egészen más stílusú csapattal együtt dolgozni, a következőt mondta:

Valamennyire kiléptünk a komfortzónánkból, de elég eklektikus az életművünk ahhoz, hogy egy ilyen is bőven megférjen benne. Szokták mondani, hogy olyan a hangom, hogy amit éneklek, az onnantól kezdve olyan “boris” lesz. Végül ez is olyan lett. Részünkről adott volt egy afrikai hangulatú  lüktetésű bridge és a fő szövegrészlet a refrénből. Erre simán mondhatták volna Ecküék, hogy dobjuk az egészet, nézzünk valami mást, de bejött nekik, így egy kicsit hozzánk kellett igazodniuk.

Eckü így nyilatkozott a közös munkáról:

Jó hangulatú volt a közös munka. Általában a studiómelónak nem szokott szar hangulata lenni. Annyi a különbség, hogy amikor a saját együtteseddel dolgozol, akkor megvannak az automatizmusok. Itt, mivel nem egy összeszokott banda vagyunk, kellett kicsit idomulnunk egymáshoz. Volt egy újdonság érzés is, egy “Váó”, hogy vajon milyen lehet velük együtt dolgozni, és ettől is tökre működött a dolog. Volt már olyan, hogy dolgoztunk együtt valakivel, aztán újra kellett venni az egészet. Itt nem volt ilyen.

A végeredményről, a dalról pedig ezt mondta a rapper:

Az van, hogy amikor készül egy dal, akkor mindenki a biztonsági játékra megy rá. Mi is a “mi miatt működhet” részekre megyünk rá, olyan bridgeket építünk, stb.  A Te vagy a veszély viszont egy nagyon érdekes próbálkozás. Készült egy olyan dal, ami lehetett volna sláger is, de végül nem a megszokott panelek lettek összedobálva benne. Végeredményül ez nem egy trendi zene. Aki viszont ráérez, az nagyon fogja szeretni. Nincs egyszavas refrén. Kicsit más, kicsit lüktető erotikus valami. Ilyen zenét mi sem csináltunk még. Ha a közönség kicsit gondolkodik előtte, utána, közben, akkor jó lesz.

És akkor a dal és a klip, amiről egész eddig szó volt:

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Samsung megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.