5 dolog, amit senkinek nem szabadna halogatni - Van, aminek súlyos következménye lehet

Érdemes inkább a megelőzésbe fektetni egy kis energiát, nem pedig a kármentésbe sokkal többet. Öt példán keresztül mutatjuk be, mennyire igaz ez a gondolat.

5 dolog, amit senkinek nem szabadna halogatni - Van, aminek súlyos következménye lehet

A cikket az OTP Bank támogatta

Az ember sokszor kényelemből halogat feladatokat, mindegy, hogy egy egyszerű, hétköznapi rutinfeladatról vagy komolyabb értékek megőrzéséről van szó, mint az egészség vagy éppen a személyes adatok. Nem lép sokszor még akkor sem, ha tisztában van a veszély vagy kár jelentőségével. Aztán kénytelen szembesülni azzal, hogy igencsak kellemetlen helyzetekbe került, és túl nagy árat fizetett a megszokás miatt.

A rendszeres mozgás hiánya

Azt mindenki tudja, hogy az egészséges élet egyik alapja a rendszeres sport. Már napi fél óra gyors gyaloglás sokat számít testi-lelki jólétünk szempontjából, ráadásul a mozgás a felesleges kilók legkiválóbb ellenszere.

Mindenki tisztában van ezekkel a tényekkel, sokan lelkesen bele is fognak az életmódváltásba, de a rendszeresség kialakítása és megtartása nehézséget tud jelenteni. Ennek egyik gyakori oka a kényelem. Illesszünk be a hétköznapjainkba egy félórás tornát vagy kocogást, akár annak az árán, hogy egy kicsit korábban kelünk fel.

shutterstock 1042858849

Ennek súlyát akkor lehet igazán átérezni, amikor valaki szembesül azzal, hogy képtelen a tavalyi nadrágját begombolni a derekán, vagy nehezen veszi a levegőt, ha utol szeretné érni a buszt a megállóban. Ráadásul az ideális súly, és általában az egészségi állapot megőrzése sokkal kevesebb energiába kerül, mint az egészséges állapot visszaszerzése.

A fogászati szűrővizsgálat halogatása

Orvoshoz, pláne fogorvoshoz járni senki sem szeret, így hacsak nincs akut tünet, sokan nehezen szánják rá magukat egy ilyen vizitre. Időbe és pénzbe kerül egy-egy látogatás a rendelőbe, ezért amíg nincs fájdalomérzet, könnyebb elodázni a látogatást. Pedig már gyerekkortól ajánlott évente egyszer felkeresni egy fogorvost, aki ellenőrzi a száj és a fogak általános állapotát. A kezdeti szakaszban felfedezett problémák többsége könnyen és gyorsan kezelhető, ha viszont már a fájdalom űzi a pácienst a fogorvoshoz, akkor súlyosabb a helyzet. A hosszú távú elhanyagolás akár fogászati gócpontok kialakulását is eredményezheti.

Az autó szervizelésének elmulasztása

Az autó sokak életének fontos része, napi szinten használják, így odafigyelést igényel. A szervizek azt javasolják, hogy minden megtett 30 ezer kilométer után cseréljük a hűtőfolyadékot és az ékszíjat, de a gyújtógyertyát és a sebességváltó folyadékot sem lehet a végtelenségig használni.

shutterstock 1711144648

A legfontosabb azonban a fékek állapota, a fékfolyadék rendszeres ellenőrzése, karbantartása és időnkénti cseréje. Illetve kiemelten fontos, hogy mindig legyen pótkerék a csomagtartóban. Ha ezek nincsenek meg, akkor egy nemtörődöm sofőr hamar kerülhet kellemetlen helyzetbe, hiszen senki nem szeretne lerobbant autó mellett álldogálva egy segítőkész ismerős után telefonálgatni, aki majd kimenti szorult helyzetéből, ha épp ráér.

Idegenkedés a nyelvtanulástól

Iskolásként mindenki kötelezően tanul valamilyen idegen nyelvet, de esélyes, hogy az oktatás végére a megszerzett tudás még nem állja meg a helyét nemzetközi környezetben. Kivételek természetesen léteznek, de a legtöbb embernek alapvetően saját magának kell időt és energiát szánni arra, hogy nyelveket sajátítson el. A legideálisabb erre a fiatalkor, a középiskolás-egyetemista évek, amikor kevesebb az extra kötelezettség, és van idő és energia erre fókuszálni. Sajnos ezekben az években sokan nem szánnak energiát arra, hogy nyelvkönyveket vegyenek a kezükbe, vagy direktben keressék azokat a helyzeteket, amikor idegen nyelven kell megszólalniuk. Pedig milyen jó, ha a nyaralás során nem okoz gondot a tájékozódás vagy bevásárlás, vagy épp a kedvenc filmeket és sorozatokat eredeti nyelven lehet nézni.

Nem ügyelünk a kiberbiztonságra

Ma már alap, hogy szinte mindenki napi szinten használja az internetet, a legtöbbet látogatott oldalak zömét jelszó nélkül nyitja meg, ezáltal könnyen kialakulhat egy kényelmes rutin, amikor már erőfeszítésnek tűnik a jelszavak változtatása, a vásárlási limit beállítása, a többkörös azonosítás. Tavaly közel 6000 esetben történt online pénzügyi visszaélés, mindez több mint 9 milliárd  forint értékben.

shutterstock 1929254936

A közvélekedés szerint az áldozatok nagyrészt az idősebb korosztály tagjai közül kerülnek ki, de a tények azt mutatják, hogy kortól és iskolázottságtól függetlenül ez bárkivel megtörténhet.

Az áldozattá válás oka leginkább a kényelemben keresendő. Az OTP Bank egy átfogó reprezentatív kutatást készített, ami a 18 és 69 év közötti magyarok bankbiztonsággal kapcsolatos tudását és tudásszintjét vizsgálta. A felmérés eredményei alapján a felhasználók tudatában vannak a veszélyeknek, azonban a kényelem miatt még mindig túlzottan kiszolgáltatottak.1

A válaszadók 92 százaléka tisztában van azzal, hogy a legóvatosabb emberek is lehetnek csalás áldozatai, 85 százalék pedig azzal is, hogy pár alapszabály betartásával viszonylag biztonságban tudhatjuk magunkat a csalók ellen. Tudják azt is, hogy az internetes bűnözés létező probléma, 81 százalék aggódik is valamilyen kiberbűnözési forma miatt, viszont a kutatásban részt vevők kétharmadának a kényelem sokkal fontosabbnak bizonyul, mint az alapvető biztonsági óvintézkedések betartása.

Szakértői tanácsok adataid védelméért

Pedig pár egyszerű lépéssel sokat lehet tenni a bankszámla védelméért. Az OTP Bank az Országos Rendőr-főkapitánysággal is együttműködik a csalások visszaszorítása érdekében, a bank szakemberei és a rendőrség különböző szervezetei szakmai konzultációkat tartanak a témában. Ajánlásaik szerint a következő dolgokra odafigyelve lehet a leghatékonyabban védekezni a kiberbűnözők ellen:

  • Keltsen gyanút minden olyan telefonhívás, SMS-üzenet, közösségi oldalon keresztül érkezett üzenet vagy e-mail, amelyben az internetbanki bejelentkezéshez és azonosításhoz szükséges jelszót vagy PIN-kódot kérik!
  • Soha ne válaszolj olyan telefonhívásokra, e-mailekre vagy SMS-ekre, amelyekben bankkártyádhoz, bankszámládhoz vagy internetbankodhoz kapcsolódó adatokat kérnek! Az OTP Bank sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér jelszavakat vagy PIN-kódokat, sem más bizalmas adatokat. A bank munkatársai kizárólag akkor kérhetnek személyes adatokat, ha egy konkrét, folyamatban lévő ügyben keresnek az általad megjelölt módon.
  • Soha ne telepíts olyan programot számítógépedre vagy alkalmazást telefonodra, amit nem ismersz, különösen mások kérésére!
  • Ne utalj pénzt ismeretlen „biztonsági számlára”!
  • Ne hagyd, hogy az eszközeidhez távolról más is hozzáférjen, ne adj ilyen engedélyt senkinek!
  • Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyekre a csalók nem tudhatják a választ, de a bankod igen: például tudja-e a hívó, hogy mi a neved vagy számlaszámod, éppen mekkora összeg van a bankszámládon, vagy mi volt az utolsó három bankkártyás tranzakció? Ha ezekre nem tudnak válaszolni, akkor minden bizonnyal csalók keresnek a bank nevében.
  • Ha elbizonytalanodsz, ne csinálj semmit, amit a hívó kért, fejezd be a beszélgetést, és hívd fel a bankod az ismert számokon!
  • Mielőtt bejelentkezel az OTP InternetBankba, győződj meg arról, hogy valóban az OTP Bank weboldalán vagy!

Ehhez az alábbiakat kell ellenőrizni:

  • Belépés előtt ellenőrizd a böngésző címsávban a weboldal címét, és ha ez a legkisebb mértékben is eltér az OTP oldalától, zárd be az oldalt. (Ilyen például a https://www.otpbank.hu/... vagy https://internetbank.otpbank.hu ...)
  • Az internetbank belépési oldalán, a böngésző címsorában kattints a megjelenő lakat ikonra, és ellenőrizd, hogy a biztonsági tanúsítvány szerint valóban az OTP Bank adta ki az oldalt.

Ha más jelenik meg, akkor semmilyen adatot ne adj meg, és azonnal zárd be az oldalt!

  • Használd azokat az eszközöket, amellyel naprakészen követheted számládat, és tedd meg a szükséges beállításokat:
  • A MobilBankban állíts be biometrikus azonosítást, és engedélyezd az értesítések küldését.
  • Használj MobilBankot az internetbanki belépéshez azonosításra (Push értesítéssel vagy QR-kóddal) SMS helyett.
  • Kártyádhoz állíts be napi limiteket.
  • Ellenőrizd számlád egyenlegét és tranzakcióit gyakrabban az internet- és mobilbankban, valamint a letölthető kivonatokon.

Amint látható, jó pár dolog van az életben, amiket érdemes komolyan venni, és csupán egy kis plusz odafigyelés, valamint energiabefektetés szükséges ahhoz, hogy a későbbi súlyos következményeket meg lehessen előzni. Legyen szó egészségről, vagyonról, biztonságról, a mondás itt is érvényes: jobb félni, mint megijedni. Nem éri meg tehát a kényelem miatt halogatni a fontos, szükséges dolgokat. Figyelj oda magadra, gondolj a jövődre, és szánj időt a biztonságodra! Csak pár perc az életedből, de lehet, egy élet munkáját mented meg vele.

[1] A reprezentatív felmérést az OTP Bank megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette 2022 szeptemberében online kérdőív segítségével, 1000 fő megkérdezésével, célcsoportja a 18-69 éves internetezők (nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján reprezentatív).

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük