Macska nélkül lehet élni, de minek?

shutterstock 348168011

Nem célunk, hogy a „crazy cat lady” szindrómát éltessük, de azért valljuk be, a macskák társasága egy igazi se veled – se nélküled szerelemhez hasonlító transzállapot, amit ki ne akarna átélni, és lehetőleg minél tovább. A macskák és a macskatartók ambivalens érzelmei leginkább oda vezethetők vissza, hogy a karmos jószág nem azt kapja, amire szüksége lenne a kiegyensúlyozott élethez. Cikkünkben a legfontosabb követelményeket gyűjtöttük össze.

A macskák bár körülbelül 10 ezer éve élnek együtt az emberrel, minden igyekezetükkel próbálják megtartani függetlenségüket és távolságtartásukat, valamint ragadozóállatságuk morzsáit. Emellett kiválóan elsajátították azt a tulajdonságot, hogy a legtöbbet tudjanak profitálni ebből az érdekkapcsolatból, aminek az volt az alapja, hogy ők összegyűjtik a rágcsálókat és ezért alhatnak a tűz körül. De az igazság az, hogy a legtöbbjük generációkra visszamenőleg csak városi legendaként kezeli az egér nevű lény létezését. Az egérmentesség pedig teljesen felborította az együttélés kényes egyensúlyát.

A macska tökéletes tápláléka az egér?

Sokáig tartotta magát a mondás, hogy az egérben található a macskák számára a tökéletes fehérje, mész és foszfor arány. Azontúl, hogy az ezzel szerzett paraziták és a változatos rágcsálóírtók miatt sem praktikus – és akár halálos kimenetelű is lehet - számukra az egerészés, egy cica napi betevője körülbelül 10-12 egér lenne. A városi macskatartóknak kevésbé kecsegtető jövőkép a megfelelő mennyiségű élő egér beszerzése. Mivel a házi maradékot nem igazán nekik találták ki, édességet (pl. csoki, turmix) és készételt (pl. halrudacskák, sültkrumpli) pedig semmiképpen nem szabad adni nekik, így hát létrejöttek a macskatápok és a jutalomfalatok.

Harmat Renáta, aki 2004 óta tenyészt orientális macskákákat - jelenleg 8 felnőtt és egy kölyök cicával él együtt -, elárulta, hogy tapasztalatai szerint a legjobb, ha magas fehérjetartalmú, gabonamentes tápot adunk a macskáknak, illetve ők ezt kiegészítik főtt hússal is minden nap. „Az úgynevezett szupermarket minőséget csak a legerősebb háztáji macskák viselik el hosszútávon” – teszi hozzá.

A megfelelő választás az olyan prémium minőségű tápok, amik minimum 70% állati eredetű fehérjét, leginkább friss húst, vitaminokat, folsavakat és zsírokat tartalmaznak, amit a macska szervezete maximálisan tud hasznosítani. A jó táp megfelelő kondiban tartja a cicákat, az etetési útmutató betartásával elkerülhetjük, hogy túlsúlyos legyen, így aktív marad, szívesen fog játszani és ugrándozni. A bundája fényes, a mozgás miatt izmos, és egészében véve egy élettel teli, Insta-kompatibilis háziállat lesz.

Hogy száraz vagy nedves táp mellett tesszük le a voksunkat, az igazából a cica ízlésén múlik. Az sem elképzelhetetlen – főleg nagyétkű cicák esetében – ha vegyesen kapja a száraz és nedves tápot egyaránt. A száraznak magasabb a tápértéke és karbantartja fogakat, a nedves táp pedig hozzájárul ahhoz, hogy a cica elég folyadékhoz jusson hozzá. A Perfect Fit adatai szerint két tasak nedves táp a szükséges folyadékbevitel 73%-ának felel meg.

 

A túlsúlyosság komoly kockázattal jár a macskák számára, nem csak rossz közérzetet, mozgásszervi betegségeket okoz, de diabétesz is könnyedén kialakulhat. Az alultápláltság viszont akár egy meglévő betegség tünete is lehet. TIPP: a Perfect Fit oldalán egy egyszerű kondi kisokos segítségével lehet ellenőrizni, hogy ideális súlyban van-e a macskánk.

A cicadepresszió egy létező dolog

Minthogy kiesett a képletből az rágcsáló, de a macskák préda iránti vágya koránt sem csillapodott, könnyen mélabússá és depresszióssá válhatnak, ha nem élik ki a vadászösztönüket és nem mozoghatnak eleget. A macskával, főleg a bentiekkel, minden nap kell játszani felnőtt korukban is. Számtalan csörgő, tollas, csillogó, világítós és még sorolhatnánk, milyen játék került már ki a gyártók polcaira. Természetesen a legtriviálisabb dolgokkal fognak játszani inkább, mint az alufólia gombóc és a csokipapír.

A kaparófát se felejtsük ki a cicabútorból!
A kaparófát se felejtsük ki a cicabútorból!

Az egyik legmulatságosabb fejlesztés ebben a témában a macska méretű hörcsögkerék, ami a szkeptikus mosolyok ellenére is működik néhány egyednél. Mivel a macskáknak szükségük van az intenzív mozgásra, ez egy jó alternatíva arra az esetre, ha nem mehetnek ki a kertbe. Bár mostanában már nem ritka, a pórázon sétáltatott macska látványa sem, azért nem minden fajtával és nem mindenhol oldható meg ez a mutatvány.

A másik jellemző tulajdonsága a cicáknak, hogy nagyon szeretnek bujkálni és megmászni dolgokat, ahogy a természetben is tennék. Ha nem akarunk folyton amiatt veszekedni velük, hogy lelökik a vázákat és szétkarmolják a kanapé oldalát, akkor változatos tereppé alakíthatjuk a lakást macskabútor beszerzésével vagy kreatív házibarkácsolással. Ez lehet valamilyen alagút, pózna kis kiülőkkel, doboz vagy fészek-szerű alkalmatosság. Kényelmessé tehetjük az ablakpárkányt, átalakíthatjuk az egyik szekrényt is, vagy kamu polcokat tehetünk be.

Játékon túl a macskák taníthatók is apróbb dolgokra. Ahogy a kutyák esetében már köztudott, az „agyban lefárasztás” itt is működik. Ehhez csak jutalomfalat és egy klikker kell, úgyhogy az ül-fekszik-pacsi triumvirátussal bátran lehet kísérletezni. Haladók kipróbálhatják a Fluent pet nevű játékot, amivel sokkal egyszerűbben kommunikálhat a gazdi-cica páros.

„Általában a tenyésztett macskák - főleg a keleti típusúak: orosz kék, abesszin, sziámi, orientális, burma, a csupasz és rex fajták - sokkal szociálisabbak, mint a fajtátlan házimacskák” – tudtuk meg Harmat Renátától. „Mindenképp legalább kettőt érdemes tartani belőlük, hogy összebújhassanak, játszhassanak, és a gazdi se aggódjon, ha egyedül kell hagyni. A mieink például nagyon rosszak. Száguldoznak, és akár székeket is felborítanak, levernek és ellopnak dolgokat, verekedni komolyan nem szoktak, csak kergetőzni. Túl sok macska sem jó együtt, pláne kis helyen összezárva, mert nem falkaállatok, stresszeli őket és ezért az egészségük rovására megy a tumultus” – teszi hozzá a tenyésztő.

 

A kedvtelésből – nem tenyésztésre szánt – macskákat már fél éves kor előtt ivartalaníttathatjuk. Ivaros macskákkal nagyon nehéz együtt élni. Nem csak a kandúr jelölése és a tüzelő szuka Ofélia jelenetei miatt. A párzási időszakban ki is szökhetnek a lakásból, verekedésbe keveredhetnek, baleset érheti őket, vagy éppenséggel vemhesen térhetnek vissza. Az ivartalanított macskák hosszabb és boldogabb életet fognak élni.

A macskafürdetés a világ nyolcadik csodája

Minthogy a macskák 98%-a szívből gyűlöli a vizet – leszámítva néhány renitens példányt –, a fürdőkádba taszításukról véres kimenetelű történetek garmadája kering. Felmerül a kérdés, hogy ha ennyire nehezen megy, vajon szükség van egyáltalán a macskák fürdetésére? Ha arra nem is, a szőrápolásra mindenképpen. Bizonyos fajták, mint például a main coon, ragdoll, scottish fold vagy angora akár hetente is igénylik, az ő gazdáik már rutinos kozmetikába járók. Itt jegyeznénk meg, hogy a rövidszőrűek látványosabban hullajtják, mert a hosszúszőrű macskák a bundájukba vedlenek, amit viszont azért kell letávolítanunk fésüléssel, mert máshogy nem megy.

shutterstock 1633902268

A rövidszőrű cicák bundája – így a legtöbb házimacskáé - kevésbé igényli a törődést, az ő fodrászolásuk egy szimpla gumikefében és egy furminátorban ki is merül. Általában szeretik, sőt elvárják a vedlési időszakban a segítséget. Ilyenkor naponta kell fésülni a bundájukat, ami egyébként jó hatással van az otthon elhullatott szőrmennyiség visszaszorítására is. Probléma akkor van, ha az általános koszon kívül valami extrém kerül a szent bundára – mondjuk egy félresikerült lopás mellékszálaként –, vagy bolhafertőzés esetén.

 

A macskákat rendszeresen kell bolha- és kullancsirtóval kezelni, lehet rácseppentős vagy nyakörv formában is vásárolni. Illetve szintén kell féreghajtani őket, amiből nem csak tabletta létezik, de kombinált formában bolhairtóval együtt is gyártanak már.

Harasztozsán Anikó egyike azoknak a szakembereknek, akik tapasztalt macskakozmetikusnak vallhatják magukat.

„A macskák bármely fajtájáról is beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy kis testbe zárt ragadozók! Háznál, saját területén kozmetikázni egy cicát olyan, mintha területharcra hívnám ki idegenként, ha mégis ki kell mennem semmiképp nem egyedül teszem.”

Így hát legegyszerűbb, ha az ember felkeres egy cicakozmetikust. Anikótól azt is megtudtuk, hogy a kutyákkal ellentétben a macskát nem szabad otthagyni a kozmetikusnál, mert meglehetősen bizalmatlanok. A fürdetés a kozmetikusoknak sem könnyű, ezért olyan zsákot használnak, amiből csak a macska feje látszik ki, de karmolni nem tud vagy karmolásálló macskakesztyűt.

De kérhetünk karomvágást is, ami a macska szemében biztosan halálos bűn lesz, úgyhogy csak akkor vágassuk le a karmát, ha nem félünk a bosszúhadjárattól.

Végül, ha megfelelően etettük, játszottunk vele, elég izgalmas terület hoztunk neki létre, megszabadítottuk az élősködőktől, a felesleges szőrtől, akkor nagyjából hátra is dőlhetünk, ha mástól nem, a kimerültségtől. Éljenek a macskák!

A cikket az Perfect Fit támogatásával a Brand & Content készítette, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra