A Fidesz egykori gazdasági minisztere nem hitte volna, hogy ez lesz a CEU-val
Ha annak idején valaki azt mondta volna, hogy erre sor kerül, nem hittem volna, hogy ez bekövetkezik. Ez kiemelkedően fontos veszteség a magyar tudomány és oktatás szempontjából, ez egy nagyon szomorú pillanat.
- ezeket a szavakat Chikán Attila, a Fidesz egykori gazdasági minisztere mondta a CEU Bécsbe költözését bejelentő nemzetközi sajtótájékoztatón. Chikán Attila korábban a Közgáz rektora volt, jelenleg a CEU igazgatósági tagja.
Chikán arról beszélt, hogy a CEU indulásakor ő kiemelkedően izgalmas társadalomtudományi oktatási és kutatási területeket látott, olyan célokat, amelyek hozzájárulnak a magyar felsőoktatás fejlődéséhez is. Nem hitte volna akkor, hogy ez a pillanat (a CEU Bécsbe költözése) valaha bekövetkezhet. Chikán reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi helyzetből úgy tudnak kijönni, hogy a CEU ne veszítse el jelentőségét, és egy erős lábat továbbra is megtarthasson Magyarországon.
Chikán Attila harminc éve került kapcsolatba Soros Györggyel, amikor azokat az ösztöndíjakat szervezték, amikkel a jelenlegi Orbán-kormány több tagja is Amerikában és Nyugat-Európában tanulhatott. Korábban arról beszélt, hogy Soros György magyarországi megjelenése nagyon jelentős erőforrást jelentett a rendszerváltás számára.
Chikán Attila idén felkerült a Figyelő című hetilap állítólagos Soros-zsoldosokat összegyűjtő, valójában jogvédőket és egyetemi kutatókat felsoroló fekete listájára.
Elcsukló hangon, könnyeivel küszködve nyilatkozott Orbán korábbi minisztere, aki felkerült a zsoldoslistára
Chikán Attila szerint az ilyen eszközök erkölcsileg elfogadhatatlanok.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Többször módosították, mint a kormány a költségvetést, de még mindig félkész a KRESZ
Pedig már 135 éve pofozgatják.
január 21., 14:41
- Belföld
Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését
A frakcióvezető szerint a beruházók azt csinálnak majd, amit csak akarnak.
január 21., 15:36
- Belföld
Elérte Magyarországot a kecskepestis, felszámolják az állományt Zalában
A betegség korábban még nem fordult elő idehaza.
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Az évfolyam és az internet sztárjává vált a nagypapa, aki 88 évesen fejezte be egyetemi tanulmányait
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Befutott a Fehér Lótusz 3. izgalmas előzetese, ezúttal sem éli túl mindenki a vakációt
tegnap, 20:49
- Címlapon
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.
tegnap, 20:24
- Belföld
Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség
Az ország schengeni határszakaszain használnák majd.
január 21., 15:56
- Belföld
Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is
A szerződés szövegében is szerepel ez a lehetőség.
január 21., 14:45
- Belföld
Lázár János minisztériuma nem támogatja az 500 méteres rákosrendezői felhőkarcolót
Ragaszkodnak a magyar építészetről szóló szabályok betartásához.
január 21., 06:00
- Címlapon
Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről
A politikus azt javasolta a Közgyűlésnek, hogy minden jogérvényesítési eszközzel éljenek.
tegnap, 21:22
- Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.
tegnap, 20:08
- Belföld
Farkasházi Réka bejelentette, hogy meghalt az ALS-ben szenvedő édesapja
Ugyanabban a betegségben, amelyben Karsai Dániel is szenvedett.
január 21., 16:56
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel elárulta, mennyire viselte meg házasságát a lakásfelújítás
tegnap, 19:30
- Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
tegnap, 14:52
- Mindeközben
Már két éve tart a Házasodna a gazda szereplőinek szerelme, esküvőt és családalapítást terveznek
tegnap, 18:21
- Belföld
Karácsony Gergely bejelentette: döntött a bíróság, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze
A főpolgármester hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart.
január 21., 13:24
- Belföld
Idea Intézet: tovább nőtt a Tisza Párt előnye
Szerintük a Fidesz–KDNP szavazóbázisának csökkenése nem a tavalyi évben történt.
január 21., 13:23
- Belföld
Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek
Szerintük nem jár vissza a pénz a fővárosnak.
január 21., 16:53
- Belföld
A Nézőpont Intézet szerint az időközi választások eredményei cáfolják a Tisza Párt népszerűségét
Az elemzők szerint a kormánypárti szavazók magabiztosnak és aktívnak bizonyultak.
január 21., 16:37
- Belföld
Csaknem négyezren jelentkeztek a honvédségbe a júniusban indított toborzókampány óta
Ráadásul a tartalékosok közül 272-en a hivatásos katonai pályára is áttértek.
január 21., 13:16
- Mindeközben
Ember Márk kínos helyzetbe került az orvosnál, vicces sztoriját nehéz megállni nevetés nélkül
tegnap, 17:05
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt
Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.
tegnap, 18:13
- Címlapon
Nagy bejelentést tett Volodimir Zelenszkij, új feladattal bízta meg az ukrán szárazföldi erők parancsnokát
tegnap, 06:10
- Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
tegnap, 18:45
- Belföld
A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak
A főpolgármester szerint hazaárulás, ami történt.
január 21., 10:37
- Belföld
Friss híreket közölt a Mol a gárdonyi üzemanyag-szivárgás ügyében
A szakemberek napi 500-600 liter szennyezett anyagot távolítanak el a területről.
január 21., 10:28
- Belföld
Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés
Az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismereteit szeretnék bővíteni.
január 21., 13:15
- Belföld
Ilyen még nem volt: szokatlan akcióba kezdett az Állami Számvevőszék a MÁV-nál
A vasúttársaság szerint nem teljesíthető, amit az ÁSZ kér tőlük.
január 21., 12:47
- Címlapon
Még a Rapülők előtt szóltam: Petikém, hidd el, ez a rap izé nem fog menni Magyarországon!
A Geszti Sixty dupla koncertje szétrobbantotta hétvégén a Papp László Sportarénát. Erősen szubjektív koncertkritika.
tegnap, 19:16
- Címlapon
A legjobb tál különdíját nyerte a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőjén
Ezúttal is Lyonban tartották a döntőt, ahol 24 ország versenyzői mérték össze tudásukat.
tegnap, 21:49
- Címlapon
Homérosz Iliásza már évezredekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy bekövetkezhet a baj
Fel sem tűnik, de a trójai háború mellett a mű a természetre is nagy hangsúlyt fektet.
tegnap, 19:49
- Címlapon
Kirúgták a Fradi volt edzőjét, mert tiszteletlen volt egy újságíróval
Nem sok mérkőzés jutott neki az új állomáshelyén.
tegnap, 19:06
- Belföld
Biztonsági őrökre támadtak a randalírozók Kecskeméten, miután nem engedték be őket a diszkóba
Az egyik nő elővett egy kést, és azt kiabálta, hogy le lesznek szúrva.
január 21., 14:43
- Mindeközben
Orosz Barbara élő adásban szólította fel Pintért Tibort, itt az ideje új szintre emelni a kapcsolatát Ilyés Jeniferrel
tegnap, 14:05
- Belföld
Különös kegyetlenséggel ölte meg az édesapját egy férfi Győr közelében
Életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat ezért.
január 21., 16:16
- Belföld
Hiába várták, nem jelent meg a pedofíliával vádolt iskolaőr a bíróságon
A bírónő rendőrökkel vezettetné elő a következő tárgyalásra.
január 21., 10:31