Gellért-hegyi keresztrejtvény

Gondolkodhatnak a pestiek: mit üzen nekik az újonnan bemutatott dekoráció a régi Gellért-hegyi emlékművön. Megtudtuk ugyanis: kereszt kerülne a felszabadítási emlékműre, egy általános felújítás részeként. A szoborkeresztelést kifejezetten ellenezték az alkotó művész örökösei, és az ötletről a főváros főépítésze se tudott.
Úgy tűnik, az új dizájn csak egy kisebbségnek tetszik Budapesten. Vannak aztán, akik inkább csak legyintenének az egészre, és fontosabb dolgokkal foglalkoznának. Sokak szerint azonban megint egy súlyos atrocitás készül a nemzeti emlékezet ellen. Tiszteletlenség a hősökkel, az áldozatokkal, a fővárossal szemben. Egyúttal persze provokáció is, felkérés kultúrháborúra, amiben a baloldalt (ha tiltakozik) mint vallásellenes, sőt akár a magyar hagyományokkal szembenálló irányzatot tudnák feltüntetni.
Holott, akik a szoborkeresztelő ellen most felemelik a szavukat, egy szóval sem kifogásolják, ha egyházi intézményekben egyházi jelképeket használ valaki. A kérdés általában véve a közterületek és közintézmények díszítése, és a különféle díszítőelemek arányai. Ez esetben konkrétan a főváros szimbólumává is vált emlékműről van szó, amely egy konkrét történelmi eseményhez: a második világháború végét jelölő felszabaduláshoz kapcsolódik.
Emlékeztetőül: a felújítás alatt álló és műemlék-hamisítás által fenyegetett emlékművet 1947. április 4-én avatták fel. Az avatáson megjelent az alkotó, Kisfaludi Strobl Zsigmond (akinek néhány évvel később elkészült Kossuth-szobra hetven éven keresztül állt a Kossuth-téren). Beszédet mondtak sokan, közöttük az akkori állam- és kormányfő (mindketten kisgazda politikusok).
Városi legenda, hogy a pálmaágot tartó nőalak eredetileg Horthy István kormányzóhelyettes emlékét őrizte volna.
Az 1945-ös év minden idők legnagyobb és legpusztítóbb háborújának a vége volt, amit itthon sokáig felszabadulásnak neveztünk. Mivel azonban a szovjet hadsereg megszállóként a vártnál jóval tovább maradt az országban, a történelmi ítélet megváltozott, és a géppisztolyos szovjet katona szobrát a rendszerváltás után eltávolították. A kérdés az, hogy 35 év elteltével miért kellene a helyébe egy óriási keresztet elhelyezni.
A helyismerettel rendelkezők tudják: a Gellért-hegyen nincs hiány keresztből. Kezében tart egyet Gellért püspök, akinek a szobra az Erzsébet híd fölött Pest felé néz. És néz egy nagy kereszt a Szabadság hídra is, a Sziklatemplomnál – ezt 2018-ban díszkivilágítással látták el, amelynek avatásán Erdő Péter bíboros, prímás mellett Szalay-Bobrovniczky (Szentkirályi) Alexandra, akkori főpolgármester-helyettes (Fidesz), valamint Soltész Miklós államtitkár (KDNP) is beszédet mondott (utóbbi az üldözött keresztények megsegítéséért is felelős a magyar kormányban).
Egy kormányzati illetékes (Simicskó István, KDNP) egy tévényilatkozatban magyarázta az újabb keresztállítási kezdeményezést, egyebek mellett azt állítva, hogy az európai civilizáció a kereszténységre épül. Nos, ez már önmagában is csúsztatás. A demokrácia például ókori görög intézmény, a jog ókori római. Mindkettő a kereszténység előtti időszak.
Az európai civilizáció annál összetettebb, mint hogy a keresztény hagyományra lehessen leszűkíteni.
Ráadásul itt nem az európai civilizáció emlékművéről beszélünk, hanem egy konkrét eseményhez kapcsolódó szoborcsoportról. Simicskó úr a már említett interjúban felhívta a figyelmet arra is, hogy a kelet-római császárok a megnyert csaták után győzelmi kereszteket állítottak. Kérdés, hogy ennek felemlítésével most milyen győzelemre kívánnak utalni. Mivel nem túl régen zajlott az önkormányzati és európai parlamenti választás, csak tűnődhetünk azon, hogy pontosan mire is kellene itt asszociálni? Esetleg már 2026-ra készülnek, kiolvasva az álmoskönyvből, hogy mi várható?
A jobboldali pártok a választási eredményektől függetlenül is, szinte mániákusan rendezik át a közteret Budapesten, minden lehetőséget megragadva arra, hogy a progresszív hagyomány szimbólumait eltüntessék vagy háttérbe szorítsák, és előtérbe állítsanak retrográd jelképeket, akár történelemhamisítás árán is. A XII. kerületi Turul-szobor esetében évek kellettek ahhoz, hogy kiderüljön: bűnösök nevét vésték kőbe, hogy tisztelegni lehessen előttük.
József Attilának, Károlyi Mihálynak, Nagy Imrének elég volt csak arrébb menni, de ma Budapesten nem lehet emlékműve például a spanyol polgárháborúban a köztársaságot a fasiszta Franco ellen védő nemzetközi brigádoknak vagy az életét a fasizmus elleni harcban feláldozó Ságvári Endrének. Az amerikai elnökök közül el kellett törölni a progresszív Franklin D. Roosevelt emlékét azáltal, hogy a nevét viselő teret átkeresztelték, de szobrot kapott – centrális helyen – a neokonzervatív Ronald Reagan.
Ez idáig a főváros legnagyobb szoborbotránya a Szabadság-téren, az MNB-székház közelében felállított emlékmű, amely üzeni: Magyarország a második világháborúban áldozat volt; következésképpen minden rémtettet a németek számlájára lehet írni. Mivel ez egy ordas hamisítás, és felmentést adna a náci Németországgal éveken át kollaboráló rezsimnek és a nyilasterror magyar végrehajtóinak, az emlékművet a megjelenése óta folyamatos tiltakozás veszi körbe, és a regnáló hatalomnak nem is volt bátorsága hivatalosan felavatni.
Viszont az emlékmű azóta is ott áll.
A magyar jobboldal számára a Gellért-hegy kiemelt jelentőséggel bír; talán azért, mert szimbolikus hellyé vált a baloldal elleni fellépésre, és konkrétan az „elvörösödő” főváros megleckéztetésére. Köztudott, hogy 1919-ben a Gellért-hegy lábánál állt ki Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, az antant hatalmak által Magyarország nyakára ültetett lovas kormányzó, hogy tetemre hívja a fővárost. A felszabadulásig a Gellért tértől kiinduló, mai Bartók Béla út annak a Horthy Miklósnak a nevét viselte, akinek a belépője egyet jelentett a fehérterror elszabadításával, és aki alatt már 1920-ban bevezették a numerus clausust, tehát tulajdonképpen az első modern zsidótörvényt Magyarországon.
A rebellis főváros leigázásának szimbólumaként egyházi jelképet állítani – nem magyar találmány. Erre példát, és valószínűleg a hazai reakciósoknak mintát adott Párizs, ahol az 1871-es kommün leverése után templomot építettek a harcok helyszíneként is ismert Montmartre-ra. A Sacré-Cœur bazilikát nagyon sokan látogatják, hiszen a francia főváros egyik nagy látványossága lett, de sokan vitatják is létjogosultságát és szerepét a nemzeti emlékezetben.
A köztér díszítésének elkerülhetetlenül van politikai vetülete, különösen olyan frekventált helyen, mint a város számos pontjáról látható hegytető.
Mint ahogy más, a főváros arculatát meghatározó döntéseknél történt (budavári presztízspaloták, Mol-torony, mini-Dubaj stb.), megint a fővárosiak megkérdezése nélkül és a többség szándéka ellenére változna valami. Ez ugyan csak szimbolika, de annak nem lényegtelen. A felszabadulási emlékművet végül is nem lebontani akarják, hanem csak átértelmezni a kereszttel. Amíg el nem készül, a fővárosiak törhetik a fejüket, hogy lenyeljék-e a dolgot.
A szerző közgazdász, egyetemi docens, korábbi EU-biztos.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A Szabadság-szobor látványterve. Fotó: Várkapitányság)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
Variációk a népirtásra
Izraelt népirtásban bűnösnek tartja Karsai László, ismert hazai holokauszttörténész. Joggal teszi? Pelle János írása.
február 20., 06:11
- Vélemény
Németország nem vész el, csak átalakul
Weidel fogadásával kemény üzenetet küldött a magyar miniszterelnök Európának.
február 17., 11:08
- Vélemény
Amerika adja a NATO erejét, és az elnökét nem Brüsszelben választják
Amíg a NATO jelen formájában létezik, ostobaság egy európai „ellen-NATO” álmát kergetni. Hegyi Gyula írása.
február 19., 06:12
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Vélemény
Koporsószeg vagy mászókötelet rögzítő szegecs lesz az EU új hétéves költségvetése számunkra?
Most kellene tökösebb európai kiállást követelnie azoknak, akik szlogenként harsogták: „Make Europe great again!”
február 21., 07:57
- Vélemény
Kiss Noémi: A mérges keletnémet gondolat
A legtöbb német a mai napig összekeveri Budapestet Bukaresttel, nem tudja, melyik földrészen fekszik Ukrajna vagy Moldova.
február 20., 09:24
- Vélemény
Mindenki látja a „magyar problémát”, de senki sem próbálja megérteni
Csizmadia Ervin véleménycikke.
február 21., 17:35
- Vélemény
Kaphat-e Donald Trump Nobel-békedíjat?
Trump sem nevezhető amerikai konzervatív, vallásos politikusnak, inkább a politikai mainstreamen kívüli „parvenü fekete hattyúnak”.
február 18., 08:03
- Vélemény
Mennyire píszí nyelvileg a metoo? – ideje lenne egy újabb nyelvújításnak!
Ezért baj, hogy új szavaink már politikai filteren keresztül jutnak el hozzánk.
február 22., 18:25
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be
Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.
5 órája
- Vélemény
Kigúnyolták a doppingellenes küzdelmet a világ legjobbjának látszatbüntetésével?
Megtörtént az a kivételezés, aminek soha nem kellett volna megtörténnie.
február 17., 15:10
- Vélemény
Demeter Szilárd: Krasznahorkai és a magyarok
Mink, mucsai magyarok azon dolgozunk, hogy Krasznahorkait is túléljük – az ő érdekében.
február 3., 15:44
- Vélemény
Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között
Ebben a rendszerben a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása.
február 25., 18:22
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Miért simogassunk mégis migránsokat?
Ahol rövidesen több lesz az idős, mint a fiatal, mi a rendszerszintű megoldás arra, ha nincs ember, aki a beteg édesanyádat a műtét után átemelje a kórházi ágyra?
február 3., 08:54
- Vélemény
Az orosz agresszió nem nyeri el méltó büntetését
A háború harmadik évfordulója és a Trump-faktor. Demkó Attila írása.
február 24., 06:18
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Orbán, Putyin, Trump: ideje elhinni
Orbán másfél évtizede lóbálja a pallost, mégis meglepődünk, mikor néha tényleg lecsap vele.
február 24., 12:02
- Vélemény
A házasság pokol vagy kovácsműhely?
A feleség vagy férj által okozott fájdalom egyfajta tükörré válik.
február 15., 17:30
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Vélemény
Az egyetemi rangsorok megítélésének dilemmája
A felsőoktatási ranglisták nem határozzák meg egyértelműen, melyik a legkiválóbb, mégis van értelme – Szakos Enikő írása.
február 16., 10:19
- Vélemény
Trianon az nem egy ház
Trianon az, amikor nem érted, mit jelent az, hogy határon túli, ha te mindig innen vagy.
február 5., 08:14
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Vélemény
Ujhelyi István: Abszurditás vagy moszkvai kényszer magyarázza az AfD-hez való fideszes közeledést
Orbán Viktor nemrég még Helmut Kohlt tartotta politikai mentorának.
február 7., 12:48
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Vélemény
Torban az igazság
Szidják a „kommunista” szomszédot, „Brüsszelt”, ezzel pedig még otthonosabb lesz számunkra ez a világ. Otthonosan elcseszett. Szarka Károly írása.
február 13., 09:37
- Vélemény
A Soros- és demokrata boszorkányok elleni harc helytelensége
Olyan állami intézményrendszer kell, amely minden politikai, közéleti nézet terjesztését azonos feltételekkel támogatja.
február 10., 15:30
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
1 órája
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Mégiscsak föl kéne oszlatni ezt a parlamentet!
Olyan meggyőzően mondta Magyar a Partizánban, hogy kampányüzemmódban vannak, hogy elhiszem, őszintén követeli.
február 12., 08:16