Puskás Peti személyiséghiánya és Bakács Tibor felelőssége

A töredelmes bűnbánat az elmúlt évtizedek során Bakács Tibor védjegyévé vált. Ennek szellemében esedezett bocsánatért emlékezetes szalámitolvajlása után, s tapasztalta meg, hogy igenis vannak bűnök, amelyekre a Kárpát-medencében nincs bocsánat. A múlt év végén aztán az is kiderült, hogy Bakács a maga kárán sem tanul, úgyhogy ezúttal Puskás Peti kulturális tevékenységének felelősségét vállalta magára, hisz a Megasztár egykori zsűritagjaként ő is részt vett az üresfejű, kommersz hülyegyerek „felfedezésében”.

Az egykori sztárgyáros a Partizán múltidéző műsorában kifejezésre juttatta, hogy

Bakács Tibor hitvallása szerint „a személyiséghez kötődik az előadókészség és a tehetség, és ez a három együtt hoz létre valami értéket” – ezzel az állásponttal pedig nehéz vitába szállni.

Soha nem tekintettem különösebben nagy bűnnek a szalámilopást, Bakács Tibor pedig azóta százezerszeresen megfizetett érte. Meggyőződésem, hogy Puskás Petiért sem érdemes felelősséget vállalnia – tudomásul kéne vennie, hogy egyesek annyira tartalmatlanul, s olyan elvtelenül óhajtják a nyilvánosságot és a sikert, hogy minden létezőn átrágják magukat, akár az Alienből szivárgó sav. Puskás Peti büszkén demonstrált üressége a kommersz behízelgés elemi erejével hatott a kereskedelmi mainstream plázasterilitású közegében, s az érvénytelenségi licitet diktáló bulvárszcénában senki nem akadt, aki ellen bírt volna állni neki. Úgy vélem tehát, hogy Bakács Tibor szerepe Puskás Peti karrierjében nagyon is korlátozott volt: ez a gátlástalanul nyomuló kölyök az évtizedek óta híguló kulturális térben egyszerűen sikerre volt ítélve, hisz tényleg nem volt körvonalazható karaktere, s máig nem utal semmilyen jel arra, hogy bármiféle személyiségkezdemény benne szárba szökött volna – márpedig ez a kereskedelmi televíziózás és a trashpop-előadás mezőnyében rendkívüli versenyelőnyt képez mindazokkal szemben, akiket bármiféle belső tartalom gátol a maguk érdekeinek érvényesítése során.

Ez a kölyök azzal henceg a nyilvánosságban, hogy ötszáz nővel közösült az elmúlt évek során, aztán felveszi a felesége nevét, hogy a nők iránti tisztelet jó példáját demonstrálja; ez a kölyök a szégyenérzet legcsekélyebb jele nélkül fekszik fel a mentorasztalra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel aláássa az X-Faktor című sztárgyár-reality maradék presztízsét; ez a kölyök válaszul arra a tűpontos diagnózisra, hogy nincs személyisége, annyit bír felböfögni, hogy ő vegán, míg Bakács Tibor túlságosan szereti a szalámit – nos, ez a kölyök amennyire üres, épp annyira nagy ívű szárnyalásra ítéltetett, hisz egy léggömböt a legcsekélyebb fuvallat is magasra repít.

Tartozom ugyanakkor az igazságnak azzal, hogy elismerjem: a tehetségkutatók még a jelenlegi, siralmas állapotukban is magasabb minőséget képviselnek, mint a kilencvenes évek sztárgyártása, ahol Kozso meg a könnyűzenei tévécsatornák szerkesztői döntöttek sikerről és bukásról. A Megasztár meg a nyomában induló, számos sztárgyár-reality valamennyire tagadhatatlanul demokratizálta a popzenei iparágat, s bár a YouTube mára mindezeket teljesen feleslegessé tette, 2021-ben az X-Faktor döntőjébe a műsorkészítők által gyártott trashreality-élmény és a mentorok förtelmes szégyentelensége ellenére két olyan versenyző jutott, akik már nem puszta karaoke-előadók, hanem autonóm szövegírók saját gondolatvilággal és belső tartással. Reményre ad okot, hogy a gyenge énekhangjával és plázakonform érvénytelenségével operáló Puskás Peti egy mai X-Faktorból már nem léggömb módjára szállna magasra, hanem nagy robajjal kidurranna, szakadt foszlányainak eltakarítását pedig már senki nem kísérné figyelemmel.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Puskás Peti. Fotó: Velvet)