Nagyobb is lesz az "új SZOT-szálló", mint a régi, meg nem is

A beruházó szerint nem lesz magasabb az új épület, de van benne egy csavar

K03
2018.02.28. 09:07

Rég nem volt annyira megosztó cikk az Urbanistán, mint amilyen a múlt heti SZOT-szállós. Egyesek szerint, nem csak hogy túl pozitív volt a hangvétele, de azt is tudni vélték, hogy mennyivel növelte meg az írásom az ingatlan értékét:

Minden ilyen cikk +100.000,- /nm.

Hízelgő! Mások azonban épp ellenkezőleg, a kritikai élt nehezményezték az írásban, és ennek hangot is adtak, miszerint: 

Miért nem vetted meg te, bontottad le, és csináltál belőle közparkot, te alja szar proletár?

Jöttek azonban ennél izgalmasabb észrevételek is. Egyesek tudni vélik, miért nem lesznek a háznak erkélyei a Rózsadomb felé, mások azzal jöttek, tudják, ki vesz három gigalakást az egyik szinten, hogy gigamegalakássá nyissa majd egybe. Na persze mindez csak pletyka. A pletykák mellett viszont érkezett egy kifejezetten érdekes felvetés is, ez pedig a magasság kérdése. 

Melyik épületről beszélünk?

A különböző értelmezések megértéséhez pár mondatban vegyük végig az épület történetét (akit érdekel részletesebben, itt végigolvashatja). 

A SZOT-szállót 1968-ban kezdték építeni és 1971-re készült el. Ha nem egy addig beépítetlen zöld dombra kerül a Duna közvetlen közelében, értékes források és barlangok felett, belerondítva a budai panorámába, akár még menőnek is nevezhetnénk Vass Antal épületét. 

A rendszerváltásig ez is működött, mint az Olimpia Szálló, aztán jött a privatizáció. Az új tulajdonos először is részben visszabontotta, hogy luxusapartmanokat alakítson ki benne. Azóta torzó a ház. A következő terv az volt, hogy Excelsior Budapest Spa néven csilivili hotellé alakítják át, amely jóval szélesebb, mint az egykori SZOT-szálló volt, és két emelettel magasabb. A munka azonban hamarosan megtorpant. Jó lenne azt hinni, hogy a lakosság (pontosabban a Budapest Világörökségért Alapítvány) nyomására, de valószínűbb, hogy gazdasági szempontok alapján döntött így az akkori tulajdonos.

Szóba került az is, hogy lebontják, és a helyén négy kisebb társasház épül fel, meg az is, hogy nem bontják le, csak megpróbálják jobban a tájba illeszteni. Helyette, mint láttuk, az lesz, hogy lebontják, viszont egyből vissza is építik. Ugyanakkorára. Vagy mégsem?

A helyzet az, hogy mindenki máshoz viszonyítja az új épület méretét:

  • van, aki az eredeti SZOT-szállóhoz,
  • van, aki a soha be nem fejezett Excelsiorhoz (aminek ráadásul többször változott a terve),
  • van, aki az évtizedeken át álló betontorzóhoz.

Mi van a magassággal?

Mikor az előző cikkhez megkérdeztem a beruházó Rózsadomb Panoráma Kft.-t az új épület méreteiről, azt a választ kaptam a tető leírásánál, hogy:

Az új idom legmagasabb pontja sem magasabb az eredeti épületnél.

Ám mint arra olvasóink felhívták a figyelmemet, 

"az elbontott épület legmagasabb pontja +15,30 méteren volt, míg a most visszaépítendő tömeg már +19,80-as párkánnyal készül"

Rákérdeztem a beruházónál, hogy akkor mégis hogy jön ki a "nem magasabb", azt mondták, hogy ők az eredeti SZOT-szállóhoz mérték az épületüket, nem a torzóhoz. És a SZOT-szállónak sem a párkánymagasságához, hanem a tetején levő étterem tetejéhez. Csak hogy képünk legyen róla, erről van szó:

A panorámaétterem az egykori szálló tetején. Annál nem nyúlik magasabbra az új társasház sem
A panorámaétterem az egykori szálló tetején. Annál nem nyúlik magasabbra az új társasház sem
Fotó: Képeslap / egykor.hu

Ez azt jelenti, hogy az épület nem lesz magasabb, mint az egykori SZOT-szálló legmagasabb pontja, viszont az biztos, hogy a Dunára néző homlokzata nagyobb felületű lesz, hiszen nem csak egy kiugró elemnél éri el ezt a magasságot, hanem teljes hosszában. Vagyis azt, hogy "nagyobb lesz" nyugodtan mondhatjuk.

A kékkel jelölt épület az eredeti, 71-ben átadott SZOT-üdülő sziluettje, tetején az étteremmel, a szürke pedig az új épületé
A kékkel jelölt épület az eredeti, 71-ben átadott SZOT-üdülő sziluettje, tetején az étteremmel, a szürke pedig az új épületé
Fotó: Rózsadomb Panoráma Kft

Mi van a szélességgel?

A szélesség esetében meglepő módon már nem az eredeti SZOT-szállóhoz, hanem a betontorzóhoz mérték az új épületet, mikor azt állítottták, hogy keskenyebb lesz. Nos, ahhoz képest valóban keskenyebb lesz a most épülő társasház, de az eredeti üdülőépülethez képest nem.

Azért lássuk be, kicsit furcsa, hogy hol ehhez, hol ahhoz viszonyítjuk a méreteket, szóval az egyszerűség kedvéért összefoglaltam.

A most épülő társasház   a betontorzóhoz képest és az eredeti SZOT-szállóhoz képest 
magasabb lesz? igen nem (ha az étteremhez viszonyítjuk)
szélesebb lesz? nem igen
nagyobb lesz a Dunára néző homlokzat felülete? igen igen

Amúgy szerintem logikusan a jelenlegi betontorzóhoz érdemes mindent mérni, hiszen ez az, amit mindenki ismer, utál és eltúlzottnak tart a budai panorámában. Persze lehet az eredeti SZOT-üdülőhöz is, midnenkinek szíve joga, csak akkor maradjunk következetesek. 

A borítóképen az új társasház látványterve, illusztráció: Rózsadomb Panoráma Kft. Érdekel, mi épül Budapesten? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!