Íme Budapest legrövidebb buszmegállója
Ha már az autóbusz-közlekedés centenáriumánál járunk, bemutatom Nektek Budapest legrövidebb kiépített buszmegállóját, íme:

A XVI. kerületi Centenáriumi lakótelepen található, az a neve hogy Sasvár utca, szélessége úgy öt-hat méter lehet, hosszúsága azonban legfeljebb, ha kettő. A buszok úgy állnak meg itt, hogy nem csak fel-, de leszállni is kizárólag az első ajtónál lehet, mivel a többi ajtó már a parkoló autókra nyílna.
A megálló úgy alakult ilyenné, hogy a Centenáriumi lakótelepre (a telep 1971-86 között épült, de csak 1973-ban, Budapest létrejöttének 100. évfordulóján nevezték el) a kezdetek óta körforgalmú buszjáratok közlekednek, ezért megállókat is csak az utak egyik oldalára építettek ki. 2006 óta azonban, amikor elindították a 996 és 996A éjszakai buszokat, azok mindkét irányban érintik a lakótelepet, így szükségessé vált az út túloldalán a kiépített parkolóban kijelölni egy megállót. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy az egyik, a parkolót megszakító, általában a kukák útra kitolásához használt vékony járdanyelvet jelölték ki erre a célra.

Érdekessége a megállónak, hogy a KRESZ szerint (40. § 5/h) tilos megállni a megállótábla elõtt 15, utána 5 méterrel (kivéve, ha az útburkolati jelből más következik, de ezen a helyen nincs ilyen jel), és miután itt egy parkoló közepén sikerült letűzni ezt a bizonyos táblát, a körülötte álldogáló kocsik szabályossága legalábbis kérdéses. Ez persze rendezhető lenne a parkolási jelek felfestésével.
Egyébként legendásak a fővárosban az olyan megállók, amelyikbe nem fér be a busz. Tényleg, ilyen típusú kunsztokat eddig csak Kínából érkezett fényképeken láttunk, de a mára már oda fejlődött az ország, hogy itt is van egy pár. Van olyan öböl, amibe
vagy ott az a számos megálló, amibe ha szabályosan áll be a busz és minden ajtónál leszállnának, akkor csak a bokrok közé lehet kilépni. De ezek valójában elég hétköznapiak szemben a fenti, rövidségrekord-gyanúsan kiépített megállóval.
Ha olvasóink közül nem tud valaki rövidebb járdaszigetet említeni, akkor lehet, hogy ezt beküldjük a rekordok könyvébe.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Külföld
Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét
Két órája repültek, mikor kiderült a baki.
9 perce
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
Rovataink a Facebookon