NASA-turizmus: borzongás és ajándékboltok

A houstoni Johnson Űrközpont melletti látogatókomplexum közepén egy fedett játszótér áll, a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpont látogatóközpontjában egy hatalmas ajándékboltnál futnak össze az utak. Ez tökéletesen jelképezi a két létesítmény közti különbséget: míg az egyik családias, gyerekbarát központ, addig a másik jövedelmező iparként tekint a turizmusra, és emiatt kicsit profibb is.

Az utolsó űrsikló landolása előtti napon megnéztük, mit nyújt a Kennedy Űrközpont, ha nem lóg az ember nyakában sajtóbelépő. Houstonban múlt héten teszteltük ugyanezt, és rögtön belefutottunk az említett játszótérbe. A texasi látogatóközpont berendezői több száz négyzetmétert szenteltek annak, hogy a gyerekek önfeledten szórakozhassanak.

Még azzal sem törődtek, hogy a játékok kapcsolódjanak az űrkutatáshoz: a bolygók gravitációját bemutató állítható súlyzó, a videojátékra emlékeztető űrsikló-szimulátor (folyton meghaltam benne) és a sűrített levegővel kilőhető rakéta mellett ugyanis van sziklamászás, lövöldözés szivacslabdával és élő csocsó. A játszótéri hancúr után aztán szabadon oda lehet sétálni az űrkutatás helyi ereklyéihez vagy felugrani egy kisvonatra, ami kivisz a hatalmas Saturn V-öshöz, vagy az Apollo 11 irányítóközpontjához.

A floridai látogatóközpontban már korlátozottabban mozoghat a látogató. Neves űrjárművek itt is vannak ugyan, de a központ nagyobb részében terelgetik az embert, és folyton várni kell: vagy arra, hogy az élménypark-szerű attrakciók (IMAX-vetítések, űrsiklóindítás vetített szimulációja rázkódó székekkel, és hasonlók) elkezdődjenek, vagy egy buszra, ami kivisz egy nevezetes helyszínhez. A körítés aprólékosabb, az itteni Saturn V például szebb kiállítóteret kapott, mint a houstoni, és mivel magas állványokon áll, még alá is lehet menni.

Az attrakciók között nemcsak hatásvadászok, de hatásosak is akadnak (például az Apollo-8 indításának eljátszása, amit az indítási vezérlőből nézhettünk), és a komoly kiállítások közé keverednek sci-fi filmekre épülő látnivalók is – most éppen a Transformers 3 és a Star Trek rajongóit próbálják így megfogni a rendezők. A floridai látogatóközpont nagyobb is, így jóval drágább oda a belépő, mint a houstoniba - utóbbiba 25 dollárért már beengednek egy felnőttet, előbbibe 45-70 dollár között mozog a beugró, attól függően, hogy az ember milyen attrakciókra, túrákra fizet be. És persze a Kennedy Űrközpont látnivalóinál a stratégiailag fontos pontokon (például a kijáratoknál) mindenhol akad egy ajándékbolt (persze egy azért van Houstonban is).

Az eltérő szemlélet ellenére mindkét látogatóközpontba érdemes elmenni, ha Houstonban vagy Orlandóban jár az ember, akár szegény, akár gazdag, akár gyerekkel van, akár nem. Mégpedig az ereklyék kedvéért. Nagyjából hasonló legendás járműveket őriznek mindkét helyszínen, csak míg Houstonban például az Apollo-17, Gemini-5 és Mercury-7 kabinjait, addig Cape Canaveralban az Apollo-14, a Gemini-9 kabinjait és a Mercury-8 tartalékkabinját. A floridai komplexumban látványos rakétapark mutatja be az amerikai űrhajózás fejlődését, a texasi központban pedig egy pazar Skylab-modellben borzonghat az ember. Elképzelni a bezártságot, a szűkös helyeken száguldást az ismeretlenbe, emberfelettinek látni Glennt, Armstrongot vagy éppen Conradot – erre mindkét látogatóközpont tökéletesen alkalmas.

Az űrsiklóprogram végét a houstoni létesítmény könnyebben veszi majd, annak ellenére, hogy az utolsó űrsiklót, az Atlantist a floridai látogatóközpont kapja meg. A Cape Canaveral-i komplexumban ugyanis a látványosságok nagy része az űrsiklóra épül, még szerdán is azt a két indítóállást mutatták, amelyek közül már csak az egyik áll, és a videóról bejátszott idegenvezetés még mindig jelen időben beszélt az űrsiklóprogramról. Pedig csütörtöktől kezdve ez már a múlt, éppúgy, mint az Apollo-küldetések.