
Csak néztem, ahogy a világ elsuhan alattam
Megan McArthur élvezte, amikor a Hubble Űrteleszkóp megszerelése után két napig még nem térhetett haza. Az oceanográfusként végzett űrhajós az utolsó siklóküldetés egyik capcomja, azaz kommunikációs tisztje. Pénteki műszakja után beszélgettünk vele a houstoni Johnson Űrközpontban.

Milyen volt a napja, hogy halad a küldetés?
A legénység imént ment aludni, így a műszakom véget ért. A mai nap nem nagyon különbözött az előzőektől, az űrhajósok keményen dolgoztak, hogy a Raffaello modulból áthordják az ellátmányt az űrállomásra, a hazaszállítandó tárgyakat pedig elkezdték bepakolni a modulba. Szervezetten, profin végzik a dolgukat, gyorsan haladnak. Jóval az ütemterv előtt járnak, így több idejük van bármilyen váratlan eseményre reagálni.
Ilyenek akadtak eddig a küldetésen, de csak kisebb gondok, ma például a legénység észrevette, hogy az űrsiklón nem nyílik egy szekrény ajtaja. A földi személyzet megfelelő specialistái éjszaka átgondolják, hogyan lehet megoldani ezt a problémát. Megnézik a földi modelleket is, és kitalálják, mit lehet tenni, hogyan lehet kinyitni azt a szekrényt, mi pedig közöljük a megoldást a legénységgel.
Lehet, hogy ön fogja közölni, hiszen ön a visszatérő egység egyik capcomja. Miért fontos, hogy a capcom volt űrhajós legyen?
A capcom a földi irányító személyzetnek az a tagja, aki ténylegesen beszél a legénységgel, ő a kommunikációs csatorna a föld és az űr között. Rajta kívül a Küldetésirányító Központban több specialista van, mindegyik egy-egy rendszernek a szakértője, folyamatosan figyelik az űrsikló rendszereit. Ha valamilyen információt akarnak megosztani a legénységgel, szólnak a csapat főnőkének, a flight directornak, az ő vezetésével döntjük el, hogyan közöljem a legénységgel az információt.
Én az űrhajósok specialistája vagyok. Azért fontos, hogy a capcom űrhajós legyen, mert ha ugyanazt a kiképzést kapja, ugyanolyan jól ismeri a járműveket és általában a legénység tagjait is, akkor megfelelően képes képviselni a legénységet a földi személyzetben. Ha olyan kérdés merül fel, hogy a legénység miként reagálna egy adott szituációban, a capcom általában tudja a választ.

A legénység hozhat saját döntéseket, vagy mindent egyeztetniük kell a capcommal és a földi személyzettel?
Az űrhajósokat kiképzik arra, hogy vészhelyzetben reagáljanak. Vannak kritikus szituációk, amikor rögtön dönteniük kell, erre fel vannak készítve. De azt is tudják, hogy ha nincs vészhelyzet, a földi személyzet sokkal több információ birtokában van, mint ők. Sok adatunk van itt lent, amit a legénység ott fent nem lát. Ezért általában az a gyakorlat, hogy a legénység többnyire kikéri a földi specialisták véleményét. Ugyanakkor tehet javaslatokat is, amiket a földi személyzet megvitat, és sokszor megfogad – sokszor jó meglátásaik vannak az asztronautáknak, hiszen mégiscsak ők dolgoznak az űrsiklón és az űrállomáson. Csapatmunka az egész, csak a csapat néhány tagja történetesen az űrben van.
Ön repült már az Atlantisszal, tagja volt 2009-ben az STS-125 küldetésnek, amelynek során nagygenerált adtak a Hubble űrtávcsőnek. Mesélne erről?
Csodálatos misszió volt, kivételezettnek érzem magam, hogy a tagja lehettem. A Hubble Űrteleszkóp húsz éve fent van, ezért a küldetésre kiválasztott csapat nagy része jóval régebb óta volt a NASA-nál, mint én, megtiszteltetés volt velük dolgozni.

A küldetés során rengeteg kihívással szembesültünk. Sok javítást elvégeztünk, bonyolult, kártyaszintű hardverjavításokat is olyan számítógépeken, amik tervezésénél nem gondoltak ilyen karbantartásra. Ez rengeteg gondot okozott a földi személyzetnek és az űrsétán részt vett specialistáknak is, és volt néhány pillanat, amikor a körmünket rágtuk az izgalomtól, hogy bejön-e, amit kitaláltunk. Valahogy mégis végig meg voltam győződve arról, hogy ez a csapat végigcsinálja a javítást, és nagy öröm tudni, hogy a távcső ma jobb formában van, mint valaha.
A javítás után kétszer is elhalasztották az Atlantis landolását. Miért?
Rossz időjárás volt Floridában. Az űrsiklóprogramban a NASA hacsak lehetett, Floridába hozta vissza az űrsiklókat, mert onnan indultak aztán újabb missziókra. Rossz időjárás esetén az űrsikló és a legénysége fel volt készítve arra, hogy megtoldja egy-két nappal a küldetést. De a mi küldetésünk végén olyan pocsék időjárás volt, hogy végül mégis Kaliforniában landoltunk.
Nem volt idegesítő odafent két napot várni a landolásra?
Dehogy, az volt a küldetés legjobb része. A munkát elvégeztük, az űrsiklóban pedig olyan nagyon sok mindent nem lehetett csinálni, csak nézni a Földet az űrből. Bedugtam a fülhallgatómat, zenét hallgattam, és csak néztem, ahogy a világ elsuhan alattam.
Oceanográfusként doktorált – hogyan lett űrhajós?
Édesapám a tengerészet tisztje volt, ezért több vízparti helyen nőttem fel, leginkább egy kaliforniai támaszponton. Volt ott egy szimulátor is, a Vertical Motion Simulator, amiben az űrsiklóküldetésekre induló űrhajósok is gyakorlatoztak. Gyerekként láttam, hogy űrhajósok jönnek-mennek a támaszponton, ezért nem tűnt távolinak nekem az űrhajózás.

Komolyabban 14-16 éves koromban gondoltam először arra, hogy a NASA-nak fogok dolgozni, még akkor is, ha valószínűleg nem lesz belőlem űrhajós. Elkezdtem űrrepülési mérnökké képezni magam, szereztem egy diplomát a UCLA-n, ezalatt beleszerettem az oceanográfiába, de az űrhajózás ötlete nem ment ki a fejemből. Egyszer egy szakmai konferencián találkoztam Kathy Sullivannal – ő az első amerikai űrhajósnő, aki űrsétát tett, és ő is oceanográfusként végzett. Beszéltem neki az álmaimról, és azt mondta, olyan hivatást kell találnom, amit igazán szeretek, mert a NASA-nál semmit nem lehet félszívvel csinálni. Ez győzött meg végleg, hogy oceanográfus legyek, ekkor kezdtem víz alatti akusztikai kutatásokat végezni.
Közben aztán rájöttem, hogy az óceán kutatása, felfedezése sokban hasonlít az űrkutatásra. Nem vagyunk képesek túlélni sem a víz alatt, sem az űrben különleges felszerelés nélkül. Ha ez a felszerelés elromlik, helyben kell megjavítani, a túlélés múlik rajta. A vízben és az űrben is veszélyes és sok kihívást nyújtó környezetben kell dolgozni. Az oceanográfiai és az űrkutatás abban is hasonlít, hogy az ember egy-két hetet a vízben vagy az űrben tölt, aztán hónapokig csak elemzi a mért adatokat. A sok hasonlóság miatt meggyőztem magam, hogy élvezném az űrhajózást, és amikor a NASA kiválasztott, Houstonba költöztem.
Nem is hiányzik az óceán?
De, nagyon. Egyszer még szeretnék az óceán mellett élni, de ez nem a közeli jövőben lesz.
Hobbija a búvárkodás. Hasonlít a vízben lebegés a súlytalanságra?
Kicsit hasonlít, igen, az ember tudja irányítani a testét fel és le is, ami nagyon jó érzés. De vízben a karokat, lábakat is lehet használni a mozgáshoz, a súlytalanságban nem, mert a levegő sűrűsége más, mint a vízé. Súlytalanságban kapaszkodni kell és tolni, lökni magad, hogy haladj. Az első dolog, amit az ember fent megtanul, hogy nem kell nagy erő a mozgáshoz. Ha picit erősebbet löksz, már a túlsó falnál találod magad, és a fékezéshez is több energia kell. A Hubble-küldetésen az első két napban folyton ezt csináltam, de aztán belejöttem. Ez is egy dolog, amit meg lehet tanulni.

Milyen különleges kihívásokkal kell szembenéznie egy női űrhajósnak?
A képzés ugyanaz, mint a férfiaknál, nincs semmilyen kivételezés, a képességek felmérése nem függ a nemtől. Leginkább azért szenvednek hátrányt a nők, mert kisebb termetűek, ezért többségük nem tehet űrsétát, vagy legalábbis nagyon meg kell szenvednie érte. Az űrsétához használt űrruhát ugyanis nagyobb termetű emberekre méretezték. Nem lehetetlen nőknek is használni, de nagy fizikai erőt igényel a kiképzés.
Siratja az űrsiklókat?
Szomorú vagyok, amiért egy ilyen nagyszerű jármű nem repül többet, de ideje, hogy komolyan vegyük a Föld körüli pályán túlmutató terveinket, és embert küldjünk távolabbi célpontokra. Ennek óriási anyagi terhei lesznek, új járműveket, épületeket kell tervezni, és két nagy programot nem tudna fenntartani a NASA. Az űrsiklók nyugdíjazása szükséges lépés, de attól még elszomorít.
Mit lesz a munkája az űrsiklóprogram után?
A Nemzetközi Űrállomás egyik programjában dolgozom együtt néhány amerikai magánvállalattal, amelyek a teherszállításban segítenek a jövőben. Kidolgozzuk, hogyan képezzük ki a személyzetet, milyen feladatokat végeznek majd el, letesszük az alapokat. Jó tapasztalatom van ezekkel a cégekkel, jó megoldásokkal előálló, motivált emberek dolgoznak náluk, de nehéz még megjósolni, hogy mikor lesz tényleges űrrepülés ebből a kezdeményezésből.

Gondolom, szeretne majd visszatérni az űrbe is. Hogyan választják ki a NASA-nál az űrhajósokat egy misszióra?
Mindig az elvégzendő feladatokból indulnak ki, ahhoz keresnek megfelelő képességű specialistákat. Az is szempont, hogy a tapasztalt űrhajósok mellett mindig repüljenek újoncok is. Az űrsiklópogram végével most sok veterán űrhajós visszavonul az akítv űrhajózástól, de természetesen a NASA-nál maradnak, mert fontos a tapasztalatuk. A helyükre jönnek újak, de innentől nagyjából úgy működik a dolog, hogy az ember felteszi a kezét, hogy szeretne repülni, és várja, hogy a NASA a képességei alapján beválassza egy legénységbe. Azt remélem, a következő évben már kiválasztanak egy küldetéshez, és három éven belül feljutok az űrállomásra.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
2 perce
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13