
Az amerikai űrhajózás lüktető szíve
Lehetetlen eldönteni, hogy a floridai Kennedy Űrközpont vagy a houstoni Johnson Űrközpont az amerikai űrhajózás bölcsője. Az első űrhajós, aki csillagos-sávos lobogót viselt a ruháján, Alan Shepard Floridából indult (és a startok többsége azóta is ott zajlott), de az Apollo-program és minden további emberes űrrepülés irányítása a hatvanas évek elején felépült Johnson Űrközpontból történt, és az űrhajózás egyik leghíresebb mondata sem úgy szól, hogy „Cape Canaveral, we have a problem”.
A Kennedy Űrközpont ugyan kétségtelenül népszerűbb a látogatók körében, mert ott történnek a látványos dolgok, de az amerikai űrprogram szíve Houstonban lüktet, az utolsó űrsiklóküldetésben például már a start utáni tizedik másodpercben átvette a Johnson az irányítást a Kennedytől.
Ezt a lüktető szívet úgy hívják, hogy Christopher C. Kraft Jr. Mission Control Center, azaz Küldetésirányítási Központ (nevét a központ egyik alapítójáról kapta). Civil nem léphet be ide, újságíró is csak legfeljebb a felső ablakokból kukkanthat le. Az utolsó űrsikló küldetését követő utazásunk során mi is eddig jutunk, egy üvegfalú kis terembe. Van egy nagyobb is, párnázott székekkel, oda a NASA vezetői ültetik néha előkelő vendégeiket, az STS-135 küldetés indításakor természetesen a helyiség zsúfolásig telt.
A látvány a kisebb teremből is ugyanaz: alattunk öt-hat méterre tizenkilenc széles konzol fekszik öt sorban, rajtuk több tucat munkaállomás, monitor, egészen hagyományosnak tűnő billentyűzetek és egerek. És persze egy majdnem az egész falat eltakaró kijelző, pályaadatokkal és a Föld kiterített térképével. Innen irányítják az eddigi legnagyobb űrhajót, a terem mellett egy hasonló, de kisebb és kevesebb emberrel működő helyiség az ISS irányításából veszi ki a részét.
Az Atlantis negyedik repülési napja van, éppen egy üzemzavar idején járunk a központban, az űrsikló legénysége egy leállt számítógéppel küzd. Nem lehet tudni még, hogy mekkora a baj, de az irányítóteremben mindenki nyugodt, semmi futkosás, kapkodás, mint ahogy az a filmekben szokott történni ilyenkor. Az ügyeletes repülésirányító igazgató, Rick LaBrode feszülten figyeli a monitorát, néha vált pár szót a mellette ülő capcommal, azaz kommunikációs tiszttel. Ő Megan McArthur, két éve maga is járt már az ISS-nél az Atlantisszal – a capcom mindig korábbi űrhajós, aki látta már, mi van odafenn, ő tartja a kapcsolatot az űrsikló legénységével.
McArthurék már az új irányítóközpontból dolgoznak, ami 1995-ben épült 250 millió dollárból, és két évvel később váltotta le a korábbi, 1965 óta működő központot. A központ moduláris felépítésű, ezért könnyű karbantartani és kis áldozatokkal át lehet állítani majd egy következő típusú űrhajóra. A konzolok, padlók és falak mögött több mint 37 kilométer száloptikai kábel tekereg, ezen a hálózaton csak néhány olyan szoftver dolgozik, ami külön a NASA-nak készült, egyébként teljesen hagyományos, a sarki boltban is kapható programok segítik a küldetésirányítást.
McArthur és LaBrode tovább tesznek-vesznek, felülről nem látni, mit csinálnak - akár egy brókercég dolgozói is lehetnének egy álmatag reggelen. De egy brókercég monitoraira nézve nem lennék libabőrös. Itt azok dolgoznak, akik nem hibázhatnak, de akik mégis hibákkal számolnak le, akár ember, akár gép okozta azokat. Megannyi Mr. Wolf, a houstoni problémamegoldók.
Két órával később bejelentik, hogy a hibás számítógépet szoftveres úton megjavították. Minden rendben megy már, a következő problémáig.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
2 perce
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13