
Harmincéves űrtechnika-történeti korszak zárul le júliusban: az első űrrepülőgép, a Columbia 1981. április 12-én indult útnak, három évtizeddel később a NASA elkezdte az űrsiklóflotta nyugdíjazását. Idén február 24-én indult utoljára a Discovery, május 16-án az Endeavour búcsúzott el, múlt héten pedig az amerikai űrhivatal megerősítette, hogy július 8-án, azaz pénteken startol az Atlantis, és megkezdődik az űrsiklóprogram utolsó, STS-135 jelű küldetése.
Az Atlantist négyfős, tapasztalt legénység kíséri utolsó útjára – az űrhajósok Szojuzokhoz való orosz szkafandert is visznek magukkal arra az esetre, ha valamilyen súlyos meghibásodás miatt az űrsikló már nem lenne alkalmas a visszatérésre. A szokásosnál alacsonyabb létszámot – az űrsiklómissziók többsége hat vagy hét űrhajóssal zajlott – is az indokolja, hogy most nincs készenlétben másik űrrepülőgép, ami vissza tudná hozni az űrállomáson rekedt asztronautákat.
A tervek szerint az Atlantis kapcsolódik majd a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), ahova a Raffaello nevű modulban tartalék alkatrészeket, felszerelést és egyéb ellátmányt szállít. Az űrsikló rakományában a Robotic Refuelling Mission (RRM) nevű kísérleti eszközt is helyet kap – a NASA az RRM-mel szeretné majd kipróbálni, miként lehet a jövőben távirányítással feltölteni a Föld körül keringő műholdakat. A legénység visszafelé egy elromlott hűtőrendszeri ammóniaszivattyút szállít majd.
Az Atlantis a visszatérése után a Kennedy Űrközpont múzeumába kerül, ezt követően a NASA űrhajósai évekig Szojuz űrhajókkal jutnak majd el az ISS-re, teherszállításra pedig a szintén orosz Progressz mellett az európai ATV és a japán HTV is szóba jön majd. A következő években az amerikai űrhivatal az űrhajózásban egyre inkább jelen levő magánszektor eredményeit is figyelemmel követi.
A NASA mérnökei szerint a start előtt álló Atlantis remek formában van, ezért műszaki meghibásodás miatt valószínűleg nem kell elhalasztani a pénteki indítást, de az időjárás közbeszólhat. A szakemberek mellett két újságírónk is azért szurkol, hogy az űrhivatal ne rendeljen el halasztást: Nagy Attila Károly és Stöckert Gábor kedden indulnak, hogy a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontból, majd a houstoni Johnson Űrközpontból tudósítsanak a misszió fejleményeiről. Az STS-135-ről, az űrsiklóprogramról, az űrrepülőgépek előzményeiről és utódjairól a következő hetekben napi több posztban olvashat majd, indul űrsiklóblogunk, a Végső visszaszámlálás.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Belföld
A Transparency International a strasbourgi bírósághoz fordult a szuverenitásvédelmi törvény ügyében
A szervezet panaszt nyújtott be.
8 perce
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13