
A NASA tizenhárom űrhivatalnak engedett, amikor úgy határozott, hogy lemond az angolszász mértékegységek használatáról - adta hírül a Space.com. A NASA a 2020-as években szeretne bázist építeni a Holdra, de a tervek szerint a létesítményt más űrügynökségek asztronautái is használnák.
Kettős mérce
A döntés megkönnyíti az űrügynökségek közti együttműködést. A közös egységeknek köszönhetően a bázison orosz szerszámokkal is rögzíteni lehet majd az esetlegesen kilazult elemeket, de a kommunikációban is nagy segítséget jelenthet, hogy például egy helymeghatározásnál nem kell átváltani a mérföldet kilométerre.
A NASA legtöbb munkatársa eddig is a metrikus rendszert használta, de néhány angol csoportja még ma is az angolszász mértékegységekkel számol. Ennek köszönhetően egyes projektek mindkét rendszert alkalmazzák, például a nemzetközi űrállomáson (ISS) is egyaránt használnak angolszász és metrikus mértékegységeket.
Tapssal fogadták
Az űrhivatal döntése azokat a hibákat is kiküszöböli, amelyek a két rendszer együttes alkalmazásából korábban adódtak. A legemlékezetesebb ilyen baki a Mars Climate Orbiter (MCO) nevű űrszonda 1999-es megsemmisülését okozta. A 125 millió dolláros szerkezet, aminek a Mars klímáját kellett volna tanulmányoznia, azért veszett oda, mert a NASA két fejlesztőcsoportja különböző mértékegységeket használt. A szonda ahelyett, hogy 150 kilométerre közelítette volna meg a vörös bolygó felszínét, csak 60 kilométernyi távolságot tartott, és elégett.
A mostani döntés kiküszöböli a fentihez hasonló malőröket. "Amikor az egyik ülésünkön bejelentettük, hogy határoztunk, a többi űrügynökség képviselői tapsolni kezdtek" - nyilatkozta a Space.comnak Jeff Volosin, az amerikai űrhivatal egyik vezető fejlesztője. "Azt hiszem, ők eddig kissé makacsnak tartották a NASA-t, ezért is volt fontos, hogy megtegyük ezt a gesztust."

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb gyomrost kapott Magyarország, egy helyben toporog a gazdaság
Ismét bekopogtatott a technikai recesszió.
április 30., 08:30
- Külföld
A brit légierő is beszállt a jemeni húszi lázadók elleni küzdelembe
Közös akciót hajtottak végre az amerikaiakkal.
április 30., 07:53
- Külföld
Az amerikaiak többsége „veszélyes diktátornak” látja Donald Trumpot
A megkérdezettek szerint korlátozni kell hatalmát, mielőtt elpusztítja az amerikai demokráciát.
április 30., 07:41
- FOMO
Triplázott a TheVR, és Dancsó Péter is visszatért: ők a legértékesebb magyar influenszerek
Az élen nem történt változás, de törnek fel a TikTok-tartalomgyártók.
április 30., 08:08
- Gazdaság
Az Amazon vámfeltüntetési terve kiverte a biztosítékot a Fehér Házban
Nyomás alatt van a Trump-adminisztráció.
április 30., 08:54
- Külföld
Őrizetbe vettek egy 16 éves fiút, aki felelős lehet a svédországi lövöldözésért
A boszorkányhiedelmekkel kapcsolatos ünnepség miatt történhetett a támadás.
április 30., 07:52
- Kosárlabda
Innen még talán senki sem vesztett el egy megnyert meccset
Nincs az az előny manapság, ami behozhatatlan lenne.
április 30., 07:14
- Külföld
Rejtélyes jelek jelentek meg Trump gyűlésén, alkotmányellenes lépésben bízhatnak a hívei
Az amerikai államfő elnökségének 100. napján kijelentette: „Semmi sem állíthat meg!”
április 30., 08:12
- Sport
Elképesztő menetelés, amatőr játékos nyerte meg a sznúker-világbajnokságot
A 28 éves játékos lett a sportág első kínai világbajnoka.
1 órája
- Külföld
Egyiptomba látogatott Kövér László
A magyar–egyiptomi kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt.
április 30., 09:19
- FOMO
Magyar nő segíthette az indiai titkosszolgálatot, hogy elfogják a milliárdos gyémántkereskedőt
Az ország történetének legnagyobb lopásának fő vádlottját egy romantikus vacsoráról vitték el.
április 30., 05:47
- Belföld
Publicus Intézet: a magyarok többsége a Fidesz vereségének örülne a következő választáson
Felmérésük alapján négypárti parlamentre számítanak az elemzők.
április 30., 09:12
- Külföld
Nepál radikálisan korlátozná az Everest-engedélyeket
A „Halálzóna” után következik a túlzsúfoltsági válság.
április 30., 07:08
- Világjátszma
Elfogyott Trump türelme, sorsdöntő napok jönnek Ukrajnában
Az Egyesült Államok előtt három lehetséges út áll, de egyik sem kecsegtető.
április 30., 05:44
- Bringa
Hatalmas fesztivál van készülőben Budapesten
Világsztárok érkeznek Magyarországra.
április 30., 05:42
- Tech-Tudomány
Májustól ismét magyar utakon járnak a Google Street View autói
Budapest mellett Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs környékén is kiszúrhatja őket.
április 30., 07:10
- Futball
Ancelotti mégsem megy Brazíliába, futballedző még nem kapott ekkora ajánlatot, mint az olasz legenda
Nehéz ellenállni nettó 50 millió euró csábításának.
április 30., 06:58
- Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, azonnal reagáltak a GDP-adatokra
A korábban meghirdetett 100 új gyár programot 150-re bővítik.
április 30., 09:05
- Külföld
Valami történt, az utolsó pillanatban összeomlottak az amerikai–ukrán tárgyalások
április 30., 06:01
- Belföld
Veszélyhelyzeti kormányrendeletekkel kapcsolatos törvényjavaslatot tárgyal a parlament
De szó lesz a falugondokról, kutatásról és a tb-kiskönyv megszüntetéséről is.
április 30., 06:16
- Belföld
Orbán Balázs összecsapott a Facebookon a Vidéki prókátorral
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ez egy tökéletes látlelet az ellenzék 2025-ös állapotáról.
április 30., 06:47
- Gazdaság
Négy régió, kétezer vállalkozás: óriástámogatás indul májusban
Óriástámogatás indul májusban.
április 30., 05:55
- Belföld
Együttműködik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem a bölcsészképzések fenntartásáért
A két bölcsészkar egymástól pár utcányira található.
április 30., 06:06
- Külföld
Kínai kémbotrány a német szélsőjobboldalon – vádat emeltek az AfD-s politikus asszisztense ellen
Az Európai Parlament titkait szivárogtatták ki.
április 30., 06:10
- Belföld
Fagyközeli hajnalok, nyárias délutánok – 20 fokos hőingás várható szerdán
A nap második felében akár 27 fok is lehet.
április 30., 06:03
- Stenk
Elton John már a halálra készül, azt kéri, a csillagok között szórják szét
Könnyű neki, mert hisz az angyalokban.
április 30., 05:58
- Belföld
Előállították a rendőrök az RTL egykori sztárját, miután összeszólalkozott két külföldivel
A színész-műsorvezető pénzbüntetésre számíthat.
április 30., 06:48
- Külföld
Hivatásos szájról olvasó fejtette meg, hogyan alázta meg Macront Trump
A harmadik államfőt hívatlan vendégnek tartották.
április 30., 06:30
- Külföld
Több százezer ember maradt áram nélkül az Egyesült Államokban
Pennsylvania államot érintette leginkább a viharok okozta áramkimaradás.
április 30., 07:26