
Megvágták a NASA költségvetését
A Fehér Ház bemutatta az amerikai űrkutatási hivatal 2013-as költségvetési tervezetét, amit általános felháborodással fogadtak a NASA környékén. A világ vezető űrügynöksége 17,7 milliárd dollárból gazdálkodhat, ami jóval kevesebb, mint az előző évi büdzsé, és az érintettek szerint értelmetlenül vágtak el fontos programokat a források megvonásával. A NASA egyik magas rangú vezetője, Ed Weiler fel is mondott a megszorítások elleni tiltakozásul.
Az új költségvetés legnagyobb nyertese az űrhajózással foglalkozó magáncégeket támogató, velük együttműködő program, ami a tavalyi 400 milliós büdzsé dupláját kapja idén. A privát űrcégek előtérbe helyezése a Hold-program leállítása mellett Obama űrprogramjának központi eleme a kezdetek óta, és hosszú távon minden szakértő szerint megtérül. Harminc százalékkal csökken viszont az űrhivatal oktatásra, egyetemek támogatására fordítható pénze, ami előtt ugyanezek a szakértők értetlenül állnak.
A másik nagy nyertes a Hubble űrtávcső utódjának tervezett JWST (James Webb űrteleszkóp), ami 109 millió dollárt kap, hogy felpörögjön kicsit a projekt, és az eszköz elkészüljön a 2018-ra tervezett pályára állításig.
Komoly megszorítás éri viszont a Mars-programot, ami a tavalyi 1,5 milliárdos támogatásának közel 40 százalékát elveszíti. A program eddig is késésekkel és költségtúllépésekkel küszködött (legjobb példa erre az éppen a Mars felé tartó Curiosity robot), de a mostani forrásmegvonással a szakemberek szerint vegetálásra kényszerül. Az űrkutatók azzal érvelnek, hogy a NASA a teljes szövetségi költségvetésnek kevesebb mint egy százalékát viszi el, és ha a válság miatt megszorításokra van szükség, bőven lenne máshonnan elvonni pénzt a tudomány helyett. A Discover magazin csillagász-bloggere kiszámolta, hogy az iraki és afganisztáni háború egyetlen napi költségéből bőven fedezni lehetne a Mars-program mostani forrásmegvonásait.
A költségvetés számai még nincsenek kőbe vésve, egyelőre ez csak a tervezet, amit az elnök a kongresszus elé benyújt. Az elmúlt években a szenátorok általában az eredeti költségvetés további szigorítását szavazták meg.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Brand and Content
Játékos személyiségteszt: miről árulkodnak szalámi fogyasztási szokásai?
A szalámit mindenki szereti. Van aki vékonyan szeli, más pedig vastagon. Van, aki reggelire eszi, míg mások vacsorára. Lehet fogyasztani sajttal, paradicsommal vagy akár magában. De következik ebből bármi a személyiségünkre nézve?
3 órája
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31