
- Tudomány
- Ma Is Tanultam Valamit
- tizenegyes rúgás
- büntetőpárbaj
- futball
- tudomány
- pszichológia
- szerencsejátékosok tévedése
Bohózat szülte a tizenegyespárbajt, de nem lutri, tudomány van mögötte
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Julius Caesar utolsó leheletét lélegezzük be mind
- Háromszor is perceken múlott, hogy kitör az atomháború, nagy mázlink volt
- Sirályok vérét itta a tengeren sodródó világrekorder hajótörött
- 100 évet kellett várni rá – vajon megtalálták már az összes fáraó sírját?
- Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én
Drámát hozott a liverpooli éjszaka kedden, amikor a végső győzelemre is esélyesnek gondolt Liverpool a rendes játékidő 1–0-s elvesztése után büntetőpárbajra kényszerült a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján. Amit Darwin Núnez és Curtis Jones elhibázott lövésével elbukott. „Micsoda pech!” – mondhatják a Liverpool-szurkolók. De tényleg balszerencséről van szó?
Amióta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 1891. június 2-án Glasgow-ban gondolt egy nagyot, és bevezette a büntetőrúgást, évszázados izgalmakat, csalódást és örömet okoztak ezek a feszült szituációk. A 11-es ugyanis kívülről nézve teljes lutrinak tűnik, sokszor a legnagyobb sztárok képtelenek 7,32 × 2,44 méteres területre belőni a 120 kilométer per órás sebességgel megrúgott labdát egy véletlenszerűen (?) valamelyik irányba elvetődő kapus mellett.

A statisztikák azt mutatják, hogy a büntetőrúgások 70-75 százalékában rezeg a háló, azaz nagyjából négyből három bemegy. A büntetőpárbaj pedig csúcsra járatja ezt a kapus és lövők közötti amúgy is esélyegyenlőtlen szituációt. Ezért is szól úgy a mondás, hogy „tizenegyest csak rosszul lehet rúgni, és védeni nem lehet”. Na de igaz ez?
Kutatók a fejüket csóválják, mivel szentül meg vannak győződve arról, hogy a tizenegyespárbajban a kapus és a lövő nem a „sorsnak”, a „szerencsének” vagy bármilyen felső erőnek van kiszolgáltatva. Vannak ugyanis bizonyított törvényszerűségek és előre kalkulálható viselkedési minták, amiket ki lehet használni büntetőpárbaj esetén.
A kapu egyharmada mindig védtelen
Ilyen például a kapus vetődési hatósugara, tartománya („diving envelope”), ami a kapu körülbelül 70 százalékát fedi csak le. Mindez azt jelenti, hogy alapból érdemes a maradék 30 százalékot megcélozni. Részletes tanulmányok kimutatták, hogy a
hatósugaron belül 50 százalékos, azon kívül 80 százalékos a siker.
1997 óta azonban a kapusoknak nem kell mozdulatlanul maradniuk a kapu közepén a labda elrúgásáig, saját vonaluk mentén mozoghatnak, ami alaposan megváltoztatta a kapus hatótávolságának statikus jellegét. Igaz, amíg oldalra mozdulva jobban lefedik az egyik sarkot, addig kinyitják a másikat. Arról nem is beszélve, hogy az kapus mozgásának iránya is nagy lehetőség a lövőnek, ha dafke a másik irányt veszi célba.

Rendre tévednek a kapusok
A másik kihasználható előny a kapusok pszichológiai tévedése, eredeti nevén a szerencsejátékosok téveszméje. Ennek lényege, hogy egy ismétlődő sorozatnál hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a következő más lesz. Minél többször gurítanak egymás után feketét a rulettkeréken, úgy hajlunk egyre inkább a pirosat megtenni. A kapusok pedig hasonlóan viselkednek egy büntetőpárbajban. Minél többször rúgnak az ellenfél játékosai egymást követően, rendre a kapu bal széle felé, úgy fog nagyobb valószínűséggel jobbra vetődni a következő lövésnél.
Röviden: erősen függ az előző rúgások irányától, hogy merre ugranak a kapusok a büntetőpárbajok alatt.
Ha tisztában vannak a lövők ezzel a pszichés jelenséggel, akkor érdemes csak azért is ugyanabba az irányba rúgni a labdát, mint előtte a csapattársak. Egy 36 év vb- és Eb-mérkőzéseinek 37 büntetőpárbaját vizsgáló kutatás szerint azonban a játékosok egyáltalán nem használják ki ezt az előnyt.
Na és mi van a szemkontaktussal?
Az Exeteri Egyetem kutatói rettentő kíváncsiak voltak arra, miért veszít Anglia rendszeresen a büntetőpárbajokban. Meglepve tapasztalták, hogy ha a focisták szorongva, idegesen lépnek a labdához,
lényegesen korábban és hosszabb ideig néznek a kapusra,
így valószínűbb, hogy a játékos a kapusra összpontosít, ezért az esetek többségében középre lő.
Ha tudnak erről, nagy lehetőség lehet ez a kapusoknak. Húsz százalékkal nagyobb eséllyel védték ki ugyanis a szemező-szorongó játékosok lövését. Megfordítva: aki nem aggódott tizenegyesrúgáskor, 20 százalékkal eredményesebbnek bizonyult. A kapusok nem kaptak semmilyen jelet, fogódzót. Ha szerencséje van, akkor a lövő lehetséges hibáira, például kapufára, mellé-vagy fölélövésre koncentrál, és olyan pszichés nyomás alá helyezi magát, ami kimutathatóan rontja a gólszerzés esélyét. Általában is igaz az örök érvényű tapasztalat: a kognitív szorongás többnyire gyengébb teljesítményhez vezet.
Bohózat szülte a 11-est
A tizenegyest 1891. február 14-én találták fel Angliában, amikor a Notts County és a Stoke City közötti FA-kupa-negyeddöntő utolsó percében a County védője kézzel állította meg a gólvonalon lövést. A Stoke a kezezésért a gólvonaltól alig egy centiméterre kapott szabadrúgást, a kapus pedig, ahogy az akkoriban teljesen szabályos volt, közvetlenül a labda elé állt. A Stoke játékosa nem tudott mást tenni, mint egyenesen a kapus felé rúgni, aki parádés körülmények között blokkolta az egycentis lövését.
Egy másik eredetmagyarázat szerint az értelmi szerző az ír Millford FC kapusa, civilben textilgyáros, bizonyos William McCrum volt, mert nagyon elege lett abból, hogy a védők szándékosan felrúgják a támadóikat a kapu közelében. Szúrta a szemét az is, hogy vész esetén sokszor kézzel öklözték ki a labdát a védők a gólvonal elől. A efféle párcentis szabadrúgások pedig mindig bohózatba fulladtak.
Sokan feltették már a kérdést: miért éppen 12 yardról (10,97 méterről) kell büntetni az eredeti szabály szerint? A válasz prózai, mint egy tizenegyes: azért, mert így döntött a szövetség 1891-ben. Angliában nincs minden játékszabálynak visszakövethető, precíz oka. Hagyomány, és kész. Talán az lehet a magyarázata a szinte reménytelenül közeli 11 méternek, hogy átlagosan 10 büntetőrúgásból 7 bemegy, ami a kockázat, a jutalom és a dráma remek keveréke. Ennek ellenére a 11 méterről és az egész 11-es-szabály értelméről sokan elgondolkodtak már.


Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM

Rovataink a Facebookon