
Így indult a brit invázió Amerikában
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Julius Caesar utolsó leheletét lélegezzük be mind
- Háromszor is perceken múlott, hogy kitör az atomháború, nagy mázlink volt
- Sirályok vérét itta a tengeren sodródó világrekorder hajótörött
- 100 évet kellett várni rá – vajon megtalálták már az összes fáraó sírját?
- Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én
Azt hihetnénk, a hatvanas évek amerikai könnyűzenéje jól elvolt magában, hiszen a rádióból dübörgött Elvis, a The Ronettes, Otis Redding, 1964-ben azonban a zenei szcéna felbolydult, mert megjelent egy brit banda.

Mikor mindenki kedvenc elnökét, Kennedyt 1963-ban lelőtték, az amerikai társadalom magába zuhant. Szinte fel sem tudták fogni, mi történt, világuk szétesett, és ebbe a mély depresszióba érkezett 4 huszonéves Liverpoolból. 1964-ben alig 1,5 évvel vagyunk első kislemezük, a Love Me Do megjelenése után, de a brit sajtó már jól prognosztizált Beatle-mániáról írt, ekkor látták őket egy londoni koncerten az The Ed Sullivan Show munkatársai, és megegyeztek az amerikai turnéban a menedzserrel, Brian Epsteinnel. Az első, február 9-ei fellépésük volt a brit pop inváziójának origója a tengerentúlon.
73 millió nézőt ültetett a képernyők elé, mikor Paul McCartney, George Harrison, John Lennon és Ringo Starr kicsit dalolászni kezdett a The Ed Sullivan Show-ban. Ez óriási szám, még ma is az lenne, nemhogy akkor, amikor a televízió nem is alapbútor minden lakásban. Ha mégis, kis fekete-fehér készülék volt gyenge hangminőséggel, zavaros képpel. Ilyen lehetett a Leonard Bernstein családban is, ahol Jamie, a zeneszerző-karmester legidősebb lánya begurította az étkezőbe a készüléket, hogy szent családi vacsora ide vagy oda, le ne maradjon a The Beatlesről. A hatvanas évek (zeneileg) egyik legmeghatározóbb családjáról van szó, Bernstein ugyan teljesen más stílus sztárja, de ő is azt gondolta,
nem lehet csupán generációs felsőbbrendűségből és nyakkendős konzervatívizmusból elutasítani a brit fiúkat.
Mert sok 30 évesnél idősebb amerikai ódzkodott ettől az új stílustól, a parókának tűnő lógó bozonttól, a „rángatózó tánctól”, a romantikus szövegektől.
Borúra derű
Amerikában egész mást jelentett ez a turné és a fellépések, mint a brit őshazában, pont a sokkoló elnökgyilkosságot követő gyász miatt. Ahogy az elnök édesanyja is megfogalmazta fia temetésén:
Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel – hogy megóvja magát – szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad.
A seb ott tátongott az amerikai társadalom szívén, amikor a gyilkosság után 3 hónappal a zenekar megérkezett. A fiatalok ki voltak éhezve valami jóra, vidámra, könnyedre, boldogra, és ezt a 4 gombafejű tökéletesen megtestesítette, úgyhogy a szellem kiszabadult a palackból, és elindult a sikítozó, hisztérikus őrület.

A hatvanas évek rasszista amerikai társadalmában a színes bőrűek azonban nem voltak egyértelműen a brit beat rajongói. Korabeli dokumentumfelvételekből tudjuk, hogy be sem merték vallani szüleik füle hallatára, ha mégis. De a legtöbben a Miles Davis Quintetre esküdtek. Nem lehetett az elnyomó fehérek zenéjéért rajongani, hogy is lehetett volna?
Amerika is bekapta tehát a gombafejű mézesmadzagot, nem csak mert „helyesek voltak”, jó zenét játszottak, de azért is, mert minden porcikájukból áradt a brit humor, a lágyság, a kedvesség. Ez kellett akkor nagyon a deprimált amerikaiaknak, akiknek Elvis már „öreg volt”, a többiek túl komolyak vagy kemények.
A The Beatles áttörte a falat, az amerikai slágerlistákat február 1-től május 2-ig vezette, ezután beindult az azóta is „brit inváziónak” tartott zenei hullám, mikor a brit zenekarok már nemcsak otthon, hanem az Újvilágban is óriási sikereket arattak. Ilyen volt a Gerry & The Pacemakers, a Herman's Hermits, a Hollies vagy a Dave Clark Five, a Manfred Mann, a Rolling Stones, a Kinks, a Yardbirds és Peter and Gordon. A második brit invázióra a 80-as évekig kell várni, amikor a korai MTV korszakában a klipek újszerűsége – főleg a Duran Durané – taglózta le az amerikaiakat. De ez már egy másik történet.

Az oldalról ajánljuk
- Brand and Content
Tudta, hogy a maradék pizzából vagy párizsiból elektromos áram is lehet?
A lakossági konyhai élelmiszer- és zöldhulladék gyűjtése egyre több helyen elérhető, de mitől lesz értékes a maradék élelmiszer? És hogy lehet mindebből egy paksi atomerőmű termeléséhez mérhető energiaforrás?
1 órája
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
Rovataink a Facebookon