
Pucér földlakókat küldtek az űrbe
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Julius Caesar utolsó leheletét lélegezzük be mind
- Háromszor is perceken múlott, hogy kitör az atomháború, nagy mázlink volt
- Sirályok vérét itta a tengeren sodródó világrekorder hajótörött
- 100 évet kellett várni rá – vajon megtalálták már az összes fáraó sírját?
- Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én
A történészek legnagyobb döbbenetére a hágai Binnenhof parlament épületénél néhány hete a felújítási munkálatok során egy 99 éves időkapszulára bukkantak II. Vilmos király szobra alatt. A kapszula a szobor alapját tartó két fal közé volt beékelve, hogy majdnem száz évig várjon felfedezőjére. Jan van Zanen polgármester fehér kesztyűben, ünnepélyes keretek között nyitotta ki és tárta a nyilvánosság elé a régi verseket, leveleket és könyveket tartalmazó kapszulát. Az egyik legfontosabb dokumentum az a három részes francia nyelvű leírás volt a neves hadtörténész, Franςois de Bas tollából, ami II. Vilmos király Napóleon elleni csatáiról szólt. De Bas nagy hangsúlyt fektetett az 1815-ös waterlooi csatára, és a masszív holland ellenállásra Napóleonnal szemben.
E rendkívüli lelet előkerülése felbolygatta a várost, most a képviselő-testület azt tervezi, hogy folytatja a hagyományt egy új időkapszula létrehozásával, amikor II. Vilmos király szobrát lecserélik. Erre valószínűleg még idén sor kerül, ezért Jan Van Zanen hágai polgármester felkérte a városlakókat, hogy ők is ötleteljenek a kapszula tartalmán, az már biztos, hogy kerülnek bele képek a felújításról, és egy érme.
Az idő áthidalása
Észak-Amerika délnyugati fennsíkjain éltek és élnek a hopi indiánok, az egyik legismertebb bennszülött indián törzs, akiknek nincs szavuk az időre, szerintük ugyanis nem létezik lineárisan múlt, jelen és jövő, ezek körkörösen és egymás mellett léteznek. Ezért mondta Einstein, hogy nekik a legkönnyebb felfogni a relativitáselméletet. Lehet, viszont az időkapszula-kalandból kimaradnak, pedig milyen izgalmas és romantikus a jövőre hagyni néhány jól kiválasztott emléket.
Az időkapszulák azzal, hogy közvetlen kapcsolatot létesítenek a történelemmel, lassításra és elmélkedésre késztetnek, ráébreszthetnek, hogy a nehezen megfogható múltban mi foglalkoztatta az embereket. Az ötlet egyszerű: gyűjts össze különféle, az időt jelképező tárgyakat, tedd bele valamibe, amit eldugsz valahova, és határozd meg, unokáid, ükunokáid vagy Köbüki nyithatja-e ki, vagyis mikor legyen a feltárás.
Kisebb csalódások
A legrégibb időkapszula a Massachusetts State House Time Capsule, amit 1795-ben zártak le. A Massachusetts State House építése során Samuel Adams kormányzó, Paul Revere és William Scollay ezredes helyezte el a 35 tárgyat tartalmazó sárgaréz tárolót. Érmék, újságok és különféle dokumentumok lapultak benne. Az érmék között több félcentes darab is szerepelt, amelyeket az 1790-es években vertek, az újságokból pedig a korabeli eseményekbe pillanthattunk bele, például III. György király haláláról és IV. György király megkoronázásáról olvashatunk.
Van, amikor az időkapszula kinyitását óriási várakozás előzi meg, de a ceremónia csalódásba torkollik. Ez történt a 2012-es norvég Otta város titokzatos csomagjával: 1912-ben zárták le a Kan aabnes i 2012 felirattal a külsején, vagyis 2012-ben felnyitandó. Az ottaiak 100 éven keresztül visszafogták magukat, ellenálltak a kísértésnek, mert 1912-ben az akkori polgármester, Johan Nygaard a kinyitásra vonatkozó feltétellel lepecsételte a dobozt. Mikor végre kinyithatták, csupán az Egyesült Államokból érkezett leveleket, pénzügyi beszámolókat és újságokat találtak. A felnyitás, amit a kringeni csata 400. évfordulójára időzítettek, jelentős esemény volt az ottaiak számára, de mindenki csalódottan ment haza.
A Pioneer Plaques két kapszulából állt, végcéljuk az űr volt, az elsőt 1972-ben, a másodikat egy évvel később lőtték fel, hogy információkat közvetítsenek az emberiségről és a Földről egy esetleges földönkívüli intelligenciának. Az ötletgazdák sem akárkik, művészek és tudósok mellett Carl Sagan csillagász és felesége, Linda Salzman Sagan. Ezek a táblák arannyal bevont alumíniumból készültek, és a Naprendszert mutatták be egy ábrán a szállítást végző űrszondák, a Pioneer 10 és Pioneer 11 útvonalát követve. A táblákon egy férfi és egy nő is látható, akik egymás mellett állnak, és pucéran integetnek a potenciális megtalálónak.
Ilyen barátságosak a nudista földlakók!
Öt évre rá egy újabb kapszulát lőttek az űrbe a NASA részéről, ebben már hagyták a meztelenkedést, viszont hang- és képfelvételeket vitt az életünkről, a természetből.
Alaszkában, Juneau–ban is találunk egy szoba-időkapszulát, amit 1994-ben zártak le, és a helyi lakosok összeadott emléktárgyait tartalmazza. Kívülről most is megtekinthető, de majd 70 év múlva kerül sor a hivatalos nyitásra. Az üvegfalú helyiségbe bekukkantva iskolások leveleit, fényképeket, kitűzőket, éttermek menüsorait, de még olyan, a kilencvenes években ikonikus tárgyakat is láthatunk, mint a Wonderbra melltartó, a Sony Walkman, vagy egy Barbie baba.
Érmék és levelek
Időkapszulákból mi sem állunk rosszul, legutóbb decemberben kelt szárnyra a hír, hogy elrejtettek egyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban, de tavaly a Békés vármegyei Eleken is találtak a templom felújításakor. Ebben Kramp János eleki esperes-plébános az időkapszulába rejtett, 1901-ben kelt levélben azt írta, a kapszulát rejtő rézgolyó és kereszt 1904. október 19-én került a helyére gróf Wenckheim Frigyes, gróf Wenckheim Géza és gróf Wenckheim Dénes, az Eleki Római Katolikus Egyház kegyurai költségén.
A Selmecbányai járásban levő Szentantalban Tomáš Lupták restaurátor egy Szent Vendel-szobor felújítása során időkapszulát talált, derült ki január elsején. A kapszula nyolc értékes rézkrajcárt tartalmazott Ferenc József császár uralkodása idejéből. Az érmék keletkezésének kora pontosan meghatározható, 1862 körül készültek, az Osztrák–Magyar Monarchia idején. Közülük kettőt Bécsben, kettőt Belgrádban, a többit Körmöcbányán verték.
Szenzációs leletre bukkantak másfél éve a Tolna vármegyei Murga evangélikus templomában is. A felújítás során egy lefalazott kis fülkében megtalálták azt az emlékkövet, mely az átadáskor, 1796-ban készült. Maga a kő egy kinyitható ládika, amiben korabeli pénzérmék és papirusztekercs lapult – klasszikus időkapszula.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Brand and Content
Játékos személyiségteszt: miről árulkodnak szalámi fogyasztási szokásai?
A szalámit mindenki szereti. Van aki vékonyan szeli, más pedig vastagon. Van, aki reggelire eszi, míg mások vacsorára. Lehet fogyasztani sajttal, paradicsommal vagy akár magában. De következik ebből bármi a személyiségünkre nézve?
1 órája
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
Rovataink a Facebookon