
Esőgyárat is bevetettek már háborúban
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Julius Caesar utolsó leheletét lélegezzük be mind
- Háromszor is perceken múlott, hogy kitör az atomháború, nagy mázlink volt
- Sirályok vérét itta a tengeren sodródó világrekorder hajótörött
- 100 évet kellett várni rá – vajon megtalálták már az összes fáraó sírját?
- Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én
Vietnamba november és április között érdemes ellátogatni nyaralni, mert a többi hónapban elviselhetetlenül sok eső esik. A 32 Celsius-fokos hőmérséklettel még nem lenne gond, de ehhez 90 százalékos páratartalom társul. A monszun a hétköznapi életben annyit jelent, hogy amikor nem esik az eső, akkor is azonnal csatakosra ázik az ember ruhája, mert ahogy a légkondicionált helyiségből kilép a fülledt levegőre, a pára lecsapódik az alacsonyabb hőmérsékletű bőrfelületen.
A húsz éven át tartó vietnami háborúban persze nem kérték ki az utazási irodák véleményét az időjárásról, hiszen nem nyaralni mentek, az Egyesült Államok hadserege pedig megpróbálta a saját javára fordítani a monszunhatást.

Az öt éven át zajló Popeye-hadművelet lényege az volt, hogy esőképzéssel meghosszabbítsák a monszun idejét. A Pentagon azt akarta elérni, hogy a monszun hagyományos időszakán túl is az esőtől puhák maradjanak az utak, hogy a fegyverszállító súlyos teherautók könnyebben elakadjanak, nőjön a földcsuszamlások veszélye, az elárasztott folyók elmossák a gázlókat. Három C-130 Hercules és két F-4C Phantom repülőgépről szórtak ezüstjodidot és ólomjodidot a felhőkre, hogy elősegítsék a csapadékképződést. A végső cél nyilvánvalóan az lett volna, hogy az Egyesült Államok megnyerje a háborút a kommunista hatalmakkal, a Kína és a Szovjetunió által támogatott északiakkal szemben.

Amikor az USA hadserege 1966 őszén elkezdett kísérletezni a mesterséges esőcsinálással, már nyolcezer amerikai katona meghalt a konfliktusban. A műveletet élesben 1967 márciusában kezdték el, és évente 3,6 millió dollárt költöttek el az amerikai adófizetők pénzéből esőcsinálásra. Mai árfolyamon ez 23 millió dollárt ér. A Popey-hadművelet sikerét elég nehéz lett volna kimutatni, de a feljegyzések szerint érezhető volt az ázott talaj hátráltató hatása. Az USA győzelme azonban elmaradt, az időjárás manipulálásának eredményeiről és úgy általában a vietnámi háborúról pedig egyetlen lényeges számot kell megjegyezni: a háború végére 58 ezerre nőtt az amerikai áldozatok száma.
A Popeye aktái szigorúan titkosak voltak, így sokáig csak mendemondák voltak a műveletekről, ám 1974-ben feloldották a titkosítást. Miután minden kiderült az amerikai műveletről, éppen az időjárás manipulálását feltaláló, kifejlesztő és kihasználó Egyesült Államok kezdeményezésére született meg az ENSZ 1976-os nemzetközi egyezménye, amely háborúban tiltja a környezet módosítását, legyen az esőcsinálás, földrengés vagy szökőár okozása, az óceáni áramlatok megváltoztatása, vagy esetleg az ózonréteg és az ionoszféra állapotának módosítása.
Fehér karácsony és globális felmelegedés
Amikor Vincent Schaefer, a General Electric munkatársa rájött, hogy apró részecskékkel esőt vagy havazást lehet indítani, ezzel kapcsolatban igencsak megosztott volt a közvélemény. Egyesek örültek az örökké fehér karácsony lehetőségének, mások már akkor is a lehetséges veszélyekre figyelmeztettek. Hiszen ha ráveszik a felhőket, hogy egy adott helyen essen, azzal igazából más területtől veszik el az adott csapadékmennyiséget.

Mindezek ellenére világszerte alkalmazzák a módszert, amit békeidőben semmi sem tilt. Kaliforniától egészen Kínáig több milliárd tonna eső emberi beavatkozás miatt esik le. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez a sok helyi beavatkozás mindent egybevéve mekkora hatású lehet, mennyiben befolyásolják a globális klímaváltozást. Nehéz erre választ adni, amíg az időjárás módosításait senki sem tudja monitorozni. Akár az is előfordulhat, hogy egyes országok titokban mégiscsak olyan változásokat érnek el, amelyekkel más országok rosszul járnak.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Belföld
Hiába romlottak a kapcsolatok, a magyarok többsége még mindig maradna az Európai Unió tagja
Még a Mi Hazánk szavazóinak a többsége is a maradás mellett szavazna.
2 perce
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
Rovataink a Facebookon