Hat náci kém, aki emlékművet kapott az USA-ban

2017.06.30. 07:33

Egy csapat villanyszerelő vágott át egy eldugott bozótoson Washington délnyugati részén 2006-ban, amikor belebotlottak egy gránitlapba, amit hat, még 1942-ben kivégzett náci kém tiszteletére készítettek . Az illegális emlékművet ráadásul egy amerikai párt állította.   

emlek
Fotó: findagrave.com

A második világháború kezdetén Adolf Hitler elhatározta, hogy megmutatja a világnak, mennyire sebezhető az USA a náci támadásokkal szemben. A terv az volt, hogy nyolc németet – két négyfős csapatot – tengeralattjáróval eljuttatnak az Egyesült Államokba, hogy ott későbbi parancsokat teljesítsenek. Az egyik csoport Jacksonville-be, a másik New Yorkba tartott.

team.gif

Mindkét csoport partot ért, bár a New York-i egységet 1942. június 13-án majdnem lefülelték, és hiába sikerült elmenekülniük, az elásott felszerelésüket – köztük négy láda TNT-t – megtalálták. Ez alapvetően komoly nehézségeket okozhatott volna, de a csoport vezetőjét, George John Dascht egyáltalán nem érdekelte: ő nem akart Hitler nevében pusztítani. Így hát felvette a kapcsolatot az FBI-jal, majd egyik társával feladták a többieket.

Négy nappal később felvette a műveletért kapott 82 ezer dollárt – mai viszonylatban egymillió dollárt –, majd elutazott Washingtonba, hogy találkozzon az FBI-ügynökökkel. Arra számított, hogy hősként fogadják, de hatalmasat tévedett.

sabo

Az FBI hírhedt igazgatója, J. Edgar Hoover megérezte a lehetőséget a dologban: Dascht és társát elfogták, az FBI pedig tudatta a világgal, hogy a szervezet leleplezett nyolc német kémet. Így ráadásul a szervezetnek lett indoka, hogy rászálljon az idegen németekre, illetve sokukat kémkedés miatt letartóztassa. Továbbá az igazságügyi minisztérium kitiltotta a német, illetve olasz borbélyokat és felszolgálókat a washingtoni hotelekből, éttermekből.

Dasch és társai viszont sokkal rosszabbul jártak. Franklin Roosevelt elnök ugyanis elrendelte, hogy a kémek ügyét a katonai bíróság tárgyalja titokban. Ennek az lett az eredménye, hogy mind a nyolc kémet elítélték: hatot augusztus 8-án villamosszékben kivégeztek, Dascht és másik áruló társát börtönbe zárták (őket később deportálták).

Ez hát a nyolc német kém története, azonban még mindig kérdés, hogy ki állított nekik emléket. Rosenstock szerint a választ az N.S.W.P.P. rövidítés jelenti, ami annyit tesz,  National Socialist White People’s Party (Nemzetiszocialista Fehér Emberek Pártja), vagy ahogyan 1960 előtt nevezték magukat: Amerikai Náci Párt. 

emlk
Fotó: findagrave.com

A párt 1983-ig működött, bár ekkorra már régen elveszítette a politikai jelentőségét. Ettől függetlenül annyi bőven kitelhetett tőlük, hogy gravíroztassanak egy 90 kilós márványtömböt. Ami egyébként komoly dilemmát okozott az amerikai szerveknek is. Egyrészt ez mégiscsak egy emlékmű, hiába illegális. Másrészt pedig mi van akkor, ha alá voltak eltemetve a német kémek? Viszont ott sem hagyhatták, mert a fehér faj felsőbbrendűségében hívők alkalmanként rituálékat tartottak a tömbnél. 

A megoldás az lett, hogy 2010-ben egy múzeumi kurátor kiemeltette a földből, és egy marylandi tárolóba került. A pontos helyét nem hozták nyilvánosságra. 

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM