
Miért tartósít a só?
Ma már nem sóval tartósítjuk a húst, ha egyszer ott a mélyhűtő is, de azért aki látott már disznóölést, az tudja, hogy nem minden fog beférni a hűtőbe. Szóval, valószínűleg azt is látta már, hogy sóval tartósítják az élelmiszereket. Ahogy egyébként tette évszázadokig az emberiség. Pont ettől ért olyan sokat a só, és nem azért, hogy jó legyen a leves fűszerezése.

Alapvetőnek vesszük, de végül is miért tartósít a só? A biológiai-kémiai alapoknak, az ozmózisnyomásnak nevezett csodás jelenségnek köszönhetően. Az ozmózis az a kémiai jelenség, amikor a különböző koncentrációjú oldatokban az oldott anyagok megpróbálják homogénen betölteni a teret.
Például, ha vesszük a vörösvérsejteket és vízbe rakjuk őket, a félig áteresztő sejtmembránnak köszönhetően a viszonylag sós környezetben lévő sejt (a vörösvérsejt belsejének sókoncentrációja nagyobb, mint a vízé, amibe beletettük) egyre több vizet fog elnyelni – egészen addig, amíg szét nem robban. Ha ugyanezt a vörösvérsejtet olyan vízbe rakjuk, amely sósabb, mint a sejt belsejében lévő folyadék, fordított folyamat játszódik le: a sejt egészen addig vizet veszt, amíg össze nem nyomódik.
Ugyanez a folyamat játszódik le a legtöbb mikrobával is. A sónak köszönhetően nehezen tudnak túlélni a húson élősködő apró lények, azaz jóval később romlik meg a hús. Minél több sót használunk, annál erősebb a hatás. A cukorral is ugyanez érhető el, gyakran használják is a só erőteljes ízének ellensúlyozására.

Emellett só és a cukor gátolják a mikrobák DNS-ét másoló enzimek működését is. A cukor pedig, ha nagyon kis arányban van jelen, tápanyag a mikrobákban, ilyenkor bizonyos mikrobák más mikrobákat gátló anyaggá alakítják egy részét.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Belföld
Szijjártó Péter: Brüsszel háborúra készül
A külügyminiszter választ követel arra, hogy miért van szükség túlélőcsomagra az európaiaknak.
9 perce
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34
Rovataink a Facebookon