
További Környezet cikkek
Az IPCC elnöke, Rajendra Pachauri jelentős, bő egy órás késéssel kezdte meg a jelentés legfontosabb eredményeit közlő, délelőtt 10-re tervezett sajtótájékoztatót. Az internetes közvetítésen is átjött a tájékoztató komor hangulata, a megszólaló szakemberek nem győzték hangsúlyozni a politikai döntéshozók felelősségét.
Hajnalig vitatkoztak
A sajtótájékoztató azért csúszott, mert az IPCC csütörtökön összeülő küldöttei nem tudtak megegyezni a dokumentum összegzéséről. A 130 ország 2500 tudósának munkájával készült, 1572 oldalas jelentést már a múlt héten véglegesítették, a 21 oldalas sommázatról viszont péntek hajnalba nyúló vita folyt. A nézeteltérések oka néhány kritikus kitétel és a szóhasználat volt. Az összesítés e sorok írásakor még nem végleges (ha az lesz, innen lehet majd letölteni), de a sajtótájékoztatót megtartották.
Az európai küldöttek kemény szavakat és kozmetikázatlan számokat szerettek volna látni, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Szaúd-Arábia viszont tompította volna a jelentés élét. Néhány küldött korábban a sajtónak nyilatkozva már kifogásolta, hogy bizonyos kritikus részeket kihagytak a dokumentum szövegéből. Erre egy újságíró is rákérdezett a sajtótájékoztatón, de Martin Parry, az IPCC elnökhelyettese válaszában alaptalannak minősítette a vádakat.
A jelentés magabiztosabb a korábbi hasonló dokumentumoknál. Az IPCC legutóbb 2001-ben közölt jelentést, azóta a számítógépes modellek is finomodtak és a klímaváltozással is több kutatócsoport foglalkozik. Bizonytalansági tényezők ugyan akadnak még, de a bizottság szerint megállapítható, hogy a természet változásait leíró mérőszámok (29 ezret tart számon az IPCC) 85 százalékának köze van a globális felmelegedéshez. "Sokkal élesebben látjuk a klímaváltozás bizonyítékait" – fogalmazott a BBC-nek Pachauri.
A szegények szomjaznak majd
A jelentés egyik legfontosabb megállapítása szerint a jégsapkák és a gleccserek olvadása miatt rövid időn belül több mint egymilliárd ember küzdhet vízhiánnyal. A Himalája, az Andok és a többi magas hegység gleccserei ugyanis természetes vízraktárként működnek: télen elraktározzák a lehulló csapadékot, nyáron vizet adnak le. A gleccserek azonban zsugorodnak, egy korábbi jelentés szerint az Alpok gleccsereinek 75 százaléka eltűnik a század végére. Ahogy a Föld jégkészlete csökken, úgy fog felborulni a vízellátás is. Tavasszal és ősszel nagy áradások várhatók, nyáron pusztító aszály, a partok mellé épült városoknak pedig árvizekre kell felkészülniük. Az IPCC szerint a bolygó vízháztartásának változása máris megfigyelhető.
A változások legjobban a szegényebb országokat fogják sújtani, mivel nekik kevés erőforrásuk van a klímaváltozás hatásainak enyhítésére. Emellett a természet is megsínyli a globális felmelegedést. A jelentés szerint ha az 1990-ben mért átlaghőmérséklet csak másfél fokkal emelkedik (a februárban kiadott első kötet ennek sokszorosát is jósolja 2100-ra), a fajok egyharmada a kihalás szélére kerül. A tengeri, a sarkköri és a tundrai állatok különösen megszenvedik ezt a folyamatot. Ezen kívül az IPCC most először támasztotta alá, hogy az óceánok savasodnak a felmelegedés következtében (ezt más tanulmányok korábban már többször leírták). A bizottság szerint a Golf-áramlat viszont nem fog leállni, így a néhány éve még valós forgatókönyvnek tűnő új európai jégkorszak szinte biztosan nem fog bekövetkezni.

A szegények szenvedni fognak
Hitleres hasonlat
Akadnak olyan, komoly tudósok által támogatott csoportok, akik azt vallják, hogy a klímaváltozást előidéző okok (széndioxid-kibocsátás, fosszilis tüzelőanyagok használata) helyett inkább a tünetek enyhítésére kellene koncentrálni. Az IPCC most kiadott kötete egyértelműen amellett foglal állást, hogy a felmelegedés fékezésével és a változásokra való felkészüléssel is törődni kell. A jelentés sorai közül az olvasható ki, hogy hosszú távon rosszul járunk, ha most csak az alkalmazkodással törődünk.
"A mostani grafikonok azt mutatják, hogy a jövő veszélyt rejt" – nyilatkozta az egyik belga küldött, Julian Vandeburie a CNN-nek. Vandeburie szerint a mostani helyzet emlékeztet az 1938-as müncheni békekonferenciára, amikor Belgiumnak és Franciának lett volna lehetősége arra, hogy szembeszálljon Hitlerrel. "Ugyanott tartunk. El kell döntenünk, hogy teszünk valamit vagy nem" – fogalmazott a küldött.
Az IPCC február elején tette közzé a jelentés első kötetét. A tanulmány nyelvhasználata erősebb volt, mint a korábbi dokumentumoké, 90 százalékos bizonyossággal állította, hogy a klímaváltozásnak emberi okai vannak. A jelentés a következő két évtizedre 0,2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedést jósol, 2100-ra pedig 1,8-4 fokos emelkedést, bár ennél rosszabb forgatókönyvek is szerepelnek a dokumentumban. A jelentésnek még két kötete lesz, a harmadikat május 4-én mutatják be Bangkokban. Ez a kötet főleg az üvegházhatású gázok visszaszorításával foglalkozik majd.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Külföld
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében
Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is fokozódik a járvány.
20 perce
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31