Előre jeleznék az etnikai konfliktusokat

Az ágens alapú társadalmi modellezés egyik úttörője, a később Nobel-díjjal jutalmazott Thomas Schelling nevű amerikai közgazdász a hetvenes években alkotta meg híres Szegregációs modelljét. Schelling akkor még ugyan egy sakktáblát és pénzérméket használt a különböző etnikai csoportok és lakóhelyeik reprezentálásához, de már ezzel a „kőkorszaki” módszerével is nagy port kavart a kísérleti társadalomtudomány művelői között.

A szegregációs modellben többféle érmét helyezünk el a négyzetrácson, mindegyik fajtából többet. Minden körben minden érménél megvizsgáljuk, hogy a közvetlen környezetében lévő nyolc darab mezőn (ha a tábla szélén van, akkor kevesebb) milyen arányban vannak a vele azonos típusúak és a tőle eltérőek. Ha az arány egy előre adott konstansnál kisebb (több eltérő típusú van), akkor az érmét átrakjuk egy olyan üres helyre, ahol ez az arány kedvezőbb (több vele azonos típusú van körülötte). A kutatók legnagyobb megdöbbenésére viszonylag alacsony konstans esetén, alig pár iteráció után kialakultak az azonos típusú érmék szigetei. Míg a különböző érmék az egyes népcsoportnak, a kialakult szigetek ez etnikai csoportok szerinti városnegyedeknek feleltethetőek meg szociológiailag.

A szegregációs modell, nem azt állítja, hogy nincs rasszizmus, és nem hárítja el a kormányzati felelőséget a nagyvárosok gettósodásának kialakulásában, csupán azt bizonyítja kísérletileg, hogy a saját csoport pozitív preferálásából is előállnak ezek a társadalmi jelenségek.

Az amerikai New England-ben található Komplex Rendszerek Intézetének munkatársai a schellingi paradigmára építve olyan modellt dolgoztak ki, mellyel a vegyes etnikai összetételű országokban a nemzetiségek közötti zavargásokat, fegyveres összecsapásokat próbálták előre jelezni, adta hírül a Science nevű tudomános folyóirat. Bar-Yam és kollégái abból indultak ki, hogy azokon a területeken, ahol homogén etnikai foltok jönnek létre, az adott csoport igényt tart arra, hogy egy bizonyos nagyságú környezetében, - a közterületeken, intézményekben - az ő kulturális, vallási szokásai érvényesüljenek. Ha ily módon konfliktus alakul ki két etnikum között egy bizonyos idő után ez erőszakká fajul, és az erőszak következtében a kisebb csoport tagjai elvándorolnak a legközelebbi olyan településre, ahol ők vannak többségben. Az összecsapások után bekövetkező menekült áramlás felborítja az etnikai viszonyokat, ami újabb zavargásokat szül, és így újabb menekültáradatot eredményez, és így tovább.

Az ilyen módon létrehozott dinamikus rendszer paramétereit a kutatók megpróbálták úgy beállítani, hogy a kilencvenes évek elején végzett jugoszláv népszámlálás adatai alapján pontosan megjósolja, milyen településeken voltak nagyobb összecsapások a különböző etnikai csoportok között.

A társadalmi modell egyik legfontosabb tanulsága a kutatók szerint az, hogy mind a szegregáció, azaz az etnikai alapú teljes elkülönülés, mind a multikulturális együttélés stabil állapot. Egyik esetben sem konfrontálódnak a különböző csoportok. Az előbbi esetben teljesen mértékben megvalósulnak a csoportok kulturális elvárásai, az utóbbi esetben minden népcsoport tisztában van vele, hogy nem tarthat igényt arra, hogy az iskolákban, kórházakban és egyéb közintézményekben az ő hagyományaik érvényesüljenek kizárólagosan. Amikor az etnikai arányok nem kiegyensúlyozottak, vannak homogén csoportok, de ezek sem nem túl kicsik, sem nem elég nagyok, akkor jönnek létre konfliktusok.

A modellt lefuttatták az indiai népcsoportok földrajzi eloszlásán is. A program segítségével előre jelzett és a valójában bekövetkezett villongások közötti korreláció közel száz százalékos (99,8) volt. Bar Yam felhívja a figyelmet arra, hogy modelljük nem azt bizonyítja, hogy a konfliktusok kizárólag az általuk feltárt okokra vezethetőek vissza. Viszont azok a szabályok, melyre szimulációjukat alapozták nagy valószínűséggel szerepet játszanak a valós társadalmi feszültségek kialakulásában is.