
Egyre csak terjed az alattomos fegyver, a hangágyút már a fél világ használja

További Tudomány cikkek
Először tagadták, majd Ivan Dacsics szerb belügyminiszter a napokban bevallotta, hogy mégis rendelkeznek hangágyúkkal, hozzátéve, hogy az eszközöket nem vetették be a százezer fősnél is nagyobbra becsült belgrádi tüntetések alatt.
Ezzel szemben tüntetők, sőt katonai szakértők is állítják, hogy március 15-én, szombaton egy félelmetes, egyre erősödő, elviselhetetlen sípoló hang szólalt meg éppen akkor, amikor a tömeg tizenöt perces néma csenddel emlékezett meg a 2024. november elején leomlott újvidéki vasútállomás 15 áldozatáról.
A videók tanúsága szerint a tömeg pánikszerűen kettévált, és szétfutott a rakétához hasonló, süvítő robajjal érkező hangnyomás útjából.
Beszámolók szerint a tüntetők szédülésre, fejfájásra, fülzúgásra és hányingerre panaszkodtak, közülük sokan még órákkal később is szorongtak, és nem hallottak rendesen.
Habár sok minden utal rá, egyelőre mégsem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy hangágyút vetett volna be a szerb rendőrség, de az biztos, hogy az eszköz használata nem új keletű, és legalább száz ország beszerzett már hasonló „nagy hatótávolságú akusztikus eszközt”, azaz LRAD-t.
Hipererős hangosbemondónak indult...
A hangágyú születése a USS Cole hadihajó elleni merénylethez kapcsolódik, amikor a Jemen fővárosában, Ádenben horgonyzó amerikai rakétarombolót öngyilkos Al-Kaida-merénylők támadták meg még 2000. október 12-én. Egy kis csónakkal érték el a csatahajót, oldalába pedig egy 12 méter átmérőjű lyukat robbantottak. A detonációban nemcsak a terroristák, hanem az amerikai legénység 17 tagja is meghalt, 37-en megsérültek. Utóbb kiderült, hiába figyelmeztették hagyományos hangszórókon keresztül a merénylőket, az üzenet nem ért célba hozzájuk (persze ha értették, akkor sem tántoríthatták volna el őket), ezért azonnal elindult egy akusztikus céleszköz fejlesztése. Arra kerestek megoldást, hogy egyértelműen meg lehessen ítélni a közeledő hajók szándékait, aminek a kulcsa, hogy tisztán hallhatják-e a felszólításokat. Mert ha igen, és mégis egyre csak közelednek, akkor szándékaik ellenségesek lehetnek.
2002-ben álltak elő a fókuszáltan, nagy távolságba jól hallhatóan és érthető beszédhangot eljuttatni képes, nagy hatótávolságú akusztikus eszközzel (LRAD), azaz a hangágyúval. Segítségével lehetővé vált, hogy a haditengerészet személyzete akár három kilométernél is nagyobb távolságból kapcsolatba léphessen olyan közeledő hajókkal, amelyek nem reagálnak a rádióhívásokra. Azonnal be is tárazott belőlük az amerikai haditengerészet, és rögtön rendszeresítette és előírta használatát.
...tömegoszlató fegyver lett belőle
Az eszköz aztán hamarosan a civil világban is feltűnt, és viharos gyorsasággal elterjedt, legalább száz ország rendfenntartói beszerezték már. Párszor pedig még az eredeti rendeltetése szerint is használták az új hangtechnikát. Például a prágai rendőrség 2020. november 17-én hangágyún keresztül figyelmeztette a Vencel téren tüntetőket, hogy tartsák be a Covid-korlátozásokat, és viseljenek maszkot.
De ez a ritkább eset.
Már bemutatkozása után nem sokkal világossá vált, hogy ez az erős akusztikus szerkezet nemcsak egy új generációs hangosbemondó, hanem hatásosan bevethető rendészeti célokra is. Az egyik nagy gyártó közbiztonságra, rendfenntartásra, határ- és belbiztonságra, kritikus infrastruktúrák védelmére ajánlja.
Leginkább azért alkalmas minderre, mert extrém nagy teljesítményre tervezték. Mivel a hang erőssége a távolsággal gyorsan gyengül, kirobbanó energiára van szükség, hogy a távolba is kellően hasson. Ezzel nincs is gond, mert akár 135 decibel (dB) vagy még erősebb hang kiadására is képes.
Összehasonlításképpen a normál beszédhang egyméteres távolságban körülbelül 50 dB, a sugárhajtómű 30 méteres távolságban pedig 150 dB. A fájdalomküszöb 120 dB, 160 dB-nél átszakad a dobhártya, a 175 dB feletti hangerősséget pedig már nem éljük túl. Ezért hangágyú közelében nagyon nem tanácsos tartózkodni, hiszen
még 300 méterről is maradandó halláskárosodást képes okozni.
Erejét fokozza, hogy a hangokat 30–60 fokos sugárban fókuszálja, emiatt sokáig nem szóródnak szét a lökéshullámok (halkulnak el), így lesz képes sok száz méter távolságban is brutális erővel hatni. Pont ezért lehet ágyúnak nevezni, mert nemcsak erős, de célozni is lehet vele.
Elsőként az amerikai hadsereg használta tömegoszlatásra, Irakban, a civil nyilvánosságban pedig először a pittsburghi G20-as találkozó tüntetői ellen vetették be 2009-ben. Azóta se szeri, se száma annak, hányszor alkalmazták már.

Menekülésre késztet
Sokszor már egy szirénázó mentőautó közelében is olyan elviselhetetlen tud lenni a hangerő, hogy sokan ösztönösen befogják a fülüket. A hangágyúknak is a „figyelmeztető hang”, azaz a sziréna üzemmódjában van az egyik fő elrettentő ereje. Úgy tervezték, hogy hatványozottabban továbbítsák az emberi hallás legérzékenyebb frekvenciatartományában, nagyjából 2000–4000 Hertz között a hangokat. A cél a maximális kellemetlenség elérése a tüntetők között.
Az elviselhetetlenül éles, fülsiketítő, dobhártyaszaggató, de mégiscsak nyilvánvaló szirénahangokon kívül valószínűleg vannak alattomosabb opciók, alig kivehető hangmixek, frekvenciák is a hangágyúk menükészletében,
amiket pszichésen felkavaró, nyomasztó, ösztönösen menekülésre késztető fegyverként vet(het)Nek be.
Ilyesmi akusztikus incidens történhetett a belgrádi tüntetésen is, de felmerült annak lehetősége is, hogy örvénygyűrűs ágyúval (Vortex ring gun), egy nagy energiájú, gázörvénygyűrűket kilövő kísérleti fegyverrel riasztották meg a tömeget. A pánikszerűen, váratlanul szétrebbenő tüntetőkről készült felvételek mindenesetre nyugtalanítóak.
Maradandó károsodást okoz
Már a világ első, fent említett hangágyús oszlatása idején maradandó halláskárosodást szenvedett egy amerikai nő a pittsburghi G20-as találkozó idején 2009-ben, ezért pert indított Pittsburgh városa ellen. A pert végül meg is nyerte, és a világon először kimondták, hogy a „nagy hatótávolságú akusztikus eszközök” (LRAD) hosszú távú vagy maradandó fiziológiai károsodást képesek okozni az emberi szervezetben, ezért
a hangágyú fegyvernek tekinthető.
Egyelőre mégsem látszik, hogy terítéken lenne bármiféle korlátozásuk. Ezért ha hirtelen nyugtalanító, szorongató, szédelgő érzés tör valakire, és hányinger kezdi kerülgetni, miközben semmi sem indokolná azt, most már arra is gondolhat, hogy egy hangfegyver hatósugarában volt vagy van éppen. Ehhez pedig nem is kell közvetlenül látni a hangágyút, az alattomos hangnyomás sok száz méterről is kikészíthet bárkit.
(Borítókép: Tüntetők Belgrádban 2025. március 14-én. Fotó: Antonio Bronic / Reuters)

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- FOMO
Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta
2026-ban megjelenő memoárjában mesél a részletekről.
16 perce
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51