
Mindvégig rosszul tudtuk? Ötzi kopasz és sötét bőrű lehetett
További Tudomány cikkek
A fiatalabb generációk vélhetően már a történelemkönyvek hasábjain láthatták, míg az idősebbek az akkori híradásoknak köszönhetően hallhattak a rézkori ősember, Ötzi jégbe fagyott maradványairól. Minden idők legrégibb, teljes épségben megtalált emberi holttestét 1991 szeptemberében fedezte fel két német túrázó az Olaszország és Ausztria közötti dél-tiroli Alpokban, 3200 méter magasan. Először azt hitték a hatóságok, hogy a férfi nemrégiben halt meg, ám hamar kiderült: a tetem nagyjából 5200-5300 évvel ezelőtt kerülhetett oda.
Újra kell gondolni Ötzi, a meggyilkolt tiroli jégember történetét
Nem pontosan úgy történt, ahogy eddig sejtettük.
Eszközeiből és tökéletesen fennmaradt testéből ítélve a tudósok szerint egy 45 év körüli vadász lehetett, akinek végzetét egy nyílhegy okozhatta, azaz erőszakos halált halt. Ötzit az azóta eltelt évtizedekben világos, hosszú és dús hajú, szakállas férfiként ábrázolták, akinek bőre és szeme is világos volt.
Mindez azonban a legújabb vizsgálatok szerint teljes vakvágány volt, egy a Cell Genomics folyóiratban most megjelent tanulmány ugyanis azt állítja, hogy
Ötzinek valójában sötét bőre, sötét szeme és kopaszodó feje lehetett.
Johannes Krause, a Max Planck Institute for Evolutionary Anthropology munkatársa szerint tanulmányuk minden eddigi eredménnyel szembemegy, a genomelemzés azonban jó eséllyel pontosan meghatározza azt, hogy milyen lehetett valójában Ötzi.
A genomelemzés olyan fenotípusos tulajdonságokat tárt fel, mint például a magas bőrpigmentáció, a sötét szemszín és a kopaszság, ami mind éles ellentétben áll a korábbi rekonstrukciókkal, amelyek világos bőrű, világos szemű és meglehetősen szőrös férfinak ábrázolták
– mondta.
Szerzőtársa, Albert Zink hozzátette, a most azonosított bőrtónus a legsötétebb, amit egy abban a korban élt európai személynél azonosítottak. Ez amiatt is érdekes, mivel mindeddig azt hitték, hogy a test az azt borító jég miatt lett ilyen sötét színű az évek során, azonban úgy tűnik, mostani színe rendkívül közel állhatott az alapbőrszínéhez.
Ráadásul a korábban hosszú, dús hajjal ábrázolt Ötzi hajkoronája sem úgy nézhetett ki valójában, ahogy eddig gondolták. Az új kutatás azt állítja, hogy idősödő férfiként Ötzinek legfeljebb ritkás volt a haja, hiszen génjei azt mutatják, hogy
hajlamos volt a kopaszodásra.
Ötzi, the Iceman, who lived in the Alps over 5,000 years ago and whose body was naturally mummified, was dark-skinned and probably bald, contrary to previous reconstructions, a DNA study finds. It shows that many of his ancestors were farmers from Anatolia https://t.co/5f67s4D02q pic.twitter.com/1oPooZjtZZ
— History First (@history1st) August 16, 2023
Anatóliai felmenői lehettek, akik nem keveredtek a helyiekkel
A különleges felfedezések mellett a kutatók azt is tudni vélik, hogy Ötzi Anatóliából vándorolt ősemberek leszármazottja lehetett, ami megmagyarázná a bőrszínét is, hiszen Anatólia egy félsziget, Délnyugat-Ázsia része, amely a mai Törökország területén található. Mindez azért is érdekes, mert korábban azt hitték, hogy genetikai kapcsolata van a kelet-európai sztyeppei pásztorokkal, de az új tanulmány ezt helytelen elméletnek titulálta, mivel úgy vélik,
Ötzi DNS-e az évezredek során más emberek DNS-ével szennyeződhetett meg.
A mai európai genetikai felépítés nagy részét olyan népvándorlások alakították, amelyek az elmúlt 10 ezer évben történtek, amikor a helyi vadászó-gyűjtögetők keveredtek az ideérkező anatóliaiakkal vagy a sztyeppei pásztorokkal a mai Oroszországból, Ukrajnából, Kazahsztánból és Mongóliából. A tanulmányt készítő németországi Max Planck Intézet szakértői azonban úgy vélik, hogy Ötzi egy meglehetősen elszigetelt alpesi populációhoz tartozott.
Nagyon meglepődtünk, hogy Ötzi genomjának legutóbbi elemzése során nem találtunk nyomokat arra, hogy köze lenne a kelet-európai sztyeppei pásztorokhoz, de a vadászó-gyűjtögető gének aránya is nagyon alacsony az esetében. Genetikailag úgy tűnik, hogy az ősei közvetlenül Anatóliából érkeztek anélkül, hogy keveredtek volna a vadászó-gyűjtögető csoportokkal
– tette hozzá Krause.
Alacsony volt, szarvast és kecskét evett halála előtt
Ötzit, azaz a rézkori ősembert 1991-ben találták meg az észak-olaszországi Ötz-völgyi-Alpokban, miután holtteste mintegy 3210 méteres tengerszint feletti magasságban kiolvadt a jégből. Azóta három évtizednyi elemzés a bőrszínének vizsgálata mellett már betekintést nyújtott étrendjébe, eszközeibe, életmódjába, egészségébe és öltözködési szokásaiba is.
Ebből derült ki az is, hogy utolsó étkezése során szarvas- és kecskehúst fogyasztott, ahogyan az is, hogy halálát egy ellenséges törzs nyílhegye okozhatta.
A szakértők szerint Ötzi körülbelül 159 centiméter magas volt, és 45 év körüli, ízületi gyulladásban szenvedett, illetve hajlama volt az elhízásra és a kettes típusú cukorbetegségre is.
Azonban arra nincs bizonyíték, hogy bármelyik meg is valósult volna esetében, a kutatók szerint ugyanis aktív, vadászó életmódot folytatott, emiatt jó egészségnek örvendett kora ellenére is.
Ruháinak tanulmányozása után a korábbi kutatások azt találták, hogy azok öt különböző állatból készültek, ezek közé tartozott a barna medve, a kecske és a juh is. Legalábbis a kutatók jelenlegi álláspontja szerint...

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását
A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.
3 perce
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50