
Kijöttek a PISA-eredmények: rosszabb, mint valaha

További Tudomány cikkek
Korábban sem volt jó a helyzet, a háromévente a világon végigsöprő nagy kompetenciamérésben majdnem mindig elmaradtunk az átlagtól, de az eredményeink nemhogy nem javulnak, a lemaradásunk csak nő. Legutóbb az látszott, hogy főleg matematikából estek vissza a magyar gyerekek, a kedden nyilvánosságra hozott legfrissebb, 2015-ös tesztekből származó adatok (pdf) pedig már azt jelzik, hogy ugyanerre a szintre vagy még ez alá süllyedtek a pontszámaink szövegértésből és természettudományos kompetenciákból is.
Az OECD-országok között ezzel mindenben a legutolsó csoportban, a lista utolsó negyedében vagyunk. Miközben az OECD-átlag 493 és 500 pont között szokott lenni, a magyar diákok most már csak 472–477 pontot hoznak. A magyar gyerekek eredményei három év alatt, 2012-höz képest átlagosan 17 ponttal lettek rosszabbak természettudományból. Szövegértésből is majdnem ekkora, 15 pontos a visszaesés.
Hátsó fertály
A PISA-felmérést háromévente végzik el. Ez a legátfogóbb és egyben a legnagyobb presztízsű nemzetközi oktatási vizsgálat, ami ennek megfelelően a világ nagy részén a helyi oktatáspolitikák megítélésének legfontosabb mércéjévé vált. A most nyilvánosságra hozott friss eredmények a 2015-ös tesztekből származnak. 72 országban vizsgálták a diákok kompetenciáit, négy nagy területen: a „kollaboratív problémamegoldás” (ez egy új mérés) eredményei még nincsenek meg, de a hagyományosan vizsgált három másiké igen. Ezúttal a természettudományos kompetenciákra helyezték a legnagyobb hangsúlyt, emellett a szövegértést és a matematikai képességeket mérték. Magyarországon összesen 200 iskola 5600 15 éves tanulója töltötte ki – most először digitálisan – a teszteket.
A világ élmezőnyében most is főleg kelet-ázsiai országok vannak, valamint olyan európai oktatási bezzeggyerekek, mint a sokszor hivatkozott finnek vagy az elmúlt években szélsebesen felzárkózó észtek. Az észt példa azt mutatja, hogy posztszovjet országban is lehet kiemelkedő sikert elérni, de összességében azért egyértelmű a trend: minél fejlettebb, minél gazdagabb egy társadalom, annál többet tudnak az iskolások.
Mint látható, Kelet-Közép-Európában csak a szlovákok vannak mögöttünk. A csehek alulról súrolják az európai átlagot, míg a néhány éve átfogó oktatási reformot megvalósító lengyelek egyértelműen a legsikeresebbek, ők már a világ élmezőnyéhez kezdenek felzárkózni. Eközben egy terület sincs, ahol a magyar diákok legalább viszonylag jók lennének.
A PISA-tesztek már korábban is egyértelművé tették, hogy a régi mítosszal szemben a magyar oktatási rendszer nemzetközileg nem versenyképes. Hagyományosan rosszul szerepelünk a teszten, rosszabbul, mint más iskolai felméréseken, és ennek általános vélemény szerint a legfőbb magyarázata, hogy a PISA nem azt a lexikális tudást méri, ami a magyar iskolákban még mindig meghatározó, hanem kompetenciákat, azt, hogy a tanulók mennyire képesek ismereteiket iskolán kívüli szituációkban alkalmazni. Ez az, ami látványosan nem megy nagyon sok magyar gyereknek – sem szövegértésben, sem természettudományos területen, sem matematikában.
Mivel magyarázza a minisztérium a pocsék eredményeket?
A számok még frissek, és nyilván sok vita lesz azok értelmezéséről, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatási államtitkársága még csak egy gyorsértékelést osztott meg a sajtóval. Kiemeltek néhány módszertani sajátosságot, ami szerintük részben magyarázhatja a romló adatokat – a digitális tesztek és néhány feladattípus szokatlan lehet a magyar gyerekeknek, ezenkívül a legtöbb kitöltő nálunk kilencedikes, míg sok országban tizedikesek voltak –, és azt is hangsúlyozták, hogy a rossz teljesítményünk összefügg azzal, hogy Magyarország szegényebb a legtöbb előtte végző országnál.
Összességében azonban nem lehetett azt érezni, hogy kínosan akarnák magyarázni a bizonyítványt. Az Emmiben tartott tájékoztatón olyan alapproblémákat emeltek ki, amelyek a magyar oktatási rendszerből fakadnak, és nem egyszerűen a mérés sajátosságaiból. Egyrészt, ők is úgy értelmezik az eredményeket, hogy a tantervi tudást a magyar diákok nem képesek iskolán kívül kamatoztatni.
Ez különösen abból látszik, hogy éppen néhány napja jött ki egy másik nemzetközi oktatási mérés eredménye, amiben ehhez képest a magyar diákok kifejezetten jól szerepeltek. Ez a TIMSS, amiben hagyományosan rendben vagyunk, most is átlag feletti eredményeket produkáltak a negyedikes és nyolcadikos gyerekek, matekból például a finnekkel és a lengyelekkel vagyunk nagyjából egy szinten.
Ezt ugyan most lehet a PISA-val szembeállítani és mutogatni, de látni kell, hogy a két teszt nem ugyanazt méri. A tudás alkalmazására fókuszáló PISA-val szemben a TIMSS azt vizsgálja, hogy a gyerekek tudják-e, amit a tanterv szerint tudniuk kell, vagyis hogy megtanítja-e az iskola, amit a tanterv előír. A jelek szerint ez alapvetően rendben van tehát. A PISA viszont azt jelzi, hogy ezt a tantervi tudást a diákok nem tudják máshol, más típusú feladatoknál jól kamatoztatni. Magyarán, a különbség úgy is értelmezhető, hogy a rossz PISA-eredmények a magyar tantervekről állítanak ki gyenge bizonyítványt.
Egyenlőtlen iskolarendszer
A másik alapprobléma szintén régóta ismert, de a PISA-számok ezt most még inkább megerősítik: a magyar iskolarendszer túl egyenlőtlen és túlságosan szegregált. A friss PISA-adatok szerint a 35 OECD-ország között a családi háttér nálunk határozza meg az egyik legerősebben a tanulói eredményeket – vagyis az otthonról hozott különbségeket az iskolák többsége nem képes kompenzálni. Ezt ráadásul a PISA-n kívül megerősítik a TIMSS adatai, sőt, az országos kompetenciamérés (ez egyébként nem mutatja azt, hogy romlana a magyar diákok teljesítménye) számai is.
Mindhárom mérés mutatja, hogy a tanulók szociális összetétele jelentős mértékben befolyásolja az intézmények közötti eredménykülönbségeket
– emelték ki az Emmi-féle tájékoztatóban is.
Jöhetne már egy jó kis PISA-sokk
Rontottak a magyar diákok a PISA-teszten. Miért? Hoffmannrózsa! Elmúltnyolcév! Néhány ország profitált már a saját bukásából, más megsértődött. Mire jó egy rossz eredmény?
Az elmúlt években több országban is hangos felzúdulást keltettek a PISA-eredmények, nem egy helyen PISA-sokkról beszéltek, ami arra ösztökélte a döntéshozókat, hogy érdemi reformokat hajtsanak végre a közoktatásban, megpróbálják növelni a nemzetközi versenyképességüket, megpróbáljanak átállni a biflázásról az alkalmazhatóbb tudást nyújtó oktatásra, színvonalasabb felzárkóztatást, integrált oktatást nyújtsanak például.
A friss PISA-eredmények alapján az Európai Unió is ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamok számára, hogy hogyan javíthatnák az oktatásukat. Ez az anyag még nem nyilvános, de az adatok kapcsán valószínűleg kulcskérdésnek lesz, hogy
- van-e szándék a szegregáció csökkentésére és a sikeresebb hátránykompenzációra,
- és az önmagáért való tantervi tudás helyett érdemi tanterv-átalakításra.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Külföld
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
33 perce
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31