
15 ezer forintért gyakorlatilag bármit meggyógyít

További Tudomány cikkek

A savasodás mint minden rossz forrása és a lúgosítás mint az egészség tuti forrása egy elég régi teória, a 19. század legvégén kezdték el pedzegetni, aztán a modern alternatív medicinába 2002-ben, a PH-csoda című bestsellerrel robbant be. Ezt egy Robert Young nevű, kalandos előéletű (teniszösztöndíjjal járt egyetemre, aztán elment mormon hittérítőnek, végül egy hivatalosan senki által el nem ismert, mára bezárt egyetemen szerzett doktori címet holisztikus természetgyógyászatból) fickó írta, és gazdagodott meg belőle elég látványosan. Young azt állítja, hogy a modern életmód és étkezés következtében a szervezet PH-értéke elmozdul a normális állapotából, a vérünk elsavasodik (itt elég nehéz nem az Alien-sorozatra asszociálni), a szervezet pedig megpróbálja ezt helyreállítani, a savat közömbösíteni, de eközben legyengül, és mindenféle tüneteket mutat – na ezeket a tüneteket ismerjük mi „betegség” címszó alatt a náthától a rákig. Az ellenszer pedig természetesen az, hogy lúgosítsunk, akár diétával, akár változatos csodaszerekkel.
Az elméletet mára rég meghaladta a tudomány, a Száz kémiai mítosz című – igazi orvosok és biológusok által írt – könyv például ezt írja róla:
„A lúgosítással kapcsolatos népszerű elméletek kémiai és élettani szempontból tévhiteken és szándékos félrevezetésen alapulnak. A módszer nem az ígéretes, de még bizonyítandó gyógyászati metódusok, hanem a megalapozatlan eljárások közé tartozik. A lúgosításra ajánlott módszerek, ételek egy része nemhogy a vér, de még a vizelet pH-ját sem növeli. Röviden összefoglalva: a szervezet lúgosítása nem valósítható meg, és az ezzel kísérletező módszer csodás eredményei bizonyítatlan, ellenőrizetlen állítások.” (Aki a savasodás-lúgosítás elvének cáfolatáról bővebben is olvasna, itt megteheti.)

A 21. századi, internettel és összeesküvés-elméletekkel hajtott alternatív medicina persze nem arról híres, hogy bármit is elhiggyen a tudósoknak, csak azért, mert ők értenek hozzá. Ennek megfelelően a mai napig kismillió lúgosító csodaszer van forgalomban Magyarországon is – és ezzel rá is kanyarodhatunk A Világ Egyetlen Nanohidrogén-előállító Tablettájára, ami 15 ezerért bármit meggyógyít.
Képzelje el a molekuláris hidrogént, amely szelektíven redukálja a negatív oxidációs molekulákat!
A HydroFX tabletta egy amerikai cég, a Sevenpoint2 terméke, amit maga a feltaláló, dr. Howard Cohn és egy bizonyos Jason Boreyko alapított 2011-ben. Előbbiről az érdemes tudni, hogy a doktori címe nem igazi orvosi, hanem csontkovács végzettséget takar, és a hivatalos céges életrajza is azt emeli ki inkább, hogy 17 évnyi direkt marketinges múlt áll a háta mögött. Boreyko pedig egy igazi MLM-legenda Amerikában, évtizedek óta lavíroz különféle gyanús üzletekkel az amerikai szövetségi kereskedelmi hatóság büntetései és tiltó határozatai között. A hidrogéntabletta előtti utolsó nagy biznisze egy energetizáló-gyógyítókristályos varázspálca volt, 300 dollárért. Nem vicc, annak idején Magyarországon is próbálták terjeszteni, kevés sikerrel.

A HydroFX ígérete a varázspálcáénál csak egy kicsit kevésbé meredek, ilyesmiket állítanak róla:
„A kalcium és a magnézium reaktív kombinációjának a Recovery with Hidro FX *–ban drámai hatása van az emberi élettanra. Ez a kémiai reakció pozitív hatások lavináját indítja el az emberi az emberi egészségre, amit dokumentált orvostudományi cikkek támasztanak alá. Képzelje el a molekuláris hidrogént, amely szelektíven redukálja a negatív oxidációs molekulákat és megnöveli a pozitív antioxidánsok potenciálját a szervezetben.”
Vagy – és itt különösen bonyolult lesz kibogozni, mire gondolhat a költő –:
Eltekintve a tudománytól, egyértelmű, hogy az orvosi és tudományos társadalom mindezt a mi személyes sikerünk érdekében fedezte fel. Az egyik tudósnak volt egy víziója és összegezte az anyagot, amit szabadalmaztatásra terjesztett fel, hogy megvédje a piacot egy ilyen csodálatos orvosi áttörés számára.
További, hasonlóan magvas gondolatokat olvashat a cuccról például itt és itt. Sűrűn felmerül, hogy a hidrogén természetes anyag – ami végül is igaz, az ismert univerzum 74 százalékban hidrogénből áll, és már 14 milliárd éve létezik, ami sokkal több, mint amit a nyugati orvostudomány és a gyógyszerlobbi fel tud mutatni. A másik jolly joker, hogy ez nem gyógyszer, tehát nincs is mellékhatása, ami annyira zseniális érv, hogy nem is értem, miért nem próbálta még ezzel kidumálni magát a dohányipar a tüdőrákos gyanúsítgatásokból. És persze folyton előkerül a nanohidrogén kifejezés is, amin egyszerűen nem lehet nem röhögni.

A biztonság kedvéért azért megkérdeztünk egy gyógyszerészt a hidrogéntabletta hatásmechanizmusáról. A szakértő ezt mondta: „A molekuláris hidrogénterápia egy valóban kutatott terület az orvostudományban, de még gyerekcipőben jár, állatkísérletekben és emberi sejtvonalakon próbálgatják több-kevesebb sikerrel. Embereken végzett kísérletekből nagyon kevés van, de ezek mutatnak kecsegtető eredményeket, például intenzív osztályon géppel lélegeztetett betegeknél jótékonyan hatott a tüdőfunkcióra a hidrogénnel dúsított levegővel történő lélegeztetés. Szóval nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a molekuláris hidrogén egy GÁZ, amit nem lehet tabletta formában elfogyasztani. A gyártó azt sugallja, hogy a tabletta a gyomorban váltja ki a hidrogénképződést. Itt egy ügyes csúsztatással összemossák a hidrogénIONokat – amik minden savban, így a gyomorsavban is magas koncentrációban jelen vannak – a hidrogénMOLEKULÁVAL, aminek tényleg jótékony hatása lehet. A gyomorsav termelése szokott menni magunktól is, ahhoz nem kell a tablettát drágán megvenni, az pedig könnyen belátható, hogy a gyomrunkban szerencsére nem képződik egy tabletta bevételétől nagy mennyiségben gáz, mert ebben az esetben szétpukkannánk, vagy elszállnánk, mint a lufi.”
A dolog tehát eddig úgy néz ki, hogy a hidrogéntabletta mögött nem csoda, hanem hamis alapelvre félrevezető csúsztatásokból épített halandzsa van. Na de hogy lehet ebből üzletet csinálni?
Ajándék BMW a 8. szintű Fekete Gyémánt üzletkötőnek
A HydroFX-biznisz Magyarországra néhány hónapja ért el, ma már valósággal burjánzanak a szer terítésére szakosodott weboldalak, elég béna megoldásokkal és egyen-reklámszövegekkel. Nézzék csak: ezt vagy ezt vagy ezt vagy ezt, esetleg ezt vagy ezt vagy ezt vagy ezt, és ha még mindig nem unják, itt van még ez és ez és ez is.
Az ár standard, 15 ezer forint egy doboz tabletta, Csehországból szállítják (az egész hálózat Csehországból jött be hozzánk egyébként). A rendszer klasszikus MLM-szisztéma, egymás alá regisztráló üzletkötőkkel, szintekkel és jutalékokkal (itt a teljes piramis, level 8-as Fekete Gyémánt szinten ajándék BMW jár!), szórakoztatóan amatőr szórólapokkal, termékbemutató előadásokkal, és a modern, internetes biznisz jegyében olyan online reklámvideókkal, mint ez:
Egészen csodálatos, hősünk áll a lakótelep közepén, körbe-körbe forog, mondja a betanult szöveget, dicsekszik azzal, hogy havi tízezer dollárt keres a bizniszen, csak néha esik ki a szerepéből olyanokkal, hogy ja, egyébként ott lakom a negyedik emelet huszonhat per bében. Mintha valaki egyszerre modernizálná, és parodizálná a Szomszédok egykori ikonikus szereplőjét, Gábor Gábort, a simlis vállalkozót. Az MLM-rendszerbe egyébként egyszerű beszállni, alapjáraton 290 euróból megúszható a dolog, de akinek van egy kis önbizalma, a 870 eurós Silver Elite Trio csomagot választja, amivel jár elit gépjármű jutalékra minősülés is, bármit is jelentsen ez.
A HydroFX hivatalosan nem gyógyszer, hanem étrend-kiegészítő, és mint ilyen, nagyságrendekkel kevesebb vizsgálaton és ellenőrzésen kell átesnie. A hidrogéntablettának azonban ezen is sikerült elhasalnia. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vizsgálata azt mutatta, hogy:
- a termék pontos összetétele nem igazolt, és nem egyértelmű;
- az eredeti angol nyelvű címke és a magyar nyelvű címkén közölt összetétel nem egyezik meg;
- a napi adagban lévő magnézium mennyisége meghaladja az étrend-kiegészítőben elfogadható maximális mennyiséget;
- a cég honlapján betegségek kezelésére vonatkozó egészségügyi állítások is szerepelnek, melyeket élelmiszeren tilos feltüntetni.
Ezért az OÉGYI szakvéleménye alapján az illetékes kormányhivatal a tablettát
Bizarr csavar a történetben, hogy a jogszabályok alapján a labda az Országos Tisztiorvosi Hivatalnál van, és amíg a hivatal nem hoz döntést az ügyben, a termék nem visszahívható a forgalomból. Tehát egyszerre nem forgalmazható és nem visszahívható, gyönyörű jogi fekete lyuk.
József doktornő, a magyar hidrogénkirálynő
A magyar hidrogéndíler oldalakon két motívum tér vissza állandóan, az egyik egy figyelmeztetés, aminek alapján akkor is gyanúsnak kellene lenni az egésznek, ha egyébként elhisszük a nanohidrogén meséjét:
A honlapon szereplő állításokat a FOOD and Drug Adminisztration (az USA Élelmiszer és Gyógyszer Felügyelet) nem értékelte. Ezek a termékek nem alkalmasak betegségek kezelésére, diagnosztizálására, sem megelőzésére, sem gyógyítására.

A másik egy név, bizonyos dr. József Erikáé, aki videókon a csodaszerről előadásokat tartó szakértőként, meg úgy általában a doktori címével az egész hidrogénesdinek hitelességet kölcsönző figuraként bukkan fel. Az összes magyar oldal rá hivatkozik, mint a hidrogénes-lúgosítós gyógyítás hazai nagyasszonya. A címre alaposan rá is szolgál, itt például egy „orvos válaszol”-szerű oldalon iszonyú hosszan ajánlgatja a csodatablettát gyakorlatilag a világ összes létező egészségügyi panaszára, és elmondja, hogy ő maga orvosként milyen sikeresen alkalmazza kezelésekben. A teljesség igénye nélkül: ízületi bántalmak, melldaganat, tüdőgyulladás, fájós láb, gyomorfájdalom, gerincproblémák, asztma, szívbetegségek, érszűkület, prosztata megnagyobbodása, gluténérzékenység, laktózérzékenység, pajzsmirigy alulműködése, szemgyulladás, ínysorvadás, érelmeszesedés, lupus, reuma, szürkehályog, cukorbetegség, övsömör. Elég impresszív lista önmagában is, hát még az egy bekezdéssel ezelőtti „nem alkalmas betegségek kezelésére, diagnosztizálására, sem megelőzésére, sem gyógyítására” kijelentés tükrében. És még egyéb okosságokat is mond, például:
Ma már tudjuk, hogy a rák gyógyítható, no persze nem a hagyományos gyógymódokkal. A lelki oldal is kezelhető, számos módszer létezik. A Simonton módszertől a Germán medicináig, és még más módszerekkel.
Dr. József Erika egyébként valóban létezik, de azért nem egy Dr. House-szintű nemzetközi szaktekintély: helyettesítő háziorvos egy kis tolnai faluban, Pincehelyen. Plusz ügyvezető egy biztosítási alkusz cégben, igaz, ez a biznisz láthatóan nem fut olyan jól, mint a nyilvános Facebook-oldalán jól dokumentált HydroFX-haknik, a legutóbbi éves árbevétel a Céginfó szerint mindössze 440 ezer forint volt, és tavaly nyár óta NAV végrehajtás alatt áll a vállalkozás.
Megkerestük a Magyar Orvosi Kamarát, hogy mi a véleményük arról, hogy egy orvos ilyen, hát, minimum gyanús dolgokhoz adja a nevét. Azt a választ kaptuk, hogy az etikai bizottság megvizsgálja az ügyet, de egyébként csak bírósági megkeresésre adnak ki állásfoglalást. Szerettük volna a cikkben dr. József Erikát is megszólaltatni, de nem reagált a megkeresésünkre.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Belföld
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
8 perce
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
Ne maradjon le semmiről!