

További Tudomány cikkek
-
Magyarországon élő kannibál kígyót vizsgált egy új tanulmány
- Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, ami a látványos kék fényspirált okozta az égen
- Egy háromgyermekes édesanya megrengette az asztrofizika világát
- A mesterséges intelligencia segíthet nemsokára a gyermekgyógyászatban
- Amikor a rendőr agya jelzi a veszélyt
Sok milliárd évvel ezelőtt a Mars egészen máshogy nézett ki: a bolygó felszínét folyók szelték át, amelyek tavakat és sekély tengereket kötöttek össze. Ez azért volt lehetséges, mert a Marsnak vastag atmoszférája volt, amely melegen tartotta a bolygót és így a felszínen folyékony formában is létezhetett víz. A NASA csütörtökön bejelentett, legújabb eredményei szerint aztán az történt, hogy a napszél egyszerűen elfújta a Mars atmoszférájának a nagy részét, amely így most nagyon ritkás, és továbbra is gyors ütemben ritkul.
A NASA Marsi Atmoszféra és Gázszökés Evolúció (MAVEN) misszójának most először sikerült megmérnie, milyen gyorsan veszíti el a légkörét a Mars jelenleg, illetve azt is megállapították, hogy napkitörések idején a gázok elvesztésének a sebessége sokszorosára növekszik. Normális időkben másodpercenként körülbelül 100 gramm - ahogy az egyik kutató mondta, egy hamburger húsnyi - gázt söpör el a marsi felső légkörből a napszél, míg napkitörések idején 10-20 szor ennyi gázt veszít az atmoszféra. A normál tempóval még mindig évmilliókba telik, mire az összes gáz eltűnik a Marsról. Magát a folyamatot Bruce Jakosky, a MAVEN vezető kutatója ahhoz hasonlította, mint amikor a frissen mosott hajból a szél elfújja a vizet.
"Ha megértjük mi történt a marsi atmoszférával, akkor több információnk lesz általában más bolygók légkörváltozásainak dinamikájáról is. Nagyon fontos megérteni, hogy hogyan lesz egy bolygóból, amelyen akár mikrobák is élhettek egy olyan, ahol már feltehetően semmiféle élet nincs. Ez az egyik legfontosabb kérdés, amire a NASA marsi missziója keresi a választ", mondta John Grunsfeld, a NASA egyik vezetője.
A napszél azért tudja szépen lassan elfújni a Marsi légkör felső rétegét, mert a Marsnak körül nincs olyan mágneses mező, mint a Föld körül. A napszél ugyanis a nap atmoszférájából 1,5 millió kilométer/óra sebességgel száguldó protonok és elektronok tömege, amely a Marsnak ütközve egy elektromos mezőt alakít ki, valahogy úgy, ahogyan egy turbina elektromosságot csinál. Ez az elektromos mező felgyorsítja a marsi légkör felső rétegében az elektromosan töltött gáz atomokat - az ionokat -, és kilövi őket az űrbe. Amikor a nap még fiatal volt, sokkal több napkitörést produkált, illetve sokkal több ultraibolya sugárzást bocsájtott ki, amely szintén hozzájárulhatott a marsi atmoszféra pusztulásához évmilliókkal ezelőtt.
A marsi légkör eróziójának a megértése azért is fontos, mert így arra is választ kaphatunk, hová tűnt a víz a bolygó felszínéről. Azt, hogy valaha víz volt a felszínén a közelmúltban több kutatás is megerősítette. Kavics kopásával foglalkozó magyar kutatók például bebizonyítotték, hogy egykor tényleg folyók folytak a Marson.
Szeptember végén pedig azt jelentették be, hogy jelenleg is lehet folyékony, de sós víz a Marson. A tanulmány (ahogy a címe is mutatja) a víz látható nyomait véli felfedezni, vagyis amíg oda nem megy valamelyik Mars-járó, és mintavétellel nem igazolja, hogy valóban az történik, amit a NASA ma bejelentett, addig ez csak egy nagyon valószínű feltevés, semmint tény. Az, hogy vizet, még ha annak egy igen barátságtalan, sókkal teli, fagyálló változatát találták a Marson, azt is valószínűbbé teszi, hogy mikrobiológiai szövegkörnyezetben értelmezhető élet lehet valahol a Mars felszíni talajrétegeiben.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Belföld
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd
A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.
20 perce
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59