
2040-ig teljesen elolvad az északi-sarki jég
További Tudomány cikkek
A vizsgálat eredményei szerint a következő húsz évben az eddiginél négyszer gyorsabban csökken majd nyaranta az északi-sarki jég, és így minden szeptemberre kisebb és kisebb lesz.
A modellben eltűnt
Marika Holland, az NCAR amerikai légkörkutató intézet munkatársa szerint a kutatás bizonyította, hogy két évtizeden belül a jelenleg lassú, de folyamatos sarki jégcsökkenés eléri drámai "határpontját". "A jég körülbelül 2025-ig viszonylag stabil marad, majd megindul, és eltűnik" - mondta Holland. Mindez a szuperszámítógépekkel vizsgált klímamodellek szerint azt jelenti, hogy 2040 nyarára az északi sarki jégtakaró teljesen eltűnik, írja az Alertnet.org.
Az egyik szimulációban a szeptemberi jégtakaró mérete hatmillió négyzetkilométerről egy tízéves periódus alatt kétmillió négyzetkilométernyire zsugorodott. Eszerint 2040-re csak egy egészen kis méretű egész éven át tartó jégtakaró marad Grönland és Kanada északi területein, szeptemberre viszont az egész északi-sarkvidék jégmentes lehet.
Hajózás, határok
A kutatócsoport szerint a jégtakaró csökkenése nem csupán földrajzi kérdés, az olvadás hat a világ ökoszisztémájára, a tengeri és szárazföldi élővilágra, az időjárásra, a hajózásra, és a nemzetek biztonságpolitikájára is. "Az üvegházhatás okozta felmelegedés mostantól megmutatja a csúnya oldalát. Vannak nyertesei és vesztesei ennek a játéknak, de a végeredmény összességében negatív. Oroszország előtt hajózási útvonalak nyílnak, számukra gazdasági hasznot jelenthet a változás, ahogy Kanadának is fellendülést hozhat"- fogalmazott Mark Serreze, a Colorado Egyetem klimatológusa.
A változás a vadvilágban okoz károkat, kiszámíthatatlan, hogy az állatok hogyan reagálnak majd az új körülményekre. Egy múlt hónapban megjelent kutatás szerint például a jegesmedvék sokkal korábban pusztulnak el a fogyatkozó jégtakaró miatt, mint húsz évvel ezelőtt.
Egyszer már ígértek jégkorszakot
2004-ben már a Pentagon klímajelentése miatt felmerült, hogy az időjárás változása nemzetbiztonsági ügy lehet. Akkor a Pentagon kutatója azt állította, a globális felmelegedés káros hatásainak következtében pár tíz éven belül jégkori éghajlati viszonyok uralják el a Földet. A meglehetősen gyorsan lezajló változások eredményeként a termőföldek kiszáradnak, az atomhatalmak viszonyai átrendeződnek, egész Európában szibériai hőmérséklet uralkodik majd, és óriás nemzetszövetségek alakulnak ki a túlélés érdekében.
A Pentagon-jelentésre reagálva Zágoni Miklós fizikus, éghajlatkutató az Indexnek akkor azt nyilatkozta, a Pentagon-jelentésben foglaltakat úgynevezett 'legrosszabb eset forgatókönyv'-ként kell kezelni, szerzői sem szánták másként. A tanulmány politikai részét figyelemfelkeltésnek ítélte, vagyis szerinte az amerikai hadügyi tárca azért hozakodott elő a katasztrófa-forgatókönyvvel, hogy Oroszországra és saját kormányára nyomást gyakoroljon a nemzetközi klímavédelmi megállapodás, a Kiotói Egyezmény aláírása érdekében. Oroszország azóta csatlakozott, az Egyesült Államok azonban még mindig nem tagja a nemzetközi megállapodásnak.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
4 perce
- Futball
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Reklám
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Külföld
Vlagyimir Putyin ultimátumot adott, a nyugati segélyek leállítása a béke ára
március 19., 06:00
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Atlétika
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Belföld
Dermesztő hajnalok, ragyogó nappalok: extrém időjárási hullámvasútra kell készülni
Szerdán akár mínusz 12 fok is lehet hajnalban.
március 19., 05:56
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Cellanapló
Hivatalos, kiderült, mikor érkezik a következő nagy frissítés a Samsung telefonokra
Már tapinthatóan közel van a One UI 7.
március 19., 07:42
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Kultúr
Nincs megállás, a tudósok nem hagyják annyiban, folytatják a lázadást
Ötpontos követelést tettek közzé.
március 19., 06:13
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31