
Városnyi jégdarab vált le a kanadai sarkvidékről
A városnyi jégtömb tavaly ősszel vált le az Északi-sarktól 800 kilométerre fekvő Ellesmere-szigetről, de a veszteséget csak hónapokkal később vették észre kanadai kutatók. Műholdfelvételeket tanulmányozva észlelték a történteket, majd expedíciót küldtek a helyszínre.
Egy óra alatt
A hatalmas jégdarab rendkívül gyorsan, gyakorlatilag egy óra leforgása alatt vált le a szigetről, jéghegy lett belőle, amely a sodorvízében vándorló jégdarabokból álló nyomot hagyott maga után.
A jéghegy mintegy ötven kilométerre távolodott el az "anyaszigettől", majd a tél beköszöntével befagyott a Jeges-tengerben. A hatalmas jégdarab leválása olyan energiákat szabadított fel, hogy az esemény helyszínétől 250 kilométerre fekvő földrengésmérő állomáson is észlelték a törés okozta rezgéseket.
Kutatók szerint ez volt a legnagyobb ilyen jellegű természeti jelenség Kanadában az elmúlt harminc évben. Javarészt a klímaváltozás számlájára írják a történteket, amelyek a klímaváltozás felgyorsulásának kezdetét jelezhetik előre. Osztja ezt a véleményt Warwick Vincent, a Laval Egyetem sarkkutatója is, aki felkereste az újsütetű jéghegyet. Vincent drámai és nyugtalanító jelenségnek nevezte a hatalmas jégtömb leválását, mert szerinte ez azt jelzi, hogy Kanada elveszíti a több ezer éve kialakult sarkvidéki természetének jellegét.
Volt ott meleg is
Két évvel ezelőtt az említett szigeten fedeztek fel egy se nem vízi, se nem szárazföldi élőlény maradványait, amely az evolúció egyik legfontosobb láncszemét, átmenetét képviselte. Az élőlény 383 millió évvel ezelőtt élt, három méter hosszú, telt testű, hegyes fogú ragadozó volt, a feje a krokodilokéra hasonlított. Akkortájt a kanadai sarkvidéken még szubtrópusi klíma uralkodott.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Brand and Content
Tudta, hogy a maradék pizzából vagy párizsiból elektromos áram is lehet?
A lakossági konyhai élelmiszer- és zöldhulladék gyűjtése egyre több helyen elérhető, de mitől lesz értékes a maradék élelmiszer? És hogy lehet mindebből egy paksi atomerőmű termeléséhez mérhető energiaforrás?
35 perce
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06