Meghalt Haumann Péter, a nemzet színésze

D  TT20141128036
2022.05.28. 21:22 Módosítva: 2022.05.28. 21:22

Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombat délután – tudatta a család az MTI-vel.

Haumann Péter 1941. május 17-én született. Orvosnak készült, ám az egyik tanára a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében felfigyelt rá, és a színi pálya felé irányította. 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők, mint a Szókratész védőbeszéde, A fösvény, Az eltört korsó, Az ügynök halála, az Őrült nők ketrece és a Macskák. Játszott többek közt a III. Richárd, a Woyzeck, a Szenvedély, a Szürkület, az Indul a bakterház vagy a Kalandorok című filmekben, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ádám Ottó, Ascher Tamás, Fehér György, Dömölky János és Mundruczó Kornél. Sőt ő maga is rendezett, hat darabot vitt színpadra.

A közönség a Macskák 1500. előadásán láthatta utoljára játszani

Haumann Péter számos filmet is szinkronizált, többek között a nemzet színészének hangján szólalt meg Anthony Hopkins (A híd túl messze van), Michael Palin (A hal neve: Wanda), Louis de Funès (Fantomas), Jack Lemmon (Szenzáció!) és Helmut Bakaitis (Matrix) is, sőt ő volt Szende magyar hangja a Hófehérke és a hét törpében, valamint Hókuszpóké a Hupikék törpikékben is.

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

A Halhatatlanok Társulatának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

A nézők Haumann Pétert a Macskák 1500. előadásán láthatták utoljára játszani – amely darabban több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macskát –, akkor az előadás után azt mondta, hogy lesz még színészi működése, de már nem a színpadon.

(Borítókép: Haumann Péter, a nemzet színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész 2014. november 28-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)