Nyolcvan matuzsálemkorú fát mentettek meg a kivágástól Tóalmásnál

2022.10.24. 13:27
Az LMP erdővédő csoportja 80 fa kivágását akadályozta meg vasárnap a tóalmási Andrássy-kastély természetvédelem alatt álló parkjában – közölte Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője.

Az LMP egy közösségi oldalra kikerült bejegyzésből tudta meg, hogy favágókat toboroznak a park matuzsálemkorú fáinak kivágására, amit végül a helyszínen a párt aktivistái és Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő segítségével akadályoztak meg – mondta el Bakos Bernadett.

A 30 hektáros kastélyparkot 1974-ben nyilvánították védetté, és a tulajdoni lap jelenleg is tartalmazza a természetvédelmi terület megjelölést, így minden esetben engedélyhez kötött a fák kivágása.

A helyszínen a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány képviselője azonban nem tudott engedélyt bemutatni, azzal érvelt, hogy a kastélypark már nem természetvédelmi terület, de végül elállt a fák azonnali kivágásától

– közölte Bakos Bernadett. 

Megakadályozzák a fakivágásokat

Az LMP további lépéseket tervez az ügyben, megkeresi a Pest megyei kormányhivatalt is, hogy tisztázza a hely státuszát és megakadályozza a további fakivágásokat.

Az LMP képviselője szerint ez az ügy is azt mutatja, hogy a természeti kincsek védelmében határozott kiállással kell fellépni, mert így képesek megakadályozni a természetpusztítást.

Felidézte, hogy az LMP online erdővédő szolgáltatást indított a magyar erdők és természetvédelmi területek védelmében, és arra kér mindenkit, hogy jelezze, ha tudomására jut, hogy valahol az országban természetvédelmi területen akarnak fákat kivágni.

Bírálta a kormányt és az MTI szerint úgy értékelt, nem fakitermeléssel és természetvédelmi területek megcsonkításával, hanem a megújulók arányának bővítésével, illetve energiahatékonysági programokkal kellene kezelni az energiaválságot.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.